A CLW tavaly ősszel kapott bejelentést a Kínából Magyarországra közvetített több ezer vendégmunkás egyikétől. A szervezet ezt követően ötven munkást kérdezett meg a szegedi gyárépítés körülményeiről. A jelentés szerint a dolgozókat alvállalkozókon és munkaerő-közvetítőkön keresztül toborozták.
Később olyan körülmények között foglalkoztatták őket, amelyek a magyar munkaügyi és idegenrendészeti jogszabályokat egyaránt megsértették.
A feltárt visszaélések között szerepel a pihenőnap nélküli, heti hétnapos munkavégzés és a napi 12-14 órás műszak kifizetetlen túlórákkal. A munkásokat állítólag arra is utasították, hogy hazudjanak a munkaügyi ellenőröknek a tényleges munkaidejükről. A jelentés emellett akár három hónapos bérkésedelmekről, valamint indokolatlanul magas toborzási díjakról is beszámol. Utóbbiak valóságos adósságcsapdaként funkcionáltak,
így a munkások anyagilag nem engedhették meg maguknak a szerződésbontást.
Többen munkavállalási engedély helyett üzleti vízummal érkeztek, ami tovább növelte a kiszolgáltatottságukat, és megfosztotta őket az egészségügyi ellátástól is.
A CLW szerint az átláthatatlan alvállalkozói láncok lehetővé teszik a BYD számára a felelősség elhárítását. "Ha bármi probléma adódik, azt mondják, ez az alvállalkozó belügye" - nyilatkozta Elaine Lu, a szervezet munkatársa. A magyar sajtó egy februárban elhunyt kínai munkás tragédiája után kezdett el foglalkozni a munkavédelmi aggályokkal. A CLW a múlt hónapban a magyar hatóságokkal is megosztotta a vizsgálatának megállapításait, a BYD azonban egyelőre nem reagált a CBC megkeresésére.
Nem ez az első eset
Nem ez az első eset, hogy a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának munkaügyi gyakorlatát kifogásolják. Tavaly májusban brazil ügyészek perelték be a BYD-t és két alvállalkozóját a bahiai üzemben uralkodó, "rabszolgasághoz hasonló körülmények" miatt. A CLW jelenleg a BYD kínai gyárainak munkakörülményeit is átfogóan vizsgálja.
A jelentés a kanadai kereskedelempolitika szempontjából is súlyos következményekkel járhat. Kanada aláírta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kényszermunkáról szóló egyezményét, és törvényben tiltja a kényszermunkával előállított termékek importját. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének 2026-os jelentése szerint azonban Ottawa nem érvényesíti hatékonyan ezt a tilalmat. Washington vizsgálatot indított azon országok ellen, amelyek feltételezhetően kényszermunkával készült termékeket engednek be a piacukra. Kanada is az érintettek között van, így az ország exportjára akár 25 százalékos büntetővámot is kivethetnek. A kanadai határvédelmi hatóság (CBSA) közleménye szerint 2023-ban már tartottak vissza kínai autóalkatrész-szállítmányokat kényszermunkával kapcsolatos aggályok miatt, az importőr pedig végül kénytelen volt visszaszállítani az árukat.
Címlapkép forrása: Ezra Acayan/Getty Images
Kiderült, mennyiért lehetetlen már jó albérletet találni a fővárosban
Márciusban rákapcsoltak a lakbérek, de záródik az árolló
Félelmetes fegyverrel rukkolt elő Oroszország, csoportos vadászat indulhat a fronton
Egyszerre 10 eszközzel.
Nehéz malomkövet kötött Magyar Péter új kormánya nyakába Orbán Viktor kabinetje az EU-pénzeknél
Nem a források kiszabadítása lesz a legnagyobb kihívás, hanem azok új célokra való elköltése.
Megrekedni látszik az EU-s bővítési hullám, a Tisza Párt győzelme sem kedvez a gyorsított csatlakozást szorgalmazóknak
Sokan 2030 előtt számítanak a csatlakozásra, de még azok is falba ütközhetnek, akik elvégezték a házi feladatot.
Nagyobb osztalékot fizethet a Shopper Park Plus
Ez közel 7 százalékos osztalékhozamot jelent.
Német cégek: a kormányváltás után Magyarország szakíthat az EU-s belső piac szabályainak megsértését jelentő gazdaságpolitikával
A leköszönő kormányt erősen kritizáló szavakkal reagált az Ost-Ausschusses der Deutschen Wirtschaft a választásra.
Megszólalt a Nyugdíjguru: a Tisza-kormány elhozhatja a férfiak kedvezményes nyugdíját?
Napirendre kerülhet a Nők40 párja.
A börtön elől menekült, de amerikai ICE-ügynökök fogták el az államcsínyért elítélt volt kémfőnököt
Nem lett jó vége a bujdosásnak.
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


