Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg Spanyolországot, hogy megszakítja vele a kereskedelmi kapcsolatokat, miután ismét élesen bírálta az európai ország alacsony védelmi kiadásait.
Nem vesznek részt. Nem fizetnek. Semmi közöm nem akar lenni Spanyolországhoz. Szakítsunk meg velük minden kereskedelmet
– fogalmazott Trump.
A konfliktus hátterében az áll, hogy Spanyolország volt az egyetlen NATO-tagállam, amely tavaly nem vállalta, hogy bruttó hazai termékének 5 százalékát védelemre fordítja.
A fenyegetés gazdasági súlyát jelentősen növeli, hogy
AZ ENERGIATERMÉKEK ADJÁK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SPANYOLORSZÁGBA IRÁNYULÓ EXPORTJÁNAK LEGNAGYOBB RÉSZÉT.
Az S&P Global elemzése szerint a két ország energetikai kapcsolatai az orosz–ukrán háború kitörése után mélyültek el. Míg 2022 előtt Spanyolország teljes energiaimportjának mindössze 3,5 százaléka érkezett az Egyesült Államokból, 2024-re ez az arány már mintegy 17 százalékra emelkedett.
Spanyolország az elmúlt években egyre több amerikai kőolajat, finomított terméket és LNG-t vásárolt. Az Egyesült Államok Spanyolországba irányuló kőolajexportja közel ötszörösére nőtt, amivel az ország tavaly az amerikai nyersolaj ötödik legnagyobb vásárlójává vált. Az amerikai hordók 2025-ben a spanyol finomítók teljes kőolaj-felhasználásának mintegy ötödét fedezték.
Az LNG-piacon még erősebb a függőség. Az Egyesült Államok 2025-ben mintegy 7,4 millió tonna cseppfolyósított földgázt szállított a spanyol kikötőkbe, ami visszagázosítva nagyjából 10,2 milliárd köbméter földgáznak felel meg.
EZZEL AZ AMERIKAI LNG A TELJES SPANYOL LNG-IMPORT 46 SZÁZALÉKÁT ADTA.
A kereskedelmi kapcsolatok esetleges korlátozása ezért jóval túlmutatna a hagyományos áruforgalmon: az amerikai energiahordozók kiesése vagy megdrágulása érzékenyen érinthetné Spanyolország - ezzel együtt az Európai Unió - energiabiztonságát, miközben az amerikai exportőrök is elveszítenék egyik legfontosabb piacukat.
A spanyol kormány egyelőre igyekezett tompítani a kijelentések jelentőségét. Pedro Sánchez azt mondta, hogy "a helyén kezelik Trump megszólalását", az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatot pedig továbbra is nagyon pozitívnak tartja. Az Európai Bizottság ugyanakkor határozottabban reagált: Brüsszel arra figyelmeztetett, hogy elvárja az Egyesült Államoktól a korábban megkötött kereskedelmi megállapodás betartását.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kiszivárgott a ChatGPT fejlesztőjének terve: hamarosan érkezik a cég első fogyasztói elektronikai eszköze
Új típusú otthoni számítógépként pozicionálják.
Videó: találkozott végzetével az orosz Mi–28-as – Ezt a találatot nem lehetett kivédeni
Robert „Magyar” Brovdi tette közzé a felvételt.
Három fontos területen írná át a kormány a 2026-os költségvetést, már a parlament előtt a tervezet
Több ezer milliárd forintnyi kötelezettségvállalás, uniós száz milliárdok sorsát írják át.
Elfordultak a hitelektől az ázsiai óriásállamban, aggasztó adatok láttak napvilágot
A közgazdászok többsége mégis arra számít, hogy a kamat az év hátralévő részében változatlan marad.
Az AI elképesztő fejlődési tempója új, eddig nem látott kihívások elé állítják a gyártókat
Alapvetően változnak meg a követelmények.
Nagy bejelentésre készül Ukrajnában Ursula von der Leyen
Az Európai Bizottság elnöke a háborús helyzet fordulatáról beszélt, amint leszállt a Kijevbe érkező vonatról.
Connectax VAT Manager eÁFA M2M
Az eÁFA M2M átállás kapcsán sok vállalatnál elsőként az IT-fejlesztés kérdése merül fel: hogyan készül majd el az XML, hogyan kapcsolódik a rendszer a NAV-hoz, ki fogja értelmezni a vissza
Euróbevezetés és vagyonkezelés: hogyan változhatnak meg a magyar befektetési döntések?
A Klasszis Média Braun Mártonnal és Rigó Gáborral beszélgetett a vagyonkezelési portfóliók felépítéséről, a magyar eszközök kilátásairól és az euróbevezetés befektetési hatásairól.
Évi 117 600 Ft állami támogatás: te kihasználod a megtakarításod után?
Mi is lehetne jobb annál amikor már amúgyis tettél valami számodra hasznosat és utána még jutalomban is részesülsz? Tulajdonképpen ezt csinálja a magyar állam. Ha megtakarítasz akkor ad neked
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
Újra terítéken a hazai megújuló energiaforrások diverzifikációja.
Mi lenne a tökéletes árfolyam a magyar euróhoz?
A Checklistben Molnár Lászlóval, a GKI vezető kutatójával beszélgettünk.
Álmosan reagál a piac Hormuzra: meddig tart még ez a háború?
Óriási a bizonytalanság.




