A június még nem hozott sok izgalmat
Az elmúlt hónapokban rendre inkább lefelé okozott meglepetést az infláció, így volt ez májusban is, amikor a várt 2,2%-kal szemben 1,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. Az év eleje óta így csak januárban és áprilisban volt minimálisan 2 százalék felett az infláció, így
most nem csak magyar viszonylatban számít alacsonynak az árnyomás, hanem európai összevetésben is a legkisebbek között van.

Az elmúlt hónapok alacsony inflációjában szerepük volt a mesterséges árkorlátozásoknak, de mostanra úgy tűnik, hogy az inflációs kép még az árrésstop, a védett üzemanyagár és a szolgáltatók választás előtti átárazási "önmérséklete" nélkül is egészen biztató.
A fenti korlátozások egyébként szép lassan kifutnak: a védett árat már kivezette a kormány, a szolgáltatók pedig júliustól áremeléseket jelentettek be. Így a júliusi inflációban már jöhet emelkedés, de a most érkező júniusi adatban az alapfolyamatok valószínűleg változatlanok lesznek.
Nagyot vágott az MNB
A vártnál alacsonyabb inflációs pálya az MNB-t is lépésre késztette, június végén a jegybank óriásit vágott az előrejelzésén. A márciusban várt 3,8% helyett már csak 1,8%-os éves átlagos inflációra számítanak, míg 2027-re 2,3%-ra csökkentették a prognózist.

A jegybank szerint az év második felében végig a célsávon belül maradhat az áremelkedési ütem, sőt ennek a célsávnak az alsó széle, 2 százalék környékén alakulhat az infláció. Részben ezzel a jelentősen csökkentett pályával indokolta a Monetáris Tanács a júniusi 25 bázispontos kamatvágást, illetve azt, hogy a következő két hónapra újabb lazításokat lengetett be.
Összességében a sokkal kedvezőbb inflációs képet főként az energiapiaci feszültség jelentős enyhülése, a globális élelmiszerárak alakulása, valamint a forint erősödése magyarázza. Ez önmagában elegendő lehetett az elemzői prognózisok újragondolására, de bizonyára a jegybank jelzései is szerepet játszottak.
az egy hónappal ezelőtti 3,1 százalékról 2,2%-ra csökkent a várakozások mediánja, míg 2027-re 3,9%-ról 3,1%-ra csökkent a prognózis.
| Elemzői felmérés az inflációs* prognózisokról (év/év, %) | ||||||
| név | intézmény | 2026. jún. | 2026. dec. | 2027. dec. | 2026. átlag | 2027. átlag |
| Aradványi P. - Varga Z. | Equilor | 1,9 | 3,5 | 3,0 | 2,3 | 2,8 |
| Árokszállási Z. - Balog-Béki M. | MBH Bank | 1,9 | 3,4 | 2,4 | 2,2 | 3,4 |
| Becsey Zsolt | Unicredit Bank | 1,9 | 2,6 | 3,1 | 2,1 | 3,2 |
| Isépy T. - Biró D. | Századvég Konjunktúrakutató | 2,1 | 4,6 | 2,9 | 2,9 | 3,6 |
| Kiss Péter | Amundi | 1,7 | 3,1 | 2,2 | 2,1 | 2,7 |
| Nyeste Orsolya | Erste Bank | 1,9 | 3,0 | 2,9 | 2,4 | 3,4 |
| Palócz Éva | Kopint-Tárki | 1,7 | 2,5 | 2,2 | 2,0 | 2,4 |
| Regős Gábor | Gránit Alapkezelő | 1,8 | 2,6 | 3,3 | 2,1 | 3,1 |
| Török Zoltán | Raiffeisen Bank | 1,9 | 3,3 | 2,5 | 2,2 | 3,1 |
| Trippon Mariann | CIB Bank | 1,8 | 2,7 | 2,8 | 2,1 | 2,8 |
| konszenzus (medián) | 1,9 | 3,1 | 2,9 | 2,2 | 3,1 | |
| Forrás: Portfolio | * fogyasztóiár-index | |||||
A táblázatból az is látszik, hogy az elemzők szerint a júniusi adat is 2 százalék körül lehet, a szakemberek nagy többsége kicsivel a célsáv alatti inflációra számít.
Az iráni háború lezárultával az energiaárakra vonatkozó várakozások mérséklődtek, a tartósan erős forint az importált inflációt, így a háború okozta árnyomást is jelentős mértékben ellensúlyozza – emelte ki a Portfolionak Isépy Tamás. A Századvég Konjunktúrakutató közgazdásza kockázatként említette meg az aszály okozta esetleges gyenge termést, ami az élelmiszerárak emelkedését hozná magával. Várakozásai szerint az év második felében fokozódik majd az inflációs nyomás, ezáltal az árdinamika gyorsulásra számíthatunk.
A szezonális élelmiszerek oldalról jöhet némi inflációs hatás, amit valószínűleg ellensúlyoz majd az egyéb élelmiszerek árcsökkenése. A tartós cikkek inflációját továbbra is fogja az erős forint, a ruházati cikkeknél akár már a szezonváltás első hatásai is megjelenhettek – vélekedett a június kapcsán Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője.
Jelentősen csökkentettük az inflációs várakozásunkat, már úgy látjuk, hogy elérhető távolságba került egy 2% körüli infláció az idén, bizonyos feltételezések mentén könnyen 2% alá is mehet az éves átlag
- hangsúlyozta Becsey Zsolt. Az Unicredit Bank elemzője szerint a csökkentés mellett szólt az általuk korábban vártnál alacsonyabb olajár-pálya mellett a szelíd átárazási hajlandóság, főleg élelmiszerek esetében, amely főként a kiskereskedelmi szektor árversenyének eredménye, de hozzájárul a világpiaci élelmiszerárak alacsony alakulása és a forint erősödés is.
Havi alapon stagnálhattak a fogyasztói árak júniusban, ebből adódhat az 1,9%-os éves árindex – vetítette előre Balog-Béki Márta, az MBH Bank elemzője.
A júniusi adattal várhatóan idén elérheti a mélypontját az infláció, és az év végéig emelkedést láthatunk, ami azonban visszafogott lehet, év végére csupán 3,1 százalékig gyorsulhat a pénzromlás – véli Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója.

Júniusban a legtöbb tényező az alacsony infláció mellett szólt: a forint erős, az inflációs várakozások alacsonyan tartózkodnak és a külső infláció is mérséklődött. Az olaj ára ekkor már csökkenni, kezdett, de az üzemanyagárak csak a hónap második felében csökkentek a védett ár alá, így ennek havi alapú inflációs hatása még elhanyagolható – foglalta össze Regős Gábor. A Gránit Alapkezelő közgazdásza szerint a júliusi adat okozhat majd kellemetlen meglepetést, de ezzel együtt is jelentősen lefelé módosította egész éves várakozását.
Meddig tarthatnak az árrésstopok?
A cikk első felében már szóba kerültek a mesterséges árkorlátozó intézkedések, melyek közül júliustól már csak az árrésstopok lesznek hatályban. A kormány egyelőre azt hangsúlyozza, hogy nincs terítéken az intézkedés kivezetése, azonban az elemzők szerint előbb-utóbb véget kell ennek vetni. Júniusban Varga Mihály MNB-elnök egyébként azt emelte ki, hogy a jegybank meglátása szerint már ki lehetne vezetni az árrésstopot anélkül, hogy az jelentős hatással lenne az áremelkedésre.
Becsey Zsolt szerint az élelmiszerek esetében nem lenne érdemi hatása az árrésstop elengedésének, az iparcikkek esetében pedig ősszel számít a korlátozás megszűnésére, de a hatás nagyjából a fele lehet annak, mint amit a bevezetéskor tapasztaltunk, az erősebb forint pedig akár azt is eltüntetheti.
A negyedik negyedévre várja az árrésstopok kivezetését Varga Zoltán, az Equilor elemzője is. Az MBH Bank várakozásai szerint az őszi hónapokig 2% körül maradhat az infláció, az év végére jöhet kisebb felfutás az árrésstopok kivezetése miatt. Az intézkedések kivezetése fokozatos lehet, így ennek áremelő hatása időben elhúzódó és nem hirtelen nagymértékű lenne, ugyanakkor az elhúzódó kivezetés megemelheti az inflációs várakozásokat.
Az árrésstopokat akár azonnal ki lehetne vezetni, a jelenleginél jobb helyzet nem biztos, hogy lesz erre a lépésre
- vélekedik Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője.
Hol lehet a kamatcsökkentés vége?
Említettük már, hogy júliusra és augusztusra az MNB már további 25-25 bázispontos kamatcsökkentést vetített előre, amit az alacsonyabb inflációs pálya indokolhat. Becsey Zsolt szerint ez reális forgatókönyv, sőt az Unicredit elemzője szerint ezen felül két további kamatvágásra nyílhat tér.
Ha ezen az úton megy végig az MNB és az infláció is kontroll alatt marad, nem kellene, hogy jelentős árfolyam hatással járjon a kamatvágási ciklus
- szögezte le Becsey.
A mostani inflációs adatnak a monetáris politikára akkor lehet csak hatása, ha valami nagyon nagy negatív meglepetés érkezik, ellenkező esetben megvalósul az MNB által már beharangozott újabb 25 bázispontos lazítás júliusban – tette hozzá Regős Gábor.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Végre kiderült az emberiség egyik évezredes kérdése: ezért nem színeződik a legfontosabb nemesfém
Új lehetőségek nyílnak meg.
Megint megúszhatja Putyin egyik legfontosabb szövetségese: kényes témákban engedhet az EU
Van olyan kulcstéma, amiben sikerült megállapodni.
Radikális változás jöhet a magyar autópályákon: így csapnának le a gyorshajtókra
Megosztó lehet a kérdés.
Valódi harcra készül a keleti szuperhatalom? Félelmetes fegyverzettel fotózták le a csúcsvadászgépet
Alaposan felszerelték a J-16-ost.
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
Kritikus betegség vagy baleset - Melyik biztosításra van igazán szükséged?
Márton 44 éves, kétgyerekes családapa, aki mindig arra készült, hogy egy autóbaleset vagy egy munkahelyi sérülés borítja fel az életét. Évekkel ezelőtt kötött is egy balesetbiztosítást,
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül A legtöbb vevő ott hibázik, hogy amikor az ingatlanvásárlás költségei
Booz Allen Hamilton Holding Corporation - elemzés
A júliusi Top 10 hetedik helyezettje. A chartja alapján megérdemel egy elemzést, de leginkább azért, mert nagyon nagy esésben van, és talán így megtudom, hogy érdemes-e figyelni, vagy kerülni k
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
A szakember őszintén beszélt a fesztivál pénzügyi helyzetéről.
Történelmi helyzetben a jegybank: minden adott az euróbevezetéshez?
Sok múlhat a devizatartalékon.
Magyarország is felült az AI-vonatra? Meglepő számokra bukkantunk
Mi húzza most az ipart?




