Uniós szorításba kerül Magyarország bevándorlási szabályozása, új feltételekkel szembesül a Tisza-kormány

A vendégmunkás-engedélyek felfüggesztése után a kormánynak nemcsak a magyar munkaerőpiaci és politikai feszültségeket kell kezelnie, hanem egy uniós jogi határidővel is számolnia kell. Az Európai Unió átdolgozott, összevont tartózkodási engedélyről szóló irányelve ugyanis új jogokat ad a harmadik országbeli munkavállalóknak, Magyarországnak pedig ezt be kell építenie a hazai szabályozásba, amellyel valójában csak egy pokolian szűk, a munkaerőkölcsönzésben közvetlenül érdekelt kör elégedett.

A kérdés most az, hogy a Magyar Péter vezette Tisza-kormány által ígért új bevándorlási szabályok egyszerre tudják-e védeni a magyar dolgozók helyzetét, kezelni a gazdaság valódi munkaerőhiányát, és megfelelni az uniós előírásoknak.

A kormány már megtette az első látványos lépést:

június elején felfüggesztette a vendégmunkás-tartózkodási engedélyen alapuló külföldi munkavállalási csatornát.

Fontos azonban, hogy ez nem a teljes munkavállalási célú idegenrendészeti rendszer lezárását jelenti. A köznyelvben sokszor minden harmadik országbeli munkavállalót „vendégmunkásnak” neveznek, jogilag azonban ennél szűkebb kategóriáról van szó. A mostani döntés elsősorban azt a vendégmunkás-engedélyt érinti, amelyen keresztül korábban munkaerő-kölcsönzők és minősített foglalkoztatók nagyobb számban hozhattak dolgozókat Magyarországra. A foglalkoztatási célú tartózkodási engedély külön jogcím marad, és a kormányzati háttér szerint bizonyos országok állampolgárai számára továbbra is elérhető lehet, ha teljesülnek a feltételek.

A szigorítás politikai üzenete egyértelmű: a kormány a tömeges, alacsonyabb hozzáadott értékű külföldi munkaerő-beáramlást akarja visszafogni, és ezt a magyar munkavállalók védelmével indokolja. A rendelet ugyanakkor átmeneti szabályokat is tartalmaz: a már kiadott engedélyek érvényességét nem érinti automatikusan, és a folyamatban lévő, illetve bizonyos hosszabbítási ügyeket még a korábbi szabályok szerint kell elbírálni.

Vagyis nem arról van szó, hogy minden harmadik országbeli munkavállalónak egyik napról a másikra el kellene hagynia az országot, hanem arról, hogy egy új belépési csatorna zárul be, miközben a teljes rendszer felülvizsgálata még hátravan – amelyben több mint egy tucat munkavállaláshoz kapcsolódó engedélytípus létezik.

Ez azért fontos különbség, mert a Portfolio korábbi elemzése szerint a magyar gazdaság munkaerőpiaci problémája nem írható le pusztán a vendégmunkásvitával.

Jól mutatja ezt az is, hogy bár erről beszélünk a legtöbbet a nyilvánosságban, valójában a munkavállalásra jogosító engedélyek kevesebb mint 17 százalékát teszik ki.

Ráadásul megkerülni sem lehet, hogy külföldről érkezzenek új dolgozók Magyarországra: mint arról írtunk, a belföldi munkaerő-tartalékok érdemben szűkültek, 2025-ben már nemcsak megállt a foglalkoztatás bővülése, hanem csökkenés is látszott, miközben a demográfiai folyamatok hosszabb távon tovább szűkítik a munkaképes korú népességet.

A vita ezért ugyan lehet ideológiai kérdés, de arról is szól, milyen engedélyezési rendszer mellett tudnak a magyar cégek működni, bővülni és beruházni úgy, hogy közben a szabályozás ellenőrizhető maradjon, és ne gyengítse a magyar munkavállalók alkupozícióját.

Senkinek sem jó a jelenlegi rendszer

A Portfolio által részletesen bemutatott munkáltatói és szakértői kritikák alapján a jelenlegi magyar rendszer egyik fő baja, hogy túl sok engedélytípusból áll, mégis nehezen kezeli a valós élethelyzeteket. A foglalkoztatók szerint más logika kellene a kékgalléros, egyszerűbb munkakörökre, más a speciális tudást vagy nyelvtudást igénylő fehérgalléros pozíciókra, és megint más a nagy beruházásokhoz kapcsolódó csoportos munkaerőigényekre. A lapunknak nyilatkozó bevándorlási szakértők és munkáltatói szervezetek ezért

nem korlátlan nyitást sürgettek, hanem kevesebb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb jogcímet, érdemi munkaerőpiaci kontrollal, amit a Tisza-kormány is sürgetett a vendégmunkás-stop elindításakor.

Különösen erős kritika érte az úgynevezett országlistás logikát, amely miatt a jelenlegi rendszerben bizonyos munkavállalási célú engedélyek csak szűk állampolgársági kör számára hozzáférhetők, ami a szakértők szerint nem feltétlenül követi a magyar gazdaság tényleges igényeit. Egy vállalatnak nem általában „külföldi munkavállalóra” van szüksége, hanem például ritka nyelvtudással rendelkező ügyfélszolgálati dolgozóra, speciális technológiát ismerő mérnökre, adott régiós piacot ismerő pénzügyi szakemberre, szakácsra, tanárra vagy egészségügyi dolgozóra. Ha a szabályozás ezt túl mereven állampolgársági listákhoz köti, akkor olyan embereket is kizárhat, akikre a magyar gazdaságnak ténylegesen szüksége lenne.

A szolgáltatóközpontok és nagyvállalatok ennél is konkrétabb problémákat jeleztek a megkeresésünkre: az ABSL Magyarország szerint az üzleti szolgáltató központok több tízezer, magas hozzáadott értékű munkahelyet képviselnek, és több mint 35 nyelven dolgoznak Magyarországon. A Sanofi példája azt mutatja, hogy egy nagy budapesti szolgáltatóközpontban egyszerre lehet magas a magyar munkavállalók aránya, miközben bizonyos pozíciók betöltéséhez mégis szükség van külföldi, többnyelvű vagy speciális képzettségű szakemberekre.

Így a piacon nem a vendégmunkáscsatorna tömeges újranyitását kérik, hanem azt, hogy a fehérgalléros és magas hozzáadott értékű munkaköröket ne ugyanazzal a logikával kezelje a rendszer, mint az alacsonyabb képzettséget igénylő, kölcsönzésre épülő foglalkoztatást.

A magyar egyetemeken végzett külföldi hallgatók ügye különösen látványos ellentmondás. Magyarország jelentős állami és intézményi erőforrást fordít arra, hogy harmadik országbeli diákokat vonzzon az egyetemeire, ezek közül sokan magyarországi diplomát, országismeretet és piacképes nyelvtudást szereznek. A munkáltatói oldal szerint gazdaságilag nehezen indokolható, ha az ilyen, már részben integrálódott fiatalokat a rendszer nem vezeti át életszerűen a munkaerőpiacra, miközben ugyanazokra a pozíciókra külföldről kellene új jelölteket keresni.

A kormány és a piaci szereplők is egy átlátható rendszert akarnak létrehozni, amely azért sem mellékes, mert más uniós országokban jóval nyomon követhetőbb, kik és milyen mértékben vesznek igénybe külföldi munkaerőt.

Írországban például a foglalkoztatási engedélyekről nemcsak összesített statisztikák érhetők el, hanem olyan vállalati listák is, amelyekből látszik, mely munkáltatók kaptak engedélyt külföldi dolgozók foglalkoztatására.

Ez nem önmagában szigorítás vagy lazítás kérdése, hanem ellenőrizhetőségi ügy: egy ilyen rendszerben pontosabban látható, hol jelenik meg valódi munkaerőigény, mely ágazatok támaszkodnak külföldi dolgozókra, és mennyiben beszélhetünk célzott, gazdaságilag indokolt foglalkoztatásról vagy tömeges, nehezebben kontrollálható munkaerő-behozatalról. Az ágazati béradatok figyelemmel követésével pedig elkerülhető az, hogy harmadik országbeliek foglalkoztatásával verjék le a tagállam lakosságának béreit, amely egy visszatérő félelem a külföldi munkaerő behozataláról szóló vitákban.

A bevándorlási ügyintézéssel foglalkozó szolgáltatók, a foglalkoztatók, valamint a szakmai érdekképviseletek is egyeztetnének a kormánnyal, hogy a lehető legjobb szabályozást dolgozzák ki.

Itt az uniós irányelv, ami komoly elvárásokat hoz

Ebben a helyzetben vált hatályossá május 22-én az uniós összevont engedélyről szóló új irányelv, amely nem a tagállami bevándorláspolitika teljes felülírása, de több ponton világos minimumszabályokat ad.

Az irányelv célja, hogy egyetlen engedélyben lehessen rendezni a tartózkodás és a munkavállalás jogát, gyorsabb legyen az eljárás, és a harmadik országbeli munkavállaló ne legyen teljesen kiszolgáltatva egyetlen munkáltatónak.

Az új szabályok szerint a tagállamoknak 90 napon belül kell dönteniük az összevont engedélykérelemről, és az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezők bizonyos esetekben az EU területéről is beadhatják kérelmüket, anélkül, hogy vissza kellene térniük a származási országukba.

Az irányelv legfontosabb munkaerőpiaci eleme, hogy jogot ad a munkáltatóváltásra, legalább bizonyos feltételek mellett. Ez nem jelenti azt, hogy a tagállamok ne írhatnának elő bejelentési vagy ellenőrzési szabályokat, és azt sem, hogy a munkaerőpiaci vizsgálat teljesen megszűnne. A lényeg azonban az, hogy az összevont engedély birtokosa nem maradhat korlátlanul egyetlen munkáltatóhoz kötve. Ez különösen fontos azokban a rendszerekben,

ahol a tartózkodási jog annyira erősen kapcsolódik egy konkrét céghez, hogy a munkavállaló a munkahely elvesztésével vagy váltásával gyakorlatilag az országban maradását is kockáztatja – az eddigi magyar rendszer több tartózkodási engedélyítpus esetében épp ilyen elvárásokat támast.

A másik fontos újítás a munkanélküliség kezelése, mivel az uniós irányelv alapján az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli munkavállaló az engedély érvényességi ideje alatt legalább három hónapig munkanélküliként is az adott tagállamban maradhat, bizonyos esetekben pedig ez az időszak hat hónap lehet. Az új szabály kifejezetten a kiszolgáltatottság csökkentését szolgálja: ha valaki elveszíti az állását, ne legyen azonnal olyan helyzetben, hogy bármilyen feltételt el kell fogadnia, csak azért, hogy ne veszítse el a tartózkodási jogát.

A magyar szabályozás újragondolásakor ezt az uniós elvet nehéz lesz figyelmen kívül hagyni: a jelenlegi itthoni jogszabályi logika sok munkavállalási jogcímnél konkrét munkáltatóhoz, munkakörhöz és munkavégzési helyhez köti az engedélyt, és a munkaviszony megszűnése gyors – alig hat napos (sic!) – idegenrendészeti következményekkel járhat. Az új uniós szabályok ugyan nem teszik automatikusan korlátlanná a munkáltatóváltást, de azt üzenik: a rendszernek biztosítania kell valamennyi mozgásteret a munkavállalónak, különösen akkor, ha munkahelyet váltana, vagy átmenetileg elveszíti az állását.

A kormánynak ezért kettős feladatot kell megoldania. Egyrészt politikailag kezelnie kell a vendégmunkásokkal szembeni társadalmi ellenállást és a magyar dolgozók bér- és foglalkoztatási biztonságával kapcsolatos félelmeket. Másrészt olyan rendszert kell alkotnia, amely nem vágja el a magyar gazdaság számára fontos, ellenőrzött, célzott külföldi munkaerő-beáramlást. A szakértői minimum ebből a szempontból már kirajzolódott: kevesebb engedélytípus, világosabb szabályok, az országlista újragondolása, külön logika a magas hozzáadott értékű munkakörökre, életszerűbb hosszabbítási és státuszváltási szabályok, valamint a magyarországi diplomások munkaerőpiaci átvezetése.

Az uniós irányelv átültetésének elmulasztása önmagában sem puszta technikai kérdés. Ha egy tagállam nem ülteti át határidőre az uniós irányelvet, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat, amely végső soron az Európai Unió Bírósága elé kerülhet, és pénzügyi szankciókkal is járhat.

Ezért az új magyar bevándorlási szabályok kidolgozásánál nemcsak a hazai politikai és munkaerőpiaci szempontokat kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy Magyarországnak uniós jogi kötelezettségei vannak, amelyekből könnyen kötelezettségszegési eljárás, néhány év alatt akár súlyos uniós pénzbírság is lehet.

A tét így nagyobb annál, mint hogy a kormány egyszerűen lezár-e egy vitatott vendégmunkáscsatornát.

A kérdés az, hogy a felfüggesztés után milyen rendszer épül a helyére: egy általános tiltási logika, amely tovább növeli a bizonytalanságot, vagy egy célzott, ellenőrizhető, munkaerőpiaci adatokra épülő szabályozás. Utóbbi egyszerre tudná védeni a magyar munkavállalókat, kiszűrni a tömeges és kiszolgáltatottságot növelő foglalkoztatási formákat, és megengedni azt, hogy a magyar gazdaság ott és akkor használjon külföldi munkaerőt, ahol arra valóban szüksége van.

Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images