Megvan, melyik európai ország lehet az iráni háború legnagyobb vesztese

Az iráni háború kapcsán sokan kiemelték az Európai Uniót, mint a gazdaságilag egyik leginkább kitett régiót. Ahogy láthatjuk, mind az euró, mind az európai tőzsdeindexek valóban sorra esni kezdtek a közel-keleti konfliktus hatására.

EUR/USD árfolyamának alakulása

Forrás: Portfolio-Teletrader Kft.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ebből is látszik, hogy melyik az az európai gazdaság, amelyiket az egyik legcsúnyábban érinti az iráni háború kitörése:

ez pedig nem más, mint Olaszország.

Miért?

Olaszország az egyik legnagyobb arányban energiaimportra szoruló nemzet az egész unióban: energiaszükségletük mintegy háromnegyedét külföldről fedezik.

Ami azonban talán még nagyobb baj a jelenlegi helyzetben, az az összetétel: az olaszok energiafogyasztásának kiugróan nagy része származik gázból.

Az ország a gázfogyasztásának szinte egészét külföldről hozza be, ráadásul a cseppfolyósított földgáz importjának mintegy fele Katarból származik – ami most sok már térségbeli országgal együtt támadás alatt áll. Nem csoda hát, hogy az olasz tőzsdeindex ilyen rosszul reagál a háború hírére.

Egyébként is drága az energia, de így tovább romolhat a helyzet

A gáz aránya az olasz energiamixben évek óta növekvő tendenciát mutat. Ez nem véletlenül alakult így: ezzel igyekeznek átmenetileg kiváltani az ennél is nagyobb karbonlábnyommal rendelkező forrásokat a zöld átmenet során. Az orosz-ukrán háború kitörése után Róma igyekezett az orosz helyett alternatív energiaforrások után nézni, amit jelentős részben az USA-ból importált LNG-vel helyettesített. Most azonban éppen az USA által kirobbantott háború nyomán kialakult energiapiaci költségsokk hozhatja különösen nehéz helyzetbe az országot.

• Ha az áram és gáz ára tartósan 10 százalékkal emelkedne, akkor az egy átlagos családnak évi 207 euróval (~80 ezer forint) emelné meg a rezsiszámláját,
• míg egy ennél súlyosabb, 30 százalékos gáz- és 25 százalékos áramár-emelkedés már 585 eurónyi (~230 ezer forint) többletterhet jelentene az olasz közművek szövetségének becslése alapján.

A plusz drágulás egész biztosan nem jönne jól egy olyan országban, ahol már eddig is a politikai napirenden lévő problémát jelentett az, hogy milyen magasak az energiaárak – még uniós összevetésben is.

A jelenség különösen a vállalati szektort érinti, és annyira súlyos, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök éppen harcba készül indulni az ügyben az unióval. Azt tervezi, hogy a pluszköltségeket, amit a cégeknek a gáztüzelésű erőművekből felhasznált energia miatti karbonkibocsátás okán kell fizetniük, visszatéríti nekik, így téve azt olcsóbbá. A tervet azonban nem lesz könnyű elfogadtatnia Brüsszelben, mivel a kibocsátáskereskedési rendszer az uniós zöldpolitika egyik fundamentuma – hívta fel a figyelmet a Financial Times.

A nagyítóval vizsgálható növekedés már csak mikroszkóp alatt lenne látható

Az iráni háború ráadásul nem csupán az energiaárak emelkedésén keresztül üthetné meg az olasz gazdaságot. Mivel az energia drágulása általános áremelkedést szokott magával hozni – hiszen minden gyártása és szállítása is drágább lesz –, ezért ha a gáz- és olajárak nem normalizálódnak, az az inflációs várakozásokat is átírja.

Ilyen környezetben a jegybankok óvatosabban vágnak kamatot, sőt, az emelés is szóba jöhet.

Szombat óta a befektetők ennek megfelelően egyre nagyobb valószínűséget adnak neki, hogy az EKB még az idei évben szigorít – igaz, ez még nem a konszenzusos forgatókönyv.

Ha drágább a hitelfelvétel, az fékezi a gazdaságot, amit a fiskális politika tudna ellensúlyozni. Csakhogy Olaszországban a második legmagasabb az eurózónában a GDP-arányos államadósság Görögország után, és

éppen tegnap derült ki, hogy a várakozásokkal ellentétben nem sikerült 3 százalék alá szorítani tavaly a költségvetési hiányt – noha ez a kormányzat deklarált célja volt.

A végső adat 3,1 százalék lett. Így a kabinetnek nem sok tere van a növekedés ösztönzésére.

Igény pedig természetesen lenne rá. Olaszország nagyon régóta nem tudja érdemben dinamizálni a gazdaságát, és így folyamatosan lemarad a többi nagy európai országhoz képest. A helyzet nem is látszik, hogy igazán változna a közeljövőben: 2026-ban és 2027-ben egyaránt 0,8 százalék növekedés várható az Európai Bizottság előrejelzése szerint a tavalyi 0,5 százalék után.

Saját szövetségesének újraválasztási esélyeit rontja Trump

Egy költségsokknak és potenciálisan alacsonyabb növekedésnek soha, senki sem örül, Meloninak azonban különösen rosszkor érkezik minden ilyen csapás. Jövőre választások lesznek Olaszországban, így a miniszterelnöknek lényegében ez az éve maradt arra, hogy az emberek jólétét érezhetően előremozdítsa, mielőtt ítéletet mondanak a ciklusáról.

A kabinet olasz mércével mérve rendkívüli stabilitást hozott. Amennyiben még szeptemberben is a mostani kormány lesz hatalmon, akkor az olasz köztársaság történetének leghosszabb ideje hatalmon lévő adminisztrációjává válik a második világháború óta.

Sokan megkérdőjelezik azonban, hogy a stabilitáson kívül mit sikerült elérni.

Az ugyan igaz, hogy a deficitet jelentős mértékben csökkentették – 8 százalékon állt, mikor kormányra kerültek –, és a munkanélküliség is mérséklődött.

Az olasz gazdaság hosszútávú problémáira azonban nem sikerült választ találni. A fizetések reálértéke még mindig alacsonyabb, mint 2021-ben volt. Egy átlagos olasz munkás termelékenyebb volt 20 éve, mint most. A mélyen gyökerező versenyképességi válságon ráadásul minden bizonnyal nem segít, hogy az eddig is jóval a fejlett országok átlaga fölötti adóelvonás mértéke a Meloni-kormány alatt még magasabbra nőtt, már a GDP 43 százalékára rúg.

Az iráni háború potenciális gazdasági hatásai csak egy újabb nehézséget raknak fel az olasz gazdasági problématérképre. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy az ország a legrosszabbul érintettek között szerepel a kontinensen Trump egy lépése után: már a vámháborúban is a leginkább kitett európai államok közt szerepeltek.

Meloni minden bizonnyal nem erre számított, amikor az amerikai elnök megválasztásakor a legfontosabb európai szövetségeseként igyekezett pozicionálni magát.

Címlapkép forrása: Antonio Masiello/Getty Images