A dunavecsei beruházás nyilvános történetében 2023. március 17. jelentette az első mérföldkövet: akkor tette le a Schneider Electric a karbonsemlegesnek tervezett okosgyár alapkövét. Bár elsőre nem tűnik logikusnak a helyszín, a remek közúti kapcsolatok, illetve két nagyváros – Dunaújváros és Kecskemét – közelsége is vonzó célponttá tette. A beruházás a vállalat ötödik hazai gyáregysége, a tervezett költsége 16 milliárd forint volt, és 500 új munkahely létrejöttét ígérték. Végül a 28 ezer négyzetméteres gyárat szinte rekordidő alatt, 14 hónap múlva, 2024. május 28-án adták át hivatalosan.

Az első bejelentés után szinte napra pontosan két évvel jelentős gyárbővítésről döntöttek: egy 18 ezer négyzetméteres új üzemrészt alakítanak ki a DSPS-nél, ahol már nem középfeszültségű, hanem kisfeszültségű elosztóberendezéseket is gyártanak majd. Ez végül 2025-ben készült el, és jelenleg is zajlik a folyamatok véglegesítése. A beruházás 40 millió euróba, mintegy 15 milliárd forintba került, és 270 újabb munkahely jött így létre.
A két üzemegység összesen 80 millió eurós beruházás keretében valósult tehát meg.
Miért olyan különleges?
Hogy mit csinálnak pontosan Dunavecsén, ahhoz érdemes egyet hátralépni, és megérteni, miért számít kritikusnak az itt készülő termékkör. A középfeszültségű kapcsolóberendezések a villamosenergia-elosztás „csendes” infrastruktúrájához tartoznak: azokhoz a rendszerekhez, amelyek lakóterületeken, ipartelepeken és középületeknél biztosítják a hálózat üzembiztos működését.

A hagyományos középfeszültségű kapcsolóberendezésekben régóta használják az SF6-ot, vagyis kén-hexafluoridot, amelynek a szikraképződés kontrollálásában van komoly szerepe. Igaz, hogy a biztonsági szempontok az elsők, de nem lehet elmenni a tény mellett, hogy egy rendkívül erős üvegházhatású gázról van szó, amely 23–24 ezerszer (!) károsabb a szén-dioxidnál. A klímapolitikai törekvések, illetve a Schneider Electric saját zéróemissziós vállalásai miatt is az iparágban felértékelődött az ezt kiváltó technológia. A vállalat ennek érdekében olyan technológiát szabadalmaztatott, amely sűrített, tisztított levegőt és vákuumalapú kapcsolási technológiát alkalmaz. Az AirSeT elnevezésű középfeszültségű kapcsolóberendezés-családot pedig éppen Magyarországon, egy Bács-Kiskun megyei kistelepülés határában gyártják az európai piacra, vagyis
Dunavecse nemcsak egy új üzem a sok közül, hanem egy technológiaváltás helyszíne is egyben.

Zéróemisszió 2030-ig: ez bizony nem lesz egyszerű
A sajtóbejáráson Dejan Marković, a Schneider Electric közép-kelet-európai operatív energiarendszerekért felelős alelnöke világossá tette, hogy a Schneider Electricnél a zéróemissziós törekvések a vállalat működésének szervezőelvei. Elmondása szerint a cég hosszú távú vállalása, hogy 2050-re nettó zéró kibocsátású vállalattá váljon, vagyis a működésből és a teljes értékláncból származó kibocsátásokat olyan szintre csökkentse, amely már kezelhető és kiegyensúlyozható. A Schneider Electric a fenntarthatósági teljesítményt folyamatosan méri és jelenti, és az elmúlt években számottevő CO2-megtakarításról, valamint a közvetlen vállalati működéshez köthető kibocsátások jelentős csökkentéséről beszél.
A történet másik, legalább ennyire fontos fejezete a beszállítói lánc. Marković szerint a zéróemissziós pálya nem tartható, ha a vállalat csak a saját telephelyeire koncentrál, ezért a Schneider Electric a partnereitől is kibocsátáscsökkentést vár el. Úgy fogalmaz, hogy a valódi előrelépés ott kezdődik, amikor a dekarbonizáció nemcsak házon belüli projekt, hanem az egész ellátási ökoszisztéma közös nevezője.
Túlmutat kapcsolóberendezés-gyártáson
A dunavecsei gyár zéróemissziós üzemvitel mellett bemutatótérként is működik, ahol minden gyártás- és épületautomatizációs, energiahatékonyságot növelő megoldást bevetnek a célok eléréséért. A Schneider Electric IoT- és épületfelügyeleti (BMS) megoldásai be vannak építve a telephely működésébe. Ezekkel a rendszerekkel folyamatosan nyomon követik a működést, és akár 25% energiahatékonysági megtakarítás is elérhető.

Ez konkrét adatokkal is mérhető: az üzem tetejére telepített 28 000 négyzetméternyi napelemfelület éves szinten körülbelül 1 180 MWh-t termel. Ez nagyjából a napi energiaigény 30–40%-át fedezi az adott körülményektől függően. A hűtés-fűtés rendszer részeként geotermikus energiát használnak. Az esővizet külön gyűjtik, és például WC-öblítésre használják, de a locsolást is így oldják meg, ami körülbelül 30%-kal csökkenti a frissvíz-felhasználást.
A telephely több rangos elismerést is kapott. Többek között elnyerték:
- a Hungarian Real Estate Development Award díjat,
- a zöld épülethez kapcsolódó Zero Carbon Award elismerést,
- a Joint Venture Association „Best Technology Investment Award” díját,
- valamint a Construction Industry Prestige Award díjat.
A Schneider Electric a stratégiájában 2030-ig tervezi, hogy az összes belső égésű motoros vállalati járművét elektromosra cseréli, ennek megfelelően mintegy 40 elektromos töltő is rendelkezésre áll, köztük a vállalat jelenlegi legnagyobb teljesítményű, publikus töltője, a Schneider StarCharge Fast 720. A „720 kW” ebben az esetben nem feltétlenül azt jelenti, hogy ezt a teljesítményt egyetlen jármű kapja meg. A rendszer összesen ekkora teljesítményt tud biztosítani, és ezt dinamikusan osztja el az éppen töltés alatt lévő járművek között. Ez különösen előnyös megoldás forgalmas helyszíneken, hiszen így egyszerre több autó is kiszolgálható, ezáltal pedig csökkenhet a várakozási idő.

A rendszer felépítése decentralizált, ami azt jelenti, hogy egy központi energiaellátó szekrényhez akár hat töltőoszlop is csatlakozhat, töltőoszloponként két csatlakozóval, vagyis egyetlen központi egység akár 12 töltési pontot is képes ellátni. Ez rugalmasabb kialakítást tesz lehetővé parkolókban, depókban és nagyobb telephelyeken.
A Schneider StarCharge Fast 720 moduláris rendszer, vagyis a teljesítmény fokozatosan bővíthető 360-tól 720 kW-ig.
Ha a helyszínen korlátozott a hálózati csatlakozási teljesítmény, a rendszer energiagazdálkodási megoldásokkal, napelemes termeléssel és akkumulátoros energiatárolással - például a Schneider Boost Pro rendszerrel - is összehangolható. Így a töltési infrastruktúra jobban illeszthető a rendelkezésre álló villamosenergia-kapacitáshoz.

Hogyan illeszkedik a megatrendekbe?
Dejan Marković egymással szorosan összefonódó globális megatrendet emel ki, amelyek egyszerre alakítják át a piacot, a technológiát és a vállalatok működését. Az első az új energia-környezet kialakulása: az energiarendszer átalakul, felértékelődik az energiahozzáférés kérdése, gyorsul az elektrifikáció, és a fosszilis energiahordozóktól való függést egyre több ország és iparág igyekszik csökkenteni. Ezzel párhuzamosan
nő a megújulók szerepe, és egyre fontosabbak azok a szereplők is, akik egyszerre fogyasztók és termelők, vagyis prosumerek, mert aktívan részt vesznek az energiarendszerben.
A második trend a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése: Marković szerint ma már szinte minden folyamat a digitális tér felé mozdul, és az AI nem különálló újdonság, hanem a mindennapok és az ipari működés része. A harmadik trend a többpólusú világ, amely szerinte átírja a gazdasági erőviszonyokat és a vállalatok piaci stratégiáit, így azt is, hogyan kell ellátási láncokat, termelést és ügyfélkiszolgálást szervezni.

A három trend közös metszéspontjában az energia áll, és különösen az a tény, hogy az AI-korszak infrastruktúrája – mindenekelőtt a modern adatközpontok – kiugró energiaéhséggel működik. A számítási kapacitás biztosításához egyre több villamos energia kell, miközben a termelés, az elosztás és a közműrendszer oldala nem tud automatikusan, egyik napról a másikra alkalmazkodni. Éppen ezért az energiaellátás stabilitása és fejlesztése stratégiai kérdéssé válik: a rendszernek nagyobbnak és rugalmasabbnak kell lennie ahhoz, hogy a növekvő fogyasztás biztonságosan kiszolgálható maradjon.
Egyes számítások szerint ez 600 milliárd euró beruházást igényel európai szinten!
A Schneider Electric ebben a helyzetben Marković értelmezésében technológiai és műszaki partnerként lép fel: olyan megoldásokat kínál, amelyek az elektrifikáció, a digitalizáció, illetve az automatizálás kombinációján keresztül segítik az ipari és infrastruktúra-ügyfeleket a hatékonyság növelésében.
Nade mi történik az üzemben?
Bár a gyáregységben fotózni nem lehetett, mégis alapos betekintést nyerhettünk arról, hogy pontosan hogyan zajlanak a folyamatok. Meglepő lehet, de ez nem egy „túlzottan automatizált” üzem, ahol szinte sötétben és olykor autonóm módon is működhetnek a gépek, hanem
műszakonként kifejezetten sok dolgozót foglalkoztató és magas hozzáadott értékű feladatokat ellátó egység.

Elsőre ez ellentmond(ana) a hatékony működés alapelvének, azonban az itt gyártott berendezések – bár egy bizonyos szintig standardizáltak – mégis rendkívül sokféle ügyféligényt kell, hogy kielégítsenek. Szinte minden megrendelés egyedi kéréseket is tartalmaz, hiszen nem mindegy, hogy az AirSeT kapcsolóberendezés-család mely tagja hol és milyen feladatot fog ellátni. A relatíve kis darabszámú, viszont egyedi igényeket is kielégítő termelés rugalmasságot és nagy dolgozói hozzáadott értéket kíván meg.

Az üzemben található hagyományos lakatosüzem, ahol a kapcsolóberendezések házát gyártják le, később pedig légmentesen hegesztik le, ami elengedhetetlen az SF6 nélküli működéshez. A kapcsolókhoz szükséges alkarnyi réz alkatrészek sem készen érkeznek: azokat helyben alakítják a végleges formára. Értelemszerűen a teljes összeszerelés és tesztelés is itt zajlik, ráadásul működés közben is volt alkalmunk megnézni a berendezéseket, amire egy átlagos érdeklődőnek valószínűleg soha nem lesz esélye, hiszen alapvető infrastruktúráról, védett objektumokról beszélünk.

A berendezések – az elmondások alapján – hibamentesen 50–60 évet is üzemelhetnek. A vállalat cégfilozófiájáról sokat elmond, hogy a kis „villámmeetingekre” szolgáló nyitott tárgyaló képernyőjén nemcsak az egyes csapatok vagy dolgozók teljesítménye, hibaaránya jelenhet meg, hanem azonnal lehetőség van QR-kód segítségével munkajogi képviselőhöz fordulni, ha egy munkavállaló úgy érzi, nem mindenben tartották be a szigorú belső etikai szabályokat. Ezt tessék a Schneider Electric után csinálni!
A cikk megjelenését a Schneider Electric támogatta.
Címlapkép forrása: Berecz Valter, fotók: Schneider Electric, Portfolio - Gergely András
Nyíltan bejelentette a világ egyik legerősebb katonai hatalma: igen, mi Oroszországot támogatjuk
Moszkva köszöni a segítséget.
Incidens történt: japán vizeken nyitott tüzet a kínai hadiflotta
Ázsiában is növekszik a feszültség.
Kiszivárgott a legújabb tűzszüneti javaslat: Irán hatalmasat nyerhet, újabb háborús céljuk teljesülne
Megint meghátrál Amerika?
Kemény lépésre szánta el magát Donald Trump: Kanadának csap oda büntetővámmal
A szerinte hátrányos megkülönböztetés miatt.
Erste-vezér: egy miniszter a szemembe mondta, hogy Magyarország ilyen, itt lejt a pálya
Kerekasztal-beszélgetés az április 12. utáni gazdasági fordulat esélyeiről.
Változásbejelentés vagy szerződésmódosítás - mikor melyikre van szükség?
Ha egy vállalkozásnak megváltozik valamely, a Támogatási Szerződésben, a Támogatói Okiratban vagy az EPTK felületén rögzített alapadata, a változást annak tudomásra jutásától számított
Change notification or amendment of the Grant Agreement - which one is required and when?
If any basic information of a company recorded in the Grant Agreement, the Grant Award Document or on the EPTK platform changes, the company must notify the Intermediate Body within eight days of becoming
A pénz története 2.
David McWilliams könyve nem mentes a belső ellentmondásoktól. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat használná, McWilliams a könyv egy helyén megkülönbözteti a pénzkínálat exogén és endogén f
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Koreában is mivan!
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő minden pénzét 100-szoros tőkeáttétellel égeti el, az nem az... The post Koreában is mivan! appeare
AI használat
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva ezt visszanézem, akkor a.) büszke legyek rá, hogy milyen ügyes voltam már akkor is; b.) elké
Kritikus betegségek kockázata - miért nem csak az idősek problémája?
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerülnek szóba, a legtöbben ösztönösen az időskorral kötik össze ezeket. Pedig az orvosi statis
Irán újabb szorost zárhat le - jöhet a 200 dolláros olaj?
Milyen gazdasági következményekkel járna, ha a Hormuzi-szoros mellett a Báb el-Mandeb-szoros forgalma is leállna? Mely termékeket és térségeket érintené leginkább a két kulcsfontosságú haj
Több, mint fesztivál: így telik egy nap a Jazzpikniken (x)
Világsztárok, balatoni gasztronómia és divatbemutatók.
Életmentő barátságok: így vigyázunk egymásra a buli végén (x)
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Újabb végtelen háború? Trump nem találja a kiutat Iránból
Nem látszik a fény az alagút végén.
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.


