Elkapkodták a támogatási forrásokat a cégek, de mire jutnak velük? - Mutatjuk a Demján Sándor Program eddigi eredményeit

Milyen eredményei vannak a Demján Sándor Programnak az indulás óta, mekkora összeg került kihelyezésre? Hogyan lehet mérni ezeknek az összegeknek a hatékony hasznosulását, milyen célszámok, KPI-ok mentén lehet vizsgálni a program eredményességét?

A kiinduló logikánk az volt, hogy 1500 milliárd forint mozgósítása bármilyen formában - hitel vagy támogatás - körülbelül ugyanannyi likviditást tud megmozdítani a vállalkozások oldalán, és ez a 3000 milliárdnyi forrás 0,5 százaléknyi GDP-növekedést jelent. Tehát visszafelé számolva építettük fel a programot, és azért tartalmaz ennyi elemet, mert ezt az 1500 milliárd forintot a lehető legjobban szét kellett teríteni a legjobb hasznosulási szempontokat szem előtt tartva. Azonban azt is látni kell, hogy a cégek oldaláról elvárt 1500 milliárdos aktivitás nem fog egyből megjelenni, ahogyan megkapják a hitelt vagy a támogatást, hanem a nemzetközi benchmarkok alapján 3 éves időtávon jelenik meg: az első évben 30 százalék, utána 50, majd 20 százalék.

Tehát

a 2025-ös évben a kihelyezett források utáni plusz 30 százalékos forráshasznosulást szeretnénk látni, ami az árbevétel-növekedésben, exportnövekedésben, beruházási aktivitásban kell, hogy realizálódjon.

Amit egyelőre látunk, azok a makroszámok, az árfolyam, az infláció, a foglalkoztatás, nyilván a GDP, de a támogatások eredményességét pontosan majd az évzárás után fogjuk tudni részletesen megnézni a korábbi évekhez mérten.

Amit már most látunk és mindenképpen pozitív jel, hogy

az összes alprogram esetében második ütemet kellett indítanunk vagy keretet kellett emelnünk.

Annak ellenére kapkodták el a forrásokat, hogy döntően hitelprogramokról van szó, nem vissza nem térítendő támogatásokról, ahol értelemszerű, hogy többszörös a túljelentkezés. A másik pozitívum, hogy nemcsak a volumen mértéke jelentős, hanem a bevont vállalkozások darabszáma is. Az európai uniós programok általában 8-9 ezer vállalkozást érnek el éves szinten, a Demján Sándor Program viszont a négy-ötszörösét tudta ennek hozni. Ha összeadjuk alprogramokban, hitelekben, a vissza nem térítendő forrásokban érintett vállalkozások számát, ez meghaladja a 40 ezret. Tehát azt látjuk, hogy a vállalkozások részéről nagyon nagy a kereslet.

Melyik volt a legnépszerűbb konstrukció, melyik elemét emelné ki a programnak?

Az „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programnál 5-6 szoros volt a túljelentkezés, 108 és 18,5 milliárd forintnyi folyósítás történt meg eddig két ütemben, és lehetséges, hogy fogunk még rá forrást szerezni. A túljelentkezés azt mutatja, hogy jelentős igény van a vissza nem térítendő támogatásokra, de azért fontos hozzátenni, hogy ez nem „ingyenpénz”, ahogy a nevében is benne van, a vállalkozásnak minden egyes forint mellé oda kell tennie egy forint saját forrást. Fontos, hogy a támogatáspolitikában ne domináljon az „ingyenpénz”, mert az csak akkor tud igazán jól hasznosulni, ha kellőképpen célzott.

A másik nagyon népszerű elem a Széchenyi Kártya termékkonstrukció, amely a támogatott kamatozásnak köszönhetően mindig is nagy arányt képviselt a hitelpiacon, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy tavaly októbertől március végéig hat hónap alatt egy évnyi igény érkezik be rá.

Ha egy kicsit máshogyan közelítem meg a dolgot, akkor a program sikere nem annak tudható be, hogy a negatív makrogazdasági környezetben, a világpiaci sokkok és háborús kataklizmák közepette a vállalkozások előre menekülnek és megragadnak minden lehetőséget, amivel át tudnak vészelni, bízva egy mielőbbi pozitív fordulatban?

Biztos, hogy a külső gazdasági környezetnek van ilyen hatása, de alapvetően a vállalkozások inkább óvatosak. Lehet, hogy egy 3%-os hitel kedvezményesebb, mint a piacon elérhető, de ezt is vissza kell fizetni, a cég teljesítményéből kitermelni. Ha egy vállalkozó úgy látja, hogy ezt nem tudja garantálni akkor vakmerő dolog lenne ilyenbe belevágni, a magyar kkv-szektorban pedig éppen azt látjuk, hogy nagyon óvatosak a vállalkozások, ha külső forrásbevonásról van szó.

Nem beszélve arról, hogy a támogatott hitel esetében is megtörténik az adósminősítés, megnézik a cég teljesítményét, így csak abban az esetben jut hozzá, ha látszik a visszafizetési potenciál. Tehát árnyalnám ezt a képet: biztos, hogy számít a külső gazdasági környezet, de ugyanúgy számít az is, hogy milyen támogatási program érhető el, milyen célra tudnak forráshoz jutni a cégek. Minél több az opció, annál jobb helyzetben vannak a vállalkozások, annál inkább hajlamosak külső forrást igénybe venni.

A magyar vállalkozói szféra finanszírozási oldalról jellemzően hitelezés fókuszált, a tőkefinanszírozásnak kevésbe van hagyománya, de a program keretein belül indult Demján Sándor Tőkeprogram ezen is hivatott változtatni. Milyen eredményei vannak a programnak, mennyire voltak nyitottak a vállalkozások erre a megoldásra?

A tőkefinanszírozás valóban újdonság a kkv-szektorban, ilyet inkább középvállalati, nagyvállalati szinten láttunk korábban, tehát ezzel az intézkedéssel új területre léptünk, ezért az első döntésünk az volt, hogy egy ilyen új típusú programot jobb, ha nem a szakpolitika bonyolít le, hanem kiszervezzük egy szakmai szervezetnek, jelen esetben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, amely közvetlenebb kapcsolatot ápol a vállalkozásokkal.

Fontos további lépés volt, hogy csökkentsük a bizalmatlanságot az állam felé, a tőkefinanszírozás sajátossága ugyanis, hogy a befektető – ez esetben az állam – tulajdonrészt szerez a cégben. Ezt próbáltuk minimalizálni azzal, hogy a tulajdoni arányt 1% üzletrész vásárlásra csökkentettük, a forrás további 99%-át pedig tagi kölcsönként kapja az igénylő. Emellett az új tulajdonos – az állam – lemond minden tulajdonosi jogáról, sőt opciós jogokat biztosít a cégtulajdonosoknak, hogy bármikor ki tudjanak lépni a konstrukcióból.

A tőkeprogram 2025 áprilisában kezdődött el, de ősszel jött az áttörés a konstrukciót népszerűsítő országos rendezvénysorozatnak köszönhetően, amely után a 100 milliárdos keretet be kellett fagyasztani, mert 120 milliárd forintnyi igény érkezett be. A keretösszeget ezért 150 milliárd forintra emeltük, és most 65 milliárd forintnyi eldöntött beruházási igényről beszélünk, amiből körülbelül 40 milliárd forint már meg is valósult.

Ahogy ebben az esteben is menet közben kellett emelni a keretösszegen, a program más elemeinél is történtek módosítások, finomhangolások. Voltak olyan körülmények, amelyek borították az előzetes terveket? Mik indokolták ezeket a lépéseket?

Ha valami, akkor a keretrendszer rugalmas módosításai úgy gondolom, hogy köthetők a személyemhez, bátran nyúltam ezekhez útközben is, aminek az egyik oka, hogy ezek nem szűkítő, korlátozó jellegűek, hanem mindig beengedő és megengedő irányúak voltak. Ha piaci oldalról az jött visszajelzésként, hogy még valamelyik tevékenységet vegyük bele a kiírásba, és annak volt relevanciája, akkor belevettük. Ha az jött vissza, hogy nem elég a keret, és volt rá lehetőség, akkor emeltünk rajta.

Tényleg sok módosítás történt, de ezek mind a vállalkozások érdekében történtek, soha nem azért módosítottunk, hogy valakit kizárjunk, hanem mindig csak bővítettük a kört. Ezt szeretném megtartani a jövőben is: ha kapok visszajelzéseket, módosítási javaslatokat, amelyeknek érdemi hatásuk lehet, akkor bátran bele fogok nyúlni, ha kell könnyítünk a belépési feltételeken, kiterjesztjük a tevékenységi kört vagy második ütemet indítunk.  

Hogyan viszonyulnak a vállalkozások az uniós forrásokhoz? Mennyire jellemző még az a mentalitás, hogy várnak a beruházásokkal, amíg nincs megfelelő támogatási konstrukció?

Az európai uniós finanszírozásoknál a vissza nem térítendő támogatások nagyon célzottak. Csak hátrányos helyzetű régiókban, csak a legkisebb cégekre vonatkozóan, korlátos összeggel állnak rendelkezésre. Amikor EU-s programról beszélünk, az már nem mind vissza nem térítendő, ezek már csak 30%-át teszik ki a támogatásoknak, a visszatérítendő a domináns.

A hazai költségvetésből finanszírozott vissza nem térítendő támogatások szintén szektorspecifikusak – mindig kiválasztunk egy szektort, például feldolgozóipart, agráriumot, energetikát. Az Európai Unió pedig fejlettségi szinthez igazodik, ezért főleg a vidéki kistérségek és kisebb méretű cégekre fókuszálnak, a forgóeszköz típusú igények dominálnak, amely az óvatossággal van összefüggésben. Nem akarnak a cégek hosszú évekre elköteleződni, inkább készletre, rezsire, munkaerőköltségre használják fel. Most körülbelül 230 milliárd forintnyi elérhető forrásunk van, ezek főleg beruházási célúak, a forgóeszköz-hitel támogatásokat már kimerítették.

A vállalkozói attitűd, kultúra alakulása, formálása egy hosszú távú folyamat, amely kevésbé ütközik ki a statisztikákból, pláne nem ilyen rövid idő alatt. A visszajelzések, személyes benyomások alapján, hogy látja, milyen eredményeket sikerült elérni ezen a területen, mit emelne ki az elmúlt időszakból, ami beszédes vagy jelentős sikernek lát?

Az attitűdöt emelném ki leginkább, ebben sikerült szintet lépnünk. A korábbi időszakhoz képesti nagyobb kereslet a hangulatváltást mutatja, az attitűd a támogatási programok irányába pozitívan változott, kevésbé pesszimista a megítélése, nem azt hallani, hogy "ebből úgyse lesz semmi", hanem pont az ellenkezőjét, egyre több a jó tapasztalat, aminek híre megy, és szép lassan változik a hozzáállás. Nagyon pozitív a visszajelzés például a kerekasztaljainkat illetően. Fórumokat szervezünk tanácsadóknak, pályázatíróknak, kereskedelmi bankoknak, vállalkozásfejlesztési szervezeteknek, valamint a vállalkozások képviselői számára is biztosítjuk a részvétel lehetőségét. Munka közben tudnak bekapcsolódni, látják, hogy kialakítás alatt lévő programokat mennyire nyíltan beszélünk meg velük.

Ugyanakkor számos területen van még szükség előre lépésre, a kockázat-érzékenység, a biztonságra való törekvés még mindig dominál. A mutatószámok – körbetartozás, késedelmes hitelek aránya, céltartalék-képzés – nem mutatnak problémát, ezért a túlzott óvatosság nem indokolt. Ahogy az sem, hogy több látra szóló likviditással rendelkezzenek, mint hitelállománnyal. Nyugat-Európával összehasonlítva nagyon bátortalanok vagyunk a startupokat, befektetést, kockázati tőke hasznosítást tekintve.

A magyar vállalkozó egy lövéssel akar találatot, nem mer próbálgatni. Nyugat-Európában sokat próbálkoznak és többet találnak. Lemaradtunk az innovációban, kutatás-fejlesztésre fordított összegben, mert sajnáljuk rá a pénzt.

Összességében azt mondanám, hogy még nem az ideális íven haladuk, a vállalkozások a core bizniszre koncentrálnak, nincs elég próbálkozás az újdonságokra, fejlesztésekre, pedig a számok azt mutatják, hogy ebből jönnek majd az új piacok, új vevők, új termékek és lehetőségek.

Meddig elérhetőek a Demján Sándor Program támogatási elemei, és milyen további tervek várnak még megvalósításra?

A programok fedezete, a kamattámogatási háttér a költségvetésben 2026 végig biztosított, az uniós programoknál a 2027 év a ciklus vége. A jövőben szeretnénk még célzott támogatási programokat indítani különböző szektorokra, például a gyógyszeriparban, logisztikában, vagy IT területen. Keresztfinanszírozást is tervezünk, hogy ha például valaki támogatást igényel, mellé kedvezményes kamatozású hitelt is fel tudjon venni. Emellett az energiaárak emelkedésére is szeretnénk valamilyen formában reagálni, ezek közül a tervek közül több már idén nyáron meg is valósulhat.

A cikk megjelenését a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség támogatta.

Címlapkép forrása: Felszeghy Áron