Ma a hazai kkv-k előtt álló egyik legnagyobb kihívás a versenyképesség megőrzése és javítása, miközben a költségek emelkednek, a munkaerő továbbra is szűkös, és az ázsiai versenytársak egyre erősebben jelen vannak a piacon. Ebben a környezetben technológiai beruházások, szervezeti fejlesztések és tudatos humánerőforrás-építés nélkül egyre nehezebb lépést tartani. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazása valós versenyelőnyt jelenthet, ugyanakkor megfelelő finanszírozás nélkül sok vállalat számára továbbra is nehezen elérhető.
A VOSZ Barométer adatai is azt mutatják, hogy a cégek óvatosabbá váltak: 2023 óta visszaesett a beruházási aktivitás, csökkent az új üzleti lehetőségek száma, és mérséklődött a bővítési szándék is.
A vállalkozások többsége ma inkább kivár, optimalizál és a működés stabilizálására koncentrál.
Ezzel párhuzamosan a pénzügyi mozgástér is szűkül, a tartalékokkal rendelkező cégek aránya két év alatt jelentősen, 60%-ról 47%-ra csökkent. Bár a vállalkozások nem elsősorban leépítésekben gondolkodnak, a beruházások visszafogása jól mutatja, hogy a kockázatok kezelése került előtérbe a növekedéssel szemben.
Kivárás helyett beruházás – felértékelődik a finanszírozás szerepe
Annak érdekében, hogy a cégvezetők első kézből értesüljenek az aktuális finanszírozási lehetőségekről, a KAVOSZ és a Portfolio „Széchenyi Kártya Roadshow 2026” néven közös országos rendezvénysorozatot szervez.
Az egyes állomásokon a résztvevők képet kapnak a gazdasági környezetről, a vállalkozásfejlesztéshez elérhető forrásokról, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyakorlati lehetőségeiről. A rendezvényeken cégvezetők, szakértők, szakpolitikai döntéshozók és finanszírozói szereplők osztják meg tapasztalataikat, külön fókuszálva a régió üzleti kilátásaira.
A rendezvény támogatóinknak köszönhetően ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.
A KÖVETKEZŐ ÁLLOMÁS: 2026. ÁPRILIS 9., KECSKEMÉT – FOUR POINTS BY SHERATON KECSKEMÉT HOTEL ÉS KONFERENCIAKÖZPONT KECSKEMÉT
Kiemelt témák:
- Gazdasági kilátások Magyarországon
- Forrásszerzési lehetőségek a kkv-szektor számára
- Stabilitás, fejlesztés, versenyképesség
- Munkaerőpiaci változások
- Digitális ugródeszka: AI és növekedés a kkv-k világában
- Vállalati kerekasztal: vezetésről első kézből
Előadók:
- Gaál József, elnök, Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
- Weninger Richárd, elnök, VOSZ Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete
- Hunyadi László, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
- Végh Richárd, vezérigazgató, KAVOSZ Zrt.
- Szepes Zsolt, társalapító, work2flow.ai
- Madár István, vezető elemző, Portfolio Csoport
- Kárpáti József Dr., dékán, egyetemi docens, Neumann János Egyetem
- Bali Endre, ügyvezető, Tandofer Informatika
- Héjja Péter, ügyvezető, PEKI Restaurant Kft.
- Herczeg Tamás, ügyvezető, Varga Tanya
- Kovács Marianna, ügyvezető igazgató, Monojet Kft.
Ne maradjon le, regisztráljon még ma!
Következő állomások:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kiderült, mennyiért lehetetlen már jó albérletet találni a fővárosban
Márciusban rákapcsoltak a lakbérek, de záródik az árolló
Félelmetes fegyverrel rukkolt elő Oroszország, csoportos vadászat indulhat a fronton
Egyszerre 10 eszközzel.
Nehéz malomkövet kötött Magyar Péter új kormánya nyakába Orbán Viktor kabinetje az EU-pénzeknél
Nem a források kiszabadítása lesz a legnagyobb kihívás, hanem azok új célokra való elköltése.
Megrekedni látszik az EU-s bővítési hullám, a Tisza Párt győzelme sem kedvez a gyorsított csatlakozást szorgalmazóknak
Sokan 2030 előtt számítanak a csatlakozásra, de még azok is falba ütközhetnek, akik elvégezték a házi feladatot.
Nagyobb osztalékot fizethet a Shopper Park Plus
Ez közel 7 százalékos osztalékhozamot jelent.
Német cégek: a kormányváltás után Magyarország szakíthat az EU-s belső piac szabályainak megsértését jelentő gazdaságpolitikával
A leköszönő kormányt erősen kritizáló szavakkal reagált az Ost-Ausschusses der Deutschen Wirtschaft a választásra.
Megszólalt a Nyugdíjguru: a Tisza-kormány elhozhatja a férfiak kedvezményes nyugdíját?
Napirendre kerülhet a Nők40 párja.
A börtön elől menekült, de amerikai ICE-ügynökök fogták el az államcsínyért elítélt volt kémfőnököt
Nem lett jó vége a bujdosásnak.
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!




