Bővelkedünk benne, mégsem élünk az ország rejtett energiatartalékával

KÖVESS MINKET

A geotermia megítélését az is torzíthatja, hogy a közbeszédben gyakran egy kalap alá kerül a háztartási hőszivattyús „sekély geotermia” és a termálkutakra, távhőre vagy ipari hőigényre épülő „mély geotermia”.

Szita Gábor, a Magyar Geotermális Egyesület elnöke szerint a fogalmi tisztázás azért fontos, mert a két terület eltérő infrastruktúrát, engedélyezést és üzleti logikát igényel:

30 évvel ezelőtt geotermikus energia alatt egyértelműen még a mély geotermikust értettük.

A magyarországi potenciált növeli, hogy sok térségben a termálvíz mint természetes „hordozó közeg” segíti a hő felszínre hozását, és a geotermikus gradiens is kedvezőbb lehet, mint számos európai régióban – ugyanakkor nem az egész ország tekinthető egyformán jó célterületnek, és a projektkockázat a helyszíni vizsgálatok előrehaladtával pontosítható.

A geotermia magyarországi felfutását ugyanakkor nem elsősorban a technológiai „csodavárás”, hanem a józan projektlogika dönti el: hol van elég hő és víz, mennyire közel van a fogyasztó, mennyit bír el a távhőrendszer, és ki viseli a fúrás kockázatát. A beszélgetés egyik legerősebb tanulsága, hogy

a földhő egyszerre ígér ellátásbiztonságot és kibocsátáscsökkentést, miközben kemény kompromisszumokra kényszerít finanszírozásban, szabályozásban és helyi együttműködésekben

— és ezek nélkül a „lábunk alatt heverő” potenciál papíron marad. A részletekért, a konkrét példákért (önkormányzati modellek, kaszkádrendszerek, engedélyezési tapasztalatok) érdemes meghallgatni az EnergyTalks friss epizódját.

KÖVESS MINKET

Címlapkép forrása: Portfolio