Drámai ENSZ-jelentés: rosszul állunk a szegénység felszámolásával, mélyül a migrációs és klímaválság
Gazdaság

Drámai ENSZ-jelentés: rosszul állunk a szegénység felszámolásával, mélyül a migrációs és klímaválság

Portfolio
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) friss jelentése szerint a világ országainak határozott lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy áthidalják a fenntartható fejlődési célok 2030-as teljesítéséhez szükséges, évente mintegy 4000 milliárd dolláros finanszírozási hiányt. Bár a dokumentum komoly eredményeket is felmutat - hiszen emberek milliárdjai jutottak hozzá áramhoz, tiszta vízhez és egészségügyi ellátáshoz -, figyelmeztet arra is, hogy az egymást átfedő válságok és a növekvő forráshiány súlyos akadályokat gördítenek a célok megvalósítása elé - írja a Reuters.

A fenntartható fejlődési célok (SDG) 139 részmutatójának

mindössze 36 százaléka halad az előirányzott ütemben, vagy mutat mérsékelt előrelépést.

A részcélok 49 százalékánál túl lassú a haladás, míg 15 százalékuk esetében kifejezett visszaesés tapasztalható a 2015-ös kiindulási szinthez képest. A hivatalos fejlesztési támogatások – beleértve a mára felszámolt amerikai fejlesztési ügynökség, a USAID forrásait is – rekordmértékben, 23,1 százalékkal csökkentek 2025-ben, ezzel lényegében visszatértek a tíz évvel korábbi szintre.

A szegénység felszámolása terén is alig történt előrelépés, a világ népességének mintegy tizede ugyanis még mindig mélyszegénységben él,

napi három dollárnál kevesebb pénzből, ami mindössze három százalékpontos javulást jelent 2015-höz képest. Hatékony kormányzati beavatkozások nélkül ez az arány 2030-ra is 9 százalék körül stagnálhat. Bár a legtöbb régió már közel jár a mélyszegénység felszámolásához, a Szubszaharai Afrika, a Közel-Kelet és Észak-Afrika, valamint az Ausztrália és Új-Zéland nélkül figyelembe vett Óceánia továbbra is komoly lemaradással küzd.

A globális élelmezésbiztonsági helyzet szintén romlott, miután mintegy

2,3 milliárd ember, vagyis a világ népességének 28 százaléka szembesül mérsékelt vagy súlyos élelmezési bizonytalansággal,

további 673 millióan pedig krónikus éhezéstől szenvednek. Mindkét mutató meghaladja a 2015-ös értékeket. Ezzel szemben pozitív fejlemény, hogy a gyermekmunka áldozatainak száma több mint 20 millióval mérséklődött 2020 és 2024 között, ám így is 273 millió gyermek és fiatal marad ki az oktatásból, a fiatalok munkanélküliségi rátája pedig közel négyszerese a felnőttekének.

A menekültek globális száma 2025 közepére százezer lakosra vetítve 440-re emelkedett, ami több mint a duplája a tíz évvel korábbi értéknek.

Eközben az alacsony és közepes jövedelmű országok külső adósságállománya rekordmagasra, 8900 milliárd dollárra duzzadt 2024-re. A klímavédelmi mutatók szintén aggasztóak, hiszen a globális átlaghőmérséklet 2025-ben 1,43 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet, a légköri szén-dioxid-koncentráció pedig kétmillió éves rekordot döntött.

António Guterres ENSZ-főtitkár a jelentés bemutatásakor hangsúlyozta, hogy bár a fejlődés megvalósítható, a jelenlegi ütem messze elmarad a szükségestől. A legsúlyosabb hátráltató tényezők között a fejlesztési források visszaesését, a növekvő adósságterheket, a sűrűsödő fegyveres konfliktusokat, a lassuló globális gazdasági növekedést, valamint a mélyülő klímaválságot említette.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Boost Your Business 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet