A dokumentumok tanúsága szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter 2025. december 9-én, Moszkvában írta alá a megállapodást.
Ezen a napon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valóban Moszkvába utazott, a magyar delegációban a Mol, az MVM és a Richter képviselői is ott voltak. Az akkori hivatalos közlések alapján a látogatás középpontjában a magyar–orosz üzleti fórum állt, ahol 34 magyar cégvezető részvételével 240 vállalatközi tárgyalást tartottak, miközben Szijjártó azt mondta, hogy Magyarország a háború utáni „új világgazdasági korszakra” akar felkészülni, ezért tárgyalt az energetikai együttműködésről, a Török Áramlat működtetéséért felelős cég Magyarországra költöztetéséről, valamint a paksi atomerőmű-bővítésről is, amelyről azt állította, hogy a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, és Lavrovval folytatott egyeztetése után is azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a béketárgyalások és a szankciós korszak lezárása utáni gazdasági helyzetre készül.
A Politico által megszerzett szöveg szerint az egyezményt az orosz–magyar kormányközi gazdasági együttműködési bizottság 16. ülésén kötötték meg. A testület 2005 óta működik, de a 2021. novemberi 14. és a 2024. szeptemberi 15. ülés között szünetelt, miután Oroszország elindította az Ukrajna elleni háborúját.
A megállapodás egyik központi eleme a kétoldalú kereskedelem visszaesésének megfordítása, mivel a szankciók hanyatlást hoztak ezen a téren.
Az egyezmény emellett lehetőséget nyit orosz vállalatok számára, hogy új villamosenergia- és hidrogénprojekteket indítsanak Magyarországon. Továbbá szorosabb együttműködést irányoz elő az olaj-, a gáz- és a nukleáris fűtőanyag-ellátás terén.
Az oktatás területén a magyar kormány vállalta az orosz nyelvoktatás erősítését, amelyhez többek között oroszországi tanárok fogadnának, valamint a végzettségek kölcsönös elismerésének bővítését és posztgraduális csereprogramok indítását tervezik a Politico által megszerzett dokumentum szerint.
A felek sportolói csereprogramokról és cirkuszművészeti együttműködésről is megállapodtak. Sőt, egy 2026–2027-es közös sport cselekvési terv kidolgozását is támogatják.
Fontos kiemelni, hogy az egyik dokumentum leszögezi, hogy az Oroszországgal ápolt szorosabb kapcsolatok nem lehetnek összeegyeztethetetlenek Magyarország uniós tagságából eredő kötelezettségeivel.
Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor következetesen ellenzi az Oroszország elleni szankciók szigorítását és Ukrajna anyagi támogatását. A Bloomberg keddi értesülése szerint Orbán egy tavaly októberi telefonbeszélgetésben azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy „minden tőle telhetőt megtesz Moszkva segítésére”, valamint a népmesét idézve, Magyarországot az orosz oroszlánt segítő egérkeként jellemezte.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a dokumentumokkal kapcsolatos megkeresésre csupán annyit közölt, hogy
Magyarország kétoldalú együttműködését a nemzeti érdek vezérli, nem az elfogult liberális média elvárásai.
Az orosz külügyminisztérium nem reagált a Politico megkeresésére. Orbán Viktort és kormányát ellenzéki kihívója, a Tisza Párt vezetője Magyar Péter nyílt hazaárulással vádolja.
A mostani ügynek azért lehet erősebb nemzetközi visszhangja, mert március végén egy nemzetközi oknyomozó együttműködésben készült, a VSquare által is közölt anyag alapján az derült ki, hogy Szijjártó Péter rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrov orosz kollégájával. A kiszivárgott telefonbeszélgetések szerint az orosz félhez uniós belső vitákról, külügyminiszteri tanácsülésekről és szankciós tárgyalási pozíciókról is kerültek információk; a felvételek és a cikkben idézett dokumentumok alapján a magyar külügyminiszter több esetben arról is beszélt, hogy dolgozik egyes orosz személyek és cégek levételén a szankciós listáról, illetve az uniós intézkedések enyhítésén.
A magyar politikus akkor elismerte a beszélgetéseket. „Négy éve mondom, mondjuk: a szankciós politika kudarc, az több kárt okoz az EU-nak, mint Oroszországnak! Azt is számtalanszor világossá tettük, hogy soha nem engedünk szankcionálni olyan személyeket vagy vállalatokat, akik, amelyek fontosak Magyarország energiaellátásának biztonsága vagy a béke elérése szempontjából, meg olyanokat sem, akiknek egyszerűen nincs értelme, oka, hogy a szankciós listán szerepeljenek. S ehhez a jövőben is ragaszkodunk” – fogalmazott Szijjártó Péter, akitől korábban részletes magyarázatot kért az Európai Bizottság.
Címlapkép forrása: Russian Foreign Ministry/Anadolu via Getty Images
Meddig nyújtózkodhatnak még a lakáshitel-felvevők? - Kiemelten figyeli a piacot az MNB
Az Otthon Start Program jelentős változásokat hozott a lakáshitelezésben.
Kiszivárgott a titkos terv: újabb népköztársaságot kiáltanának ki Oroszország szomszédságában
Egyre aktívabbak az ügynökök.
Sulyok Tamás köztársasági elnök egyértelmű üzenetben reagált Magyar Péter követelésére
Megszólalt a Sándor-palota.
Éves mélypontra esett a lakossági állampapírok értékesítése a választás hetén
Kivártak a befektetők.
Három kulcsfontosságú törvény kerülhet a süllyesztőbe Donald Trump miatt
Brüsszelben egyre kevésbé próbálnak ellenállni az amerikai nyomásnak.
Utolérte a végzet a milliárdost, aki a világ legeladósodottabb vállalatát döntötte be
Csalás és vesztegetés vádjában is bűnösnek vallotta magát a bukott vezető.
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.


