Az út idáig
A rendszerváltás időszakában az államfő megválasztásának módja a demokratikus átmenet egyik legfontosabb közjogi-politikai kérdésévé vált. Az állampárti oldal, vagyis az MSZMP/MSZP számára politikailag kedvezőbbnek tűnt az a megoldás, amely szerint az első köztársasági elnököt még az első szabad országgyűlési választás előtt, közvetlenül a választópolgárok választják meg. Ennek a forgatókönyvnek a legesélyesebb szereplője Pozsgay Imre lehetett volna, aki az MSZMP reformszárnyának meghatározó politikusaként ekkor jelentős ismertséggel és társadalmi támogatottsággal rendelkezett.
Ezt a politikai helyzetet változtatta meg az SZDSZ és a Fidesz által kezdeményezett, 1989. november 26-án megtartott úgynevezett „négyigenes” népszavazás, ahol alig 6 ezer szavazattal győzött az, hogy csak az országgyűlési választások után kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására.
Szabad választás előtt nincsenek szabad választások
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!