New York állam legfelsőbb bíróságára 2015-ben adta be keresetét Philippe Maestracci, az egykori párizsi műkereskedő, Oscar Stettiner unokája.
Modigliani egy jólöltözött csokoládéárust ábrázoló, Ülő férfi bottal című 1918-as művét követelte az USA egyik legtekintélyesebb galériájától, a Helly Nahmadtól. A vászon értékét akkoriban 25 millió dollárra tették.
A Franciaországban élő Maestracci már túl volt egy elutasításon, egy évvel korábban a New York-i bíróság úgy ítélte meg, „nincs jogosultsága amerikai bíróságon érvényesíteni keresetét”. A felsőfokú bíróságra beadott keresetben 11 évvel ezelőtt az akkor 71 éves unoka többek között azt állította, hogy a képet birtokló International Art Center tulajdonképpen csak a Nahmad család londoni és New York-i aktivitásának fedőcége. Bár ez mellékszálnak tűnik, mégis lényeges kérdés volt már azért is, mert a kép vevője 1996-ban, a Christie’s aukcióján az International Art Center volt, amelynek kapcsolatát a Nahmadokkal szerették volna homályban tartani. Évekig sikerült is, ám egyszer csak elismerték az összefonódást, nem egészen önszántukból, 2016-ban ugyanis a Panama Papers felfedte, az üzleti szálak összekuszálását szolgáló offshore International Art Center mögött a Nahmad család áll.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!