Kiderült a keserű igazság: mire költi el a magyar állam az adófizetői milliárdokat?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az európai kitekintés azt mutatja, hogy a kormányok – mérlegelve a gazdasági növekedés lassulását, illetve a halmozódó társadalmi feszültségeket – átmeneti önkorlátozás után újból emelték a GDP arányaiban mért kiadásaikat. Ez azt jelenti, hogy az államháztartási kiadások a 2010. évi 50,7 százalékról – a 2020. évi egészségügyi válságot követő helyreállítási feladatok segítését szolgáló lazább költségvetési szabályoknak köszönhetően – visszakapaszkodtak az 50 százalék körüli kiadási arányokhoz. Hazai szinten ugyanezen adatok a 2010. évi 48,9 százalékról a 2024. évre 47,1 százalékra mérséklődtek. A közösségi átlagnál gyengébb kiadási szint magyarázata részben a közösségi támogatások elmaradásában, részben a hazai gazdasági teljesítmények stagnálása miatti gyengülő befizetésekben, részben a már hagyományosan magas költségvetési hiány halmozódási veszélyeinek önkorlátozó magatartásában rejlik. Sajnálatos, hogy a hazai kiadásokat fékező döntések ellenére az államháztartási hiány a 2010. évi -4,4 százalékkal szemben a 2024. évre -5,0 százalékra emelkedett, amivel sajnos az ötödik legmagasabb szinten „küzdöttük” fel magunkat az EU27 országok rangsorában. Van okunk a további óvatosságra!

A GDP arányában mért hazai kiadáscsökkenés (1,8 százalék) nem arányosan érintette a különböző állami kiadásokat: jelentős visszaesés érzékelhető a szociális ellátási, az oktatási, az egészségügyi, valamint a környezetvédelmi kiadásoknál, miközben erőn felül teljesítettünk az állam működési kiadásai (törvényhozói és végrehajtó hatalom, adósságszolgálat), a gazdasági támogatások, a szabadidő-, kultúra- és hitéleti, valamint a védelmi kiadásoknál. Alacsony részaránnyal, de továbbra tartják részesedésüket a közrend- és a közbiztonság célú, valamint a lakás és kommunális célú kiadások. Nézzük azonban a részleteket!

1) A GDP arányában számolt hazai Áht kiadások élén 12,3 százalékos részaránnyal továbbra is a szociális ellátási kiadások állnak. Sajnos ezzel a szinttel az EU27 országok utolsó harmadába csúsztunk (ugyanez a mutató a 2010. évben 17,3 százalék volt). A csökkenés szinte valamennyi kiadási tételt érintette, így az időskorúak ellátása 7,9 százalékról 6,9 százalékra mérséklődött (annak ellenére, hogy az ellátottak száma majd ötödével emelkedett), a betegségben élők és rokkantak ellátása 3,8 százalékról 1,8 százalékra, a család- és gyermekjóléti támogatások 2,6 százalékról 1,6 százalékra, a munkanélküli ellátás 0,8 százalékról 0,3 százalékra, a lakhatási támogatás és egyéb szociális segély 0,6 százalékról 0,1 százalékra csökkent!)

2) A hazai államháztartási kiadások második helyén a GDP 10 százalékának megfelelő részaránnyal az általános közszolgáltatási kiadások állnak (törvényhozás év végrehajtó szervek finanszírozása, költségvetési gazdálkodás), ami összességében a kétes dicsőséget jelentő első helyet biztosította hazánknak az EU27 országok rangsorában. A főbb kiadási tételek változása több, mint figyelmeztető: a törvényhozói és a végrehajtó szervek kiadásai valamelyest mérséklődtek (4,1 százalék helyett 3,2 százalék), ám ennek ellenére a hazai kormányzati költségek majd kétszeres mértékben haladják meg a közösségi átlagot. Ennél is durvább az adósságszolgálati kiadások változása (a 2010. évi 4,2 százalékkal szemben – átmeneti mérséklődés után – a 2024. évben már 5,0 százalék)! Helyzetünk komolyságát jelzi, hogy míg a GDP arányában számolt adósságállomány alapján a közösségi rangsor 9. helyén állunk, addig adósságszolgálatunk a legmagasabb kiadási szintet jelenti a közösségi rangsorban.

3) A 2024. évi államháztartási kiadások harmadik helyén – államunk hangsúlyos gazdasági szerepvállalása következtében – 7,7 százalékos részaránnyal a gazdasági ügyek, illetve gazdasági támogatások állnak. Kétes dicsőség, hogy ezzel a közösségi átlagot másfélszeres mértékben meghaladó támogatói szerepvállalással az európai mezőny élére kerültünk. A kedvezményezett ágazatok élén a szállítási és közlekedési célú kiadások szerepelnek (3,8 százalék), majd az üzemanyag- és energia célú kiadások következnek (1,5 százalék). Emelkedő trendet mutatnak az ún. általános jellegű termelési és terméktámogatások (0,9 százalékkal szemben 2,4 százalék), ám ezek jótékony szerepét sokszorosan semlegesíti az ideiglenesnek mondott, ám napjainkra műemlékileg védett különadók rendszere. A támogatási rendszer – a hangsúlyos fogadkozások ellenére – továbbra sem fordít figyelmet az K+F tevékenység ösztönzésére, amit jól jellemez az EU27 országok rangsorában elfoglalt utolsó helyünk.

4) Soronkövetkező kiadási főcsoport az oktatási ágazat, amely egyfelől komoly pozícióvesztést szenvedett el (2010. évi 5,5 százalék helyett a 2024. évben 4,9 százalékos GDP részesedés), másfelől vitatható szerkezeti változáson ment keresztül. A változások egyik jellemzője az iskolaelőkészítő- és alapfokú oktatás, valamint a középfokú oktatás finanszírozásának és teljesítményeinek gyengülése, európai átlagtól elmaradó szintje. Úgy tűnik, hogy az irányítás központosítása és az önkormányzatok kiszorítása az oktatási intézmények működtetéséből és a pedagógusbérek kiegészítő támogatásaiból kedvezőtlen következményekkel járt. A felsőfokú oktatásra fordított kiadások részaránya javult ugyan (2010-2020 közötti időszak viszonylag stabil 0,9 százalékos szintjéről a 2021. évi modellváltás következtében 1,4 százalékra emelkedett), ám elmaradt a felsőfokú hallgatói létszám várt emelkedése (sőt a 2010/11. tanévi 318 ezerről a 2024/25. tanévre 293 ezerre mérséklődött az alap- és mesterképzésben résztvevők száma), illetve számottevően szigorodtak az állami ösztöndíj elnyerésének feltételei. Összességében oktatási rendszerünk továbbra is „alulértékelt” pozícióban van, ami egyfelől nem biztosít megfelelő hátteret gazdasági versenyképesség javulásához, másfelől nem ad esélyt a munkaalapú társadalmat felváltó tudásalapú társadalom létrehozásához.

5) Ugyancsak a nagy elosztó rendszerek kategóriájába tartozik az egészségügyi ágazat, melynek GDP arányában számolt kiadásai a 2010. évi 5,0 százalékról 4,7 százalékra mérséklődtek. Ezzel a részaránnyal a 2010. évi 20 helyről a közösségi rangsor 27. helyére, vagyis a rangsor végére pozícionáltuk magunkat! A járóbetegellátás (1,4 százalék) és a közegészségügyi ellátások (1,2 százalék) az európai átlagnál alacsonyabb szinten állnak, de korábbi önmagunkhoz képest örzik pozíciójukat. A COVID válságot követően valamelyest javult a fekvőbetegellátás finanszírozása (1,8 százalék helyett 2,3 százalék), ám ez az arány is alig kétharmada a közösségi átlagnak! Ugyancsak alulfinanszírozottnak minősíthető – mind a közösségi átlaghoz, mind a korábbi hazai teljesítményünkhöz viszonyítva – az orvosi termékek, készülékek és berendezésekre fordított kiadások nagysága (a 2010. évi 1,4 százalékkal szemben 0,6 százalék), amelynek egyenes következménye az ellátás minőségének romlása, a várólisták emelkedése, valamint a kórházi tartozásállományok meredek emelkedése. S akkor még a humán erőforrás szintentartásának gondjait nem is említettük.

6) A GDP arányában számolt szabadidő-, kultúra- és vallási célú állami kiadások 2,5-2,6 százalékos részarányával több mint kétszeres mértékben haladjuk meg az EU27 országok átlagát és a 2014. évtől kezdődően biztosan vezetjük a közösségi rangsort. Joggal tehető fel a kérdés, ilyen gazdagok vagyunk? Az erőn felüli finanszírozás érvényes mind a szabadidő (sport), mind a kultúra, mind a műsorszórás és kiadói szolgáltatás, mind a hitéleti támogatások mértékére. Ami pedig a tényleges számokon is túlmutat, az a külön csatornán működő TAO támogatási rendszer, amelynek egyaránt kérdőjeles az átláthatósága és kérdőjeles működési hatékonysága.

7) Súlyát tekintve viszonylag alacsony, ám annál jelentősebb növekedés érzékelhető a védelmi kiadásoknál, ezen belül is a katonai védelemnél. Ez azt jelenti, hogy a GDP arányában számolt 2010. évi 1,1 százalékról a 2024. évre 2,0 százalékra emelkedtek a katonai kiadásaink. (Ennél dinamikusabb növekedés – a háborús fenyegetettség miatt – csak a balti államokban és Lengyelországban mutatható ki.) Sajátos hungarikum, hogy a háborús fenyegetettség és a veszélyhelyzeti kormányzás ellenére a polgárvédelmi és az egyéb célú védelmi kiadásokra nem jutott hazai forrás.

8) Közrend, közbiztonság finanszírozása – beleértve a rendőrségi szolgálatot, a tűzvédelmet, a bíróságokat, valamint a börtönöket – a klasszikus állami feladatok körébe tartozik és a GDP arányában számolt hazai 1,7-1,8 százalékos részarány megegyezik az EU27 országok finanszírozási gyakorlatával. Más kérdés, hogy a hazai intézményrendszer elhasználódott (műszakilag elavult) vagyontárgyainak, épületállományának megújítása minden szakterületen indokolt lenne.

9) A közkiadási rangsor végére kerültek – mind az EU27 országok átlagában, mind hazánkban – a szavakban fontos, ám az érdekérvényesítésben gyenge környezetvédelmi, illetve a lakás- és kommunális fejlesztési ügyek. A hazai környezetvédelmi kiadások középpontját a hulladékkezelési, a szennyvíztisztítási, valamint az ún. tájvédelmi célú fejlesztések jelentik, miközben zöld átmenet ösztönzése, a környezetvédelmi normáknak a mindennapi gyakorlatba történő átültetése az indokoltnál kevesebb figyelmet kap. A lakás- és kommunális fejlesztési tennivalók sajnálatos módon a napi politika távú érdekeknek vannak alárendelve (lásd: települési önkormányzatok mozgásterének szűkítése), miközben ezen tennivalók tipikusan hosszabb átfutási idejű és költségigényes feladatok (épütési területek előkészítése, közlekedési kapcsolatok, energiaellátás, víz és csatornarendszer építése, egyebek). Sajnálatosan mindig csak utólag derül ki, hogy a halasztások mikor válnak végletes mulasztássá.

A 2010-2024. évek államháztartási kiadásainak vizsgálata során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közszolgáltatási feladatok közigazgatási szintek szerinti átrendeződését. Sajátos hungarikum, hogy a döntéshozatali rendszer centralizálása következtében fokozatosan emelkedett a központi költségvetés részaránya (2010. évi 33 százalékról 37 százalékra). A változás egyértelmű vesztese az önkormányzati rendszer, amely elvesztette döntési jogosítványainak és pénzügyi forrásainak jelentős részét. Így a GDP arányában mért összes kiadási részesedése a 2010. évi 12,4 százalékról a 2024. évre 5,9 százalékra mérséklődött, ráadásul kiadásaikat 310 milliárd forint szolidaritási hozzájárulási kötelezettség is terhelte. Ugyancsak vesztesnek tekinthető a társadalombiztosítási rendszer is, ám ennek egzakt megjelenítését nehezíti, hogy a 2010. évet követően a társadalombiztosítási rendszerünk megszűnt az államháztartás viszonylag önálló alrendszereként létezni.

Elemzésünkben a 2010-2024. időszak hazai államháztartási kiadásait kívántuk áttekinteni, de az eddigiekből is jól érzékelhető, hogy a mögöttünk hagyott időszak jellemzői – remélhetőleg átmeneti időre – az előttünk álló évekre is hatást gyakorolnak. Ilyennek minősíthető: az államháztartási bevételek és a kiadások közötti olló nyílása, az adósságszolgálat több évet terhelő kötelezettsége, a maradék elv alapján finanszírozott humán ellátó rendszerek (lásd: egészségügy, oktatás, szociális ellátás) minőségi javításának igénye. Közben egy sor új kihívással is szembesülnünk kell, így az állami szerepvállalás tartalmának és mértékének újragondolása, a gazdasági növekedés beindítása, az energiaellátás biztonságossá tétele, nemzetközi kötelezettségekből fakadóan a védelmi kiadások növelése, a demográfiai mutatók kedvezőtlen változásából fakadó társadalmi kötelezettségek teljesítése. A prioritási sorrend változtatásához, az elkerülhetetlen korrekciókhoz szükség lesz a társadalom megértő támogatásra, de ez csak úgy lesz elvárható, ha a társadalom is időről-időre valós információkat kap országunk helyzetéről, megoldandó feladatairól.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images