Történelmi pillanat: már szombaton miniszterelnök lehet Magyar Péter
Gazdaság

Történelmi pillanat: már szombaton miniszterelnök lehet Magyar Péter

Portfolio
A korábbi gyakorlattól eltérően már az Országgyűlés alakuló ülésén megválaszthatják miniszterelnöknek Magyar Pétert, és akár érdemi döntéseket is hozhatnak a képviselők – derül ki a parlament honlapján közölt napirendből. A tervek szerint délután három órakor teheti le az esküt az új kormányfő, amivel egyidőben az Orbán-kormány megbízatása megszűnik.

Szombaton tartja alakuló ülését az új Országgyűlés, az ülés várható napirendje felkerült a parlament honlapjára. Eszerint a délelőtt 10 órakor kezdődő ülést Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitja majd meg, majd ezt követően a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda elnökei számolnak be az április 12-i választásokról. A beszámolókról nagyjából délben szavazhatnak a képviselők.

Előtte azonban tizenegy óra előtt kezdődhet a képviselők ünnepélyes eskütétele, majd hivatalosan is bejelenthetik az új Országgyűlés megalakulását. Ezzel egyidőben az eddigi kormány megbízatásának megszűnését is kimondhatja a parlament, majd a köztársasági elnök vélhetően Magyar Pétert javasolja új kormányfőnek.

A napirend szerint délre megválaszthatják az Országgyűlés új elnökét, a posztra a Tisza Párt Forsthoffer Ágnest jelölte, aki az ebédszünet után leteheti az esküt. Ezt követően az alelnökök és a jegyzők megválasztását is megszavazhatják a képviselők.

A tervek szerint délután két órakor kerülhet a napirendre a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény szavazása, majd a parlamenti bizottságok vezetőinek és tagjainak megválasztása.

Délután három órakor szavazhat a parlament a miniszterelnök megválasztásáról, majd Magyar Péter le is teheti az ünnepélyes esküt.

Ezzel a rendszerváltozás óta először fordulhat elő, hogy az Országgyűlés már az alakuló ülésen új kormányfőt választ. Ezt követően ügyvezető kormányfőként működhet Magyar Péter az új kormány megalakulásáig. A következő hetekben a szakbizottságok várhatóan meghallgatják a miniszter-jelölteket, majd azt követően állhat fel az új kabinet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Amazon-értékesítés Európában

Az Amazon marketplace-en keresztüli értékesítés ma már gyors, kényelmes és látszólag egyszerű növekedési lehetőség. Egy magyar vagy régiós vállalkozás néhány kattintással, akár az Eu

Székesfehérvár - Merre tovább hazai kkv-k?

Székesfehérvár - Merre tovább hazai kkv-k?

2026. május 19.

AgroFood 2026

2026. május 19.

AgroFuture 2026

2026. május 20.

The Science of Football

2026. május 26.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet