2000 milliárd forint GDP, 300 milliárd forint adóbevétel: ennyit veszíthet a magyar gazdaság az új vendégmunkás-rendelettel

Az elmúlt években valamivel lazult ugyan a hazai munkaerőpiac, azonban európai összevetésben még így is nagyon magas Magyarországon a foglalkoztatottság. Ha van még egyáltalán hazai munkaerőtartalék, akkor hol kell őket keresni?

A foglalkoztatottsági ráta a munkaképes korú lakosságnál közel 75%, a munkanélküliségi ráta 4,5% környékén van, ami nagyjából 220 ezer embert jelent, aki éppen munkanélküli vagy állást keres. Ebben a körben van egy jelentős, körülbelül 75–80 ezres csoport, akik tartós munkanélküliek, vagyis 12 hónapon túl vannak ebben az állapotban. A 2020-as évek elején ez a mutató még alacsonyabb volt, 3,2–3,3% körül, tehát a mostani helyzetben láthatóan több a munkakereső, mint 4–5 évvel ezelőtt. Ettől függetlenül a munkaerőpiac feszessége érdemben nem lazult, ráadásul

a kedvezőtlen demográfiai folyamatok sem abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben egyszerűbb lenne a megfelelő munkaerőt megtalálni a cégeknek.

Ahogy említette, jelenleg 75-80 ezer tartós munkanélküli van az országban, ez az összes foglakoztatott kevesebb mint 2%-a. Mit lehet róluk tudni? A feketegazdaságban dolgoznak, BAR-listások, valamilyen egészségügyi vagy képzettségbeli probléma miatt nem tudnak integrálódni a munkaerőpiacra?

A válasz jellemzően „mindezek keveréke”. Van egy olyan csoport, amely egészségügyi okokból vagy munkaképesség-csökkenés miatt nem tud érdemben munkát vállalni. Van olyan réteg is, amely földrajzi és mobilitási szempontok miatt szorul ki: olyan térségben, településen él, ahonnan a napi, rendszeres bejárás, ingázás nem megoldható, így a munkavégzéshez szükséges rutin is nehezebben alakul ki. A harmadik csoport esetében viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy vannak, akik a statisztikákban inaktívként jelennek meg, de ténylegesen dolgoznak, csak nincs bejelentett állásuk.

A fehér gazdaság elkerülésének visszatérő oka a letiltások logikája. Ha valakinek van bejelentett jövedelme, és arra letiltás érkezik, előfordul, hogy a hónap végén nem marad annyi pénze, amiből meg tud élni. Ezzel szemben az egyszerűsített foglalkoztatás – amelynek több altípusa is létezik, például alkalmi munka, mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunka – a jelenlegi szabályozásban bizonyos esetekben olyan jövedelmet adhat, amelynél a letiltások nem érvényesíthetők. Így kialakulhat az a helyzet, hogy valaki tartós munkanélküliként szerepel, közben mégis dolgozik egyszerűsített foglalkoztatásban.

Évek óta a hazai gazdaság növekedésének egyik legnagyobb akadálya a munkaerőhiány. Tapasztalata szerint milyen irányt választanak a cégek ennek kiküszöbölésére? Alternatív foglalkoztatás, technológiai beruházás vagy külföldi munkaerő bevonása?

Az automatizáció és a robotizáció nem új jelenség: a 2010-es évek óta folyamatosan zajlik, és ahol bevezethető, a cégek meg is lépik. Ebben a multik jellemzően előrébb járnak, hiszen sokszor eleve a standardizált, automatizált folyamatokat hozzák magukkal. De a digitalizáció és a folyamat-automatizálás a szolgáltatói szektorban is napirenden van: egy HR-szolgáltató cég, amely alapvetően adminisztratív és papírmunkát végez, ugyanúgy igyekszik robotizálni a folyamatait, hogy kevesebb élőmunka kelljen.

A munkaerőhiányt ugyanakkor nem lehet egyik napról a másikra technológiával kiváltani.

A beruházások időigényesek, ráadásul jelentős forrásra van szükség a megvalósításukhoz. Eközben a rugalmasság szerepe felértékelődött, egy megrendelést heteken-hónapokon belül teljesíteni kell, ez az egyik alapja is a versenyképességnek. Ehhez viszont rugalmas munkaerőre is szükség van, azzal együtt, hogy a magyar munkaerőpiac az elmúlt évtizedben látványosan bővült: korábban 3,7 millióan dolgoztak, ma 4,7 millió körül alakul a foglalkoztatottak száma, vagyis a piac már jelentős részben felszívta azt a réteget, amely dolgozni akart és dolgozni is tudott. A további bővüléshez ezért egyszerre kell facilitálni az automatizációt és kezelni a rövid távú kapacitásigényt, ami sok esetben külföldi munkaerő bevonása nélkül nem megy.

Említette külföldi munkavállalók foglalkoztatását. Az elmúlt években már kisebb településeken sem szokatlan teljesen idegen kultúrájú dolgozókkal találkozni, már nem ukránul vagy szerbül beszélnek, hanem például indonézül. Hogyan alakult át a vendégmunkások összetétele, illetve miért?

A folyamatot érdemes evolúciójában vizsgálni. A 2000–2010 közötti korszakban például Komárom térségében még működött a Nokia gyár, és sok felvidéki magyar járt át dolgozni Szlovákiából. Később a helyzet változott: a gyár megszűnt, Szlovákiában euró lett, a gazdaság erősödött, így a beáramlás elapadt, sőt megfordult. A 2010–2020 közötti időszakban pedig, különösen 2015–2016 táján vált élesen sürgetővé, hogy a magyar munkaerőhiányra legyen valamilyen megoldás. Ekkor jelentek meg nagyobb számban a „szomszédos harmadik országbeli” munkavállalók elsősorban Szerbiából és Ukrajnából.

Közben a határon túli magyarok egy része a kettős állampolgárság révén uniós munkavállalóvá vált, ami azt jelentette, hogy Ausztriában vagy Németországban is ugyanúgy vállalhatott munkát, mint bármely más EU-s állampolgár. Nemcsak ők, hanem sok magyarországi munkavállaló is nyugat felé mozdult: több százezren választották a magyar helyett a lényegesen magasabb nyugat-európai béreket.

A 2016–2019-es időszakban a külföldi munkavállalók száma nagyságrendileg 100 ezer fő volt Magyarországon, és ezen belül nagyjából 55 ezer ukrán dolgozott. Ez a modell működött, majd idővel megjelent a „továbbállás” dinamikája: aki beilleszkedett, megismerte a közeget, annak egy része Ausztria vagy Németország felé szivárgott. A háború 2022-es kitörése után a férfiak kiutazásának korlátozása, illetve a bizonytalanság gyakorlatilag megállította a korábbi ukrán munkaerő-utánpótlást, miközben a menekültáramlás sok esetben családokkal, gyerekekkel érkezett, ami eleve nehezebbé tette a gyors munkába állást.

Ezzel párhuzamosan a szabályozás is átalakult: a korábbi keretek után egy újabb jogszabályi környezet nyitott egyszerűbb eljárást több – jellemzően ázsiai – ország felé, így a cégek a kieső ukrán és szerb munkaerő pótlására a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kirgizisztán, Kazahsztán, Mongólia, illetve további ázsiai országok irányába fordultak.

A vendégmunkások fogadása jogi értelemben szigorú keretek között mozoghat. Lát problémát a szabályozásban vagy a betartatásban? Mennyire tekinthető ez „tiszta” piacnak?

A fogalmak tisztázása nélkül könnyű félreérteni a rendszert. A közbeszédben „vendégmunkásnak” sokszor minden harmadik országbeli munkavállalót neveznek, holott a jogban különböző engedélytípusok vannak. A jelenleg hatályos, a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó jogszabályokat összegző 2023. évi XC. törvény a munkáltatói szempontból jóval szigorúbb szabályozást hozott, mint az előző keretrendszer, ezáltal a munkáltatók, illetve a HR-szolgáltatók is szigorúbb jogi környezettel szembesültek.

A rendszerben többféle engedély létezik, és ezek közül a „vendégmunkás engedély” egy konkrét típus, amelyet meghatározott körök használhatnak: kormányzati stratégiai partnerek, kiemelt beruházók, kiemelt exportőrök és minősített munkaerő-szolgáltatók. A minősített szolgáltatók esetében a belépéshez alkotmányvédelmi átvilágítás és 50 millió forintos letét is kapcsolódik, továbbá negyedéves jelentési kötelezettségek vannak. A cél az, hogy ez egy kontrollált, szűk, de szabályozott körben működő engedélytípus legyen.

A szabályokat be kell tartatni, a zavaros szereplőket ki kell szűrni, de a rendszer működőképességét közben fenn kell tartani.

A közvéleményt borzoló visszaélések és a zavaros ügyek nem ebből a szűk rendszerből, hanem inkább a foglalkoztatás típusú engedélyek világából érkezhetnek, ahol sokkal szélesebb körben, sok vállalat mozoghat a piacon. Itt merülhetnek fel olyan kérdések, mint a külföldi toborzás költségeinek áthárítása a munkavállalóra, a „placement fee” jellegű díjak, a lakhatás és munkavállalás körülményeinek minősége. A minősített szolgáltatói modell ezzel szemben tiltja, hogy a munkavállalótól pénzt kérjenek az elhelyezésért, és jellemzően a belépés, az utazás és a szállás feltételei is szigorúbban kontrolláltak.

A jogszabályok úgy fogalmaznak, hogy csak akkor lehet vendégmunkást alkalmazni, ha adott munkakörre nem találnak magyar dolgozót. Visszaélhettek ezzel a cégek? Illetve mennyire igaz az a toposz, hogy a külföldiek alacsonyabb bére lenyomja az általános bérszínvonalat?

A válasz mindkét kérdésre röviden: nem. A magyar cégeknek minden szempontból sokkal egyszerűbb és sokkal kevesebb erőforrást jelent magyar dolgozókat toborozni, mint külföldieket. Nincsenek nyelvi és kulturális különbségek, könnyebb a betanítás stb. Ugyanakkor a dolgozók nem tárgyak, nem lehet velük rendelkezni, egyszerűen vannak olyan lokációk és olyan munkakörök, ahová nem akarnak elmenni dolgozni a magyarok.

Ezzel a gondolattal meg kell barátkozni.

A bérekre vonatkozó állítás sem teljesen igaz, bár ez esetben árnyaltabb a kép: külföldieket alkalmazni drágább, hosszabb idő a betanítás, rengeteg a járulékos költség, szállás stb. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a termelékenységük magasabb, ami nyilván azzal magyarázható, hogy nincs itt családjuk, nem átlagos életet élnek itt, hanem azért jönnek, hogy minél többet dolgozzanak minél magasabb jövedelemért. Egy hazai munkavállaló számára természetszerűen más szempontok is fontosak, és ez így van rendjén.

A WHC milyen országokból és mennyi munkavállalót toboroz, illetve itthon milyen cégeknek, iparágnak közvetít jellemzően?

Jelenleg az országhatáron belül több, mint 6000 embernek adunk munkát, amely létszám a közép-kelet európai régióban működő leányvállalatokkal közösen több, mint 9000 munkavállalót jelent. Éves szinten hozzávetőleg 6000 - 8000 álláskeresőnek segítünk munkahelyet találni Magyarországon.

Ennek a számnak az 50% magyar állampolgár, a másik 50%-a EU-s ukrán, szerb, filippínó, valamint a régebbi jogszabályok időszakában kazah, kirgiz, mongol, indonéz munkavállaló volt. Az elmúlt egy évtizedben tehát egy Szombathely méretű város népességének megfelelő embernek, 60 ezer - 80 ezer főnek találtunk munkalehetőséget.

A kereslet iparágak között széles: autóipar, beszállítók, logisztika, élelmiszeripar, kiskereskedelem, agrárium, elektronikai gyártás, valamint a szálloda- és vendéglátó szektor is megjelenik. A kiindulópont az, hogy Magyarországon 4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma, miközben a külföldi munkavállalók száma nagyságrendileg 100 ezer.

Ez körülbelül 2%-os arány: ha „100 fős tornasorban” gondolkodunk, akkor 98 magyar dolgozó mellé jut két külföldi.

A pár százaléknyi külföldi munkaerő funkciója nem a magyar munkaerő kiváltása, hanem sok esetben a működés alátámasztása: ha egy étteremben nincs mosogató vagy szakács, akkor hiába van recepciós a hotelben, az egész szolgáltatás nem fog működni. A gyártó cégeknél hasonló a helyzet: ha egy 90 fős állomány mellé még 10 ember kell egy új megrendelés teljesítéséhez, és nem találnak elegendő magyart, akkor a vállalat vagy elengedi a növekedést, vagy alternatív megoldást keres, ami sokszor a külföldi toborzás.

Nemzetgazdasági értelemben, számokban hogyan mutatható ki a vendégmunkások jelenléte?

A becslés logikája egyszerű: ha az éves magyar GDP nagyjából 80 ezer milliárd forint, és a 100 ezer külföldi munkavállaló a 4,7 milliós foglalkoztatotti kör körülbelül 2%-a, akkor

nagyságrendileg 1600–2000 milliárd forintnyi GDP-t jelent, amit ők termelhetnek meg.

Emellett adó- és járulékoldalon is számottevő a hatás: a 15%-os SZJA-ból a becslés szerint 70–90 milliárd forint, a 18,5%-os TB-járulékból 100-110 milliárd forint, valamint a 13%-os szocho révén további mintegy 80 milliárd forint körüli befizetés adódik, így összesen

nagyjából 250–300 milliárd forintos éves nagyságrend rajzolódik ki.

Az új kormány szándékai szerint 2026. június 1-től a vendégmunkások részére kiadandó engedélyek rendszere átmenetileg felfüggesztésre kerülhet. Milyen kockázatokkal kell szembenéznie a nemzetgazdaságnak, ha valóban nem adnának ki több harmadik országbeli munkavállalói engedélyt?

A már korábban említett többezer milliárd forintnyi megtermelt GDP és a többszáz milliárd forintnyi adóbevétel kiesése rendkívül nehéz helyzetbe hozná a növekedési problémákkal küzdő gazdaságot és a rossz állapotban lévő költségvetést egyaránt. Ugyanakkor a kockázatot nemcsak makroszinten, hanem a vállalati működés perspektívájában kellene mérlegelni, amelyhez iparági egyeztetés szükséges. Hadd éljek egy szemléletes példával, hogy egy cég számára mit jelentene egy ilyen hirtelen változás: ha egy strandnak nyáron ki kell nyitnia, akkor nem logikus úgy dönteni, hogy közben leengedjük a vizet a medencéből, vagyis a működés feltételeit hirtelen elvesszük.

A multinacionális cégek esetében ráadásul a magyarországi gyárak egymással is versenyeznek a cégcsoporton belüli megrendelésekért. Ha egy telephely munkaerőhiány miatt nem tud teljesíteni, elveszíthet megbízásokat, ami végső soron nemcsak a külföldi, hanem a magyar munkahelyeket is veszélyeztetheti. A régiós versenyben pedig több ország – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és akár a déli piacok is – ugyanazokra a megrendelésekre hajt, így a munkaerő-ellátás és az engedélyezés gyakorlata komoly versenyképességi tényező. Ha ez sérül, akkor a magyar munkavállalók munkahelyei is könnyen veszélybe kerülhetnek.

Ez pedig aligha lehet érdeke bárkinek ebben az országban.

A cikk megjelenését a WHC Csoport támogatta.

Címlapkép és fotók forrása: Portfolio - Mónus Márton