Az MCC vezetése közleményben reagált azután, hogy nyilvánosságra került az alapítvány megszüntetéséről szóló alapítói határozat. A társaság szerint
a döntés nem váratlan fejlemény, hanem egy korábban elfogadott jogszabály végrehajtásának része.
A közlemény előzménye, hogy az intézmény korábbi kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs Facebook-bejegyzésben tette közzé az alapítvány megszüntetéséről szóló határozatot.
Az MCC szerint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) forma megszüntetése az MCC-ről szóló törvényben rögzített menetrend alapján történik. A közlemény szerint az alapítói jogok gyakorlójának július 31-ig kellett intézkednie a KEKVA-forma megszüntetéséről.
A társaság azt írta, hogy a következő lépésben a kormány dönt a KEKVA megszüntetéséről, ezt követően pedig az alapítói jogok gyakorlója felhívja az államháztartáson kívüli alapítót, hogy nyilatkozzon az intézmény további működtetéséről. Amennyiben az alapító – a Tombor család – vállalja a működtetés folytatását, a kormány visszavonhatja a megszüntetésről szóló döntést.
Az MCC közlése szerint az intézmény vezetése jelenleg is egyeztet a kormánnyal annak érdekében, hogy az alapító más szervezeti formában folytathassa az intézmény működtetését.
A közlemény szerint az MCC jelenleg a Kárpát-medence 30 helyszínén működik, mintegy 8000 diák vesz részt a képzéseiben. A vezetés azt közölte, hogy
a képzések, kutatások és ösztöndíjprogramok folytatására készülnek.
Az ügy előzménye, hogy július 31-én az állam megszünteti a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt. A döntést az alapítói jogokat gyakorló Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hozta meg. A lépés része a kormány azon vállalásának, amelynek célja a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) megszüntetése az uniós források felszabadítása érdekében.
A parlament június közepén fogadta el azt az alaptörvény-módosítást, amely megteremtette a KEKVA-k megszüntetésének jogi alapját. Egy június 29-én megjelent kormányhatározat a felsőoktatási tevékenységet nem végző alapítványok alapítói jogait kijelölt miniszterekhez rendelte, így került az MCC Ruff Bálinthoz. A miniszter július 2-án döntött az alapítvány megszüntetéséről, a határozatot Orbán Balázs hozta nyilvánosságra.
Orbán Balázs június 19-én mondott le az MCC kuratóriumi elnöki tisztségéről. Korábban azt közölte, hogy az intézmény hagyományos alapítványi formában tovább kíván működni. Az MCC ingatlanfejlesztő cége a megszüntető határozat kiadása előtti napon érvénytelenítette a budapesti központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást.
A KEKVA-k megszüntetésének szándékát Magyar Péter miniszterelnök május végén jelentette be. A kormányfő június végén arra kérte az érintett alapítványok vezetőit, hogy a nyár végéig ne hozzanak az állami vagyon értékét vagy tulajdonjogát érintő döntéseket.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/MTI Fotószerkesztõség/Vasvári Tamás
Látványos gyengülésben a forint, már hajnalban elindult a pofozkodás
Az újabb geopolitikai feszültségek és a magyar kormány döntései mozgathatják a piacot.
Tisza-kormány: sorsdöntő szavazás jön a parlamentben, nagy bejelentésekre készül Magyar Péter
Mozgalmas napot és sok új döntést ígér a kabinet.
Beütött a nyári uborkaszezon, de bármikor érheti csapás a befektetéseinket
Elsősorban a geopolitikai fejleményekre figyelhetünk.
Költekezni kellene, de nem akárhogyan – itt az új költségvetési csapda az Európai Unióban
El kéne adósodni. Együtt.
Irán lezárta a Hormuzi-szorost - Azonnal kilőtt az olajár!
Az elmúlt órákban jelentősen felerősödtek a feszültségek a Közel-Keleten.
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
Kritikus betegség vagy baleset - Melyik biztosításra van igazán szükséged?
Márton 44 éves, kétgyerekes családapa, aki mindig arra készült, hogy egy autóbaleset vagy egy munkahelyi sérülés borítja fel az életét. Évekkel ezelőtt kötött is egy balesetbiztosítást,
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül A legtöbb vevő ott hibázik, hogy amikor az ingatlanvásárlás költségei
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Booz Allen Hamilton Holding Corporation - elemzés
A júliusi Top 10 hetedik helyezettje. A chartja alapján megérdemel egy elemzést, de leginkább azért, mert nagyon nagy esésben van, és talán így megtudom, hogy érdemes-e figyelni, vagy kerülni k
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
A szakember őszintén beszélt a fesztivál pénzügyi helyzetéről.
Történelmi helyzetben a jegybank: minden adott az euróbevezetéshez?
Sok múlhat a devizatartalékon.
Magyarország is felült az AI-vonatra? Meglepő számokra bukkantunk
Mi húzza most az ipart?


