Célkereszt jelent meg a Magyarországon épülő gigaberuházásokon, Kína versenygyilkos lépései már túl mentek egy határon

A napelemgyárak, acélművek, chipüzemek és autógyárak világában ma már sokszor nem az látszik először, ki gyárt jobb terméket, hanem az, ki mögött áll türelmesebb állam, olcsóbb hitel, nagyobb adókedvezmény és vastagabb iparpolitikai kassza. A globális kereskedelem régi rendszere a vámokról, kvótákról és piacnyitásról szólt, az új világban azonban egyre gyakrabban szerepelnek a vissza nem térítendő támogatások, a kedvezményes hitelek, a beruházási adójóváírások, az állami bankok és a félig látható tulajdonosi garanciák. 

Az OECD friss ipartámogatási jelentése és a vele együtt startoló adatbázisa éppen ezt a kevésbé látványos, de a világgazdaságot egyre erősebben alakító rendszert próbálja számszerűsíteni: a jelentés szerint a 15 vizsgált kulcságazatban az ipari támogatások 2024-ben nominálisan 108 milliárd dollárt értek el, 2015-ös árakon számolva 94 milliárd dollárt, a vállalatok árbevételéhez mérve pedig 1,3 százalékos szintre emelkedtek. 

Ez a teljes idősor második legmagasabb értéke a 2009-es pénzügyi válságcsúcs óta, azzal a fontos különbséggel, hogy akkor a vállalati árbevételek 15 százalékos zuhanása is felfelé tolta a mutatót, míg a 2023–2024-es szintet az OECD már inkább tartósabb iparpolitikai hullámként írja le.

Az adatok súlyát az adja, hogy az OECD nem kormányzati bejelentésekből rakta össze a képet, hanem vállalati szinten próbálta mérni, ténylegesen mennyi támogatás jutott el a cégekhez. A MAGIC-adatbázis 525 nagy gyártócsoportot követ 2005 és 2024 között, 15 olyan ipari ágazatban, amelyek együtt a globális feldolgozóipar jelentős részét lefedik. A módszer három fő támogatási csatornát különít el:

• a közvetlen állami támogatásokat,
• a társaságiadó-kedvezményeket
• és a piacinál olcsóbb finanszírozást – például olcsó hiteleket.

Utóbbi különösen fontos, mert egy állami bank által nyújtott, a vállalat kockázatához képest túl olcsó hitel nem mindig jelenik meg klasszikus költségvetési kiadásként, miközben ugyanúgy versenyelőnyt adhat, mint egy közvetlen támogatás. Kína esetében az OECD szerint éppen ez az egyik legfontosabb csatorna: az állami és szakpolitikai bankok által szervezett vállalati hitelezés olyan finanszírozási környezetet teremt, amelyet a nyugati versenytársak jelentős része piaci alapon nem tud lemásolni.

A legfontosabb földrajzi megállapítás egyszerű és lesújtó az Európai Unió számára:

a kínai iparvállalatok 2005 és 2024 között árbevételarányosan átlagosan nyolcszor több állami támogatást kaptak, mint az OECD-országokban működő versenytársaik.

Az OECD ezt konzervatív becslésként kezeli, mert az adatbázis több támogatási formát még nem fog be teljesen, például a piacinál kedvezőbb állami tőkejuttatásokat, az energiaár-támogatásokat vagy az olcsó földhasználatot. A kínai támogatási szint nemcsak az európai, amerikai, japán vagy dél-koreai cégekhez képest magasabb, hanem a Brazíliához, Indiához vagy Indonéziához hasonló nem OECD-gazdaságokhoz mérve is. A 2024-es grafikon alapján a kínai ipari támogatási ráta nagyjából 3 százalék körül mozgott, míg az OECD-régiók többségében jóval 1 százalék alatt maradt. Ez már nem pusztán kereskedelempolitikai vita, hanem a beruházási döntések, ellátási láncok és ipari kapacitások földrajzi átrendeződésének egyik magyarázata.

A támogatások ágazati eloszlása azért különösen fontos Európának, mert a legnagyobb torzulások éppen azokban a szektorokban látszanak, amelyekre az EU új iparpolitikája épül.

A 2005–2024 közötti időszakban árbevételarányosan a napelemgyártás, a félvezetőipar, az alumínium, az acélipar és a hajógyártás volt az öt leginkább támogatott ágazat. A 2024-es évben az acélipar, a napelemgyártás, a szélturbina-gyártás, a nehézgépgyártás, valamint a vasúti járművek és jelzőrendszerek gyártása mutatott különösen magas támogatási rátát. A számok mögött részben válságkezelés áll: ha egy szektor árbevétele esik, a korábbi támogatási összeg is nagyobb arányt képvisel. A félvezetőiparban ennek ellenkezője történt, mert bár a támogatási összeg nőtt, az árbevétel 2024-ben éves alapon 30 százalékkal emelkedett, így a támogatási ráta kissé csökkent. A kép ettől még egyértelmű: a zöldátmenethez, digitalizációhoz és stratégiai ipari önállósághoz kötődő termelés már most a globális támogatási verseny középpontjában áll.

A napelemipar az OECD jelentésének legerősebb példája arra, hogyan válik az állami támogatás piaci szerkezetet átalakító erővé – ráadásul ez az a terület, ahol az Európai Bizottság már 2013-ban megállapította az ázsiai ország tiltott szubenvciós gyakorlatát. A mostani felmérés alapján a kínai modulgyártók 2024-ben a globális szállítások több mint 90 százalékát adták, miközben az OECD-országok – köztük Németország, Japán és az Egyesült Államok – gyártóinak együttes részesedése 10 százalék alá esett, a 2005-ös mintegy 80 százalékos szintről. A globális napelemgyártó-kapacitás 2024-ben már több mint kétszerese volt a keresletnek, ami árzuhanáshoz, vállalati veszteségekhez és leépítésekhez vezetett.

Az európai dilemma itt különösen tisztán kirajzolódik: az olcsó kínai napelemek gyorsítják a megújulóenergia-telepítést, csökkentik a beruházási költségeket, és segíthetik a klímacélokat, miközben az európai gyártóbázis leépül, és az energiaátmenet egyik alaptechnológiája erősen koncentrált külső ellátási láncra épül.

A félvezetőiparban a kép kevésbé egyoldalú, de stratégiailag hasonlóan kényes helyzet látszik. A globális chipipar 2024-ben 631 milliárd dolláros piac volt, amelynek növekedését az adatközpontok, a mesterséges intelligencia, az autonóm vezetés, az ipari digitalizáció és az elektronikai eszközök kereslete húzza. Az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea, Tajvan és az EU is támogatási programokkal próbálja hazahúzni vagy megtartani a kapacitásokat.

Kína abszolút értékben kisebb támogatást adott a chipcégeinek, mint az amerikai nagyvállalatok által kapott összes támogatás, árbevételhez mérve viszont a kínai félvezetőcégek támogatási rátája 2021-ben és 2022-ben megközelítette a 10 százalékot.

Az autóiparnál látszik a legnagyobb torzulás

Az autóipari fejezet közvetlenül magyar gazdasági kérdés is, mivel a hazai ipari szerkezet egyik legfontosabb pillére a járműgyártás és az ahhoz kapcsolódó elektromobilitási beruházási hullám. Az OECD szerint az autóipar a MAGIC-adatbázis legnagyobb szektora, globális értékesítése közel 3000 milliárd dollár, a vizsgált vállalati minta pedig a globális értékesítés mintegy 80 százalékát fedi le.

A kínai autógyártók az OECD-alapú cégekhez képest abszolút értékben kétszer, árbevételarányosan négyszer több támogatást kaptak.

Ez a támogatási előny egyszerre támasztja meg a régi, részben állami kínai autógyártókat és az új elektromosautó-gyártókat, amelyek a világpiacon egyre agresszívebb árakkal jelennek meg. Az EU 2024 óta alkalmazott kiegyenlítővám- és dömpingvizsgálatai ezért nem elszigetelt brüsszeli akták, hanem annak a kérdésnek a részei, hogy az európai autóipar milyen feltételek mellett tudja végrehajtani az elektromos átállást.

Ráadásul ez is kevésnek bizonyult: hiába az akár 38,5 százalékos büntetővámok, egyre gyorsabban terjednek el a kínai márkák az uniós belső piacon, ami már a német autóipar válságához vezethet.

Az alapanyagiparban a kínai támogatási modell kevésbé látványos, de legalább ilyen erőteljes: az ázsiai nagygazdaság a primer alumínium globális termelésében 2005-ben még körülbelül 24 százalékon állt, 2024-ben már közel 60 százalékon, miközben az OECD-országok részesedése 38 százalékról 12 százalékra esett.

Az acéliparban a kínai cégek 2024-ben a globális acélgyártó kapacitás 47 százalékát és az OECD-adatbázisban szereplő acélipari árbevétel 49 százalékát adták, a kínai acélcégek támogatási rátája pedig nagyjából 4 százalékra emelkedett.

Az alumíniumban és az acélban a támogatás jelentős része kedvezményes hitelként jelenik meg, vagyis olyan finanszírozásként, amely válságban is életben tarthat túlméretezett vagy gyenge jövedelmezőségű kapacitásokat. A magyar gazdaság számára ez a járműiparon, az építőiparon, a gépgyártáson és az akkumulátor-értékláncon keresztül válik fontossá: az olcsó input rövid távon segíthet, a globális túlkínálat és a versenytorzulás viszont hosszabb távon kiszoríthat európai termelőket.

Az OECD számításai szerint a támogatások már nemcsak kiegészítik a versenyt, hanem mérhetően alakítják a piaci részesedéseket.

A 2005 és 2023 között növekvő vállalatok globális piaci részesedésnyereségének körülbelül 22 százaléka magyarázható az általuk kapott támogatásokkal, a kínai cégek esetében pedig ez az arány csaknem 60 százalék. A jelentés egyik legfontosabb következtetése, hogy a támogatások növelték a piaci részesedést, de nem jártak érdemi termelékenységi vagy profitabilitási javulással. Ez arra utal, hogy a támogatott cégek sok esetben alacsonyabb árakon, tartósan finanszírozott kapacitásokkal és a versenytársak beruházásait visszafogó piaci nyomással szereztek teret.

Rövid távon a fogyasztók és az importáló vállalatok olcsóbb termékeket kapnak, hosszabb távon viszont lassulhat az innováció, romolhat a termékminőség, és néhány országban koncentrálódhatnak stratégiai ellátási láncok.

Brüsszel már készül a háborúra

Az OECD által leírt piaci torzulásoknak az Európai Unióban már van közvetlen jogi következménye is: a 2023 júliusa óta alkalmazandó külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation) alapján az Európai Bizottság vizsgálhatja az unión kívüli kormányoktól kapott pénzügyi hozzájárulásokat, ha azokat az EU-ban aktív vállalatok használják fel, és azok torzíthatják a belső piaci versenyt. A szabályozás három csatornát ad Brüsszel kezébe:

1. a legalább 500 millió eurós uniós árbevételű felvásárlásoknál és összeolvadásoknál, ha az érintett felek az előző három évben több mint 50 millió eurónyi külföldi pénzügyi hozzájárulást kaptak.
2. A legalább 250 millió eurós közbeszerzéseknél, ha a pályázat mögött harmadik országonként legalább 4 millió eurónyi ilyen hozzájárulás áll;
3. valamint minden más piaci helyzetben hivatalból indított vizsgálattal.

Ez azt jelenti, hogy az EU nemcsak a határon belépő kínai termékekre reagálhat vámokkal vagy dömpingeljárásokkal, hanem az uniós belső piacon működő, beruházó, felvásárló vagy közbeszerzésen induló harmadik országbeli vállalatok finanszírozási hátterét is vizsgálhatja.

Ez magyar szempontból azért fontos, mert az olyan kínai hátterű betelepülő vállalatok, mint a Szegeden gyárat építő BYD vagy a Debrecenben akkumulátorgyárat létesítő CATL, elvileg akkor is vizsgálat célpontjai lehetnek, ha nem importőrként, hanem uniós termelőként jelennek meg a piacon. Egy ilyen eljárásban a Bizottság azt nézheti, hogy a korábban kapott kínai állami hitelek, adókedvezmények, garanciák vagy más pénzügyi hozzájárulások javítják-e a vállalat belső piaci versenyhelyzetét, és okoznak-e tényleges vagy potenciális versenytorzulást.

Ha igen, Brüsszel kötelezettségvállalásokat vagy korrekciós intézkedéseket írhat elő: hozzáférést követelhet bizonyos infrastruktúrákhoz vagy termelési kapacitásokhoz, korlátozhatja a piaci jelenlétet vagy a kapacitást, megtilthat beruházásokat, előírhat eszközeladást, a támogatás kamatokkal növelt visszafizetését, szélsőséges esetben pedig megakadályozhat egy felvásárlást vagy közbeszerzési szerződés odaítélését. A BYD-t és a CATL-t az OECD-jelentés szövege nem említi név szerint, de más korábbi vizsgálatokból tudható, hogy kedvezményezettjei a kínai támogatási rendszernek. 

A mostani jelentés szakpolitikai üzenete figyelmeztetés is az EU-nak, bár a célja nem egy újabb támogatási licit vagy egy kereskedelmi háború megalapozása, hanem a mérés, az átláthatóság és a célzottság megerősítése. A WTO támogatási szabályai alapján a tagoknak évente jelenteniük kellene támogatásaikat,

ehhez képest a semmilyen bejelentést nem tevő tagok száma 1995 és 2025 között 26-ról 117-re nőtt, arányuk pedig 23 százalékról 70 százalékra emelkedett.

A helyzet kezelésére az OECD olyan példákat említ, mint az olasz szabályozás, amely a támogatást kapó cégek pénzügyi beszámolóiban írja elő az állami források közzétételét, vagy az amerikai számviteli előírások, amelyek a kormányzati segítség feltüntetését követelik meg. Az EU számára ebből az következik, hogy a stratégiai iparpolitikát erősebb bizonyítási alapra, vállalati szintű adatokra és pontosabb támogatási feltételekre kell építeni.

Magyarország számára a tanulság ennél közvetlenebb: a kínai beruházások bevonása növelheti a kapacitást, de tartós gazdasági előnyt akkor hoz, ha valódi technológiai, beszállítói és exportintegrációt teremt az európai ipari térben, nem csupán egy globális támogatási verseny helyi állomása lesz.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images