CSOK, babaváró, szja-mentesség: miért nincs a sok pénzből több gyerek?

Ha egy külföldi repülővel érkezik Budapestre, akkor az egyik első dolog, amit láthat a Liszt Ferenc Repülőtéren az országból, az a "családbarát Magyarország" hirdetőtáblák tömkelegén szereplő, sok nyelven kiírt üzenete. Hazánk nemzetközi összehasonlításban is sokat költ családpolitikai célokra: CSOK, babaváró, az anyák szja-mentessége; a programokat hosszan lehet sorolni.

Mégis, ha azt nézzük, hogy hogyan alakult a termékenységi ráta az utóbbi években, nem az látszik, hogy több gyereket vállalnánk. 2025-ös adatok szerint egy magyar nő átlagosan 1,3 babát hoz világra az élete során, ami jelentősen elmarad a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es arányszámtól. Uniós összevetés 2024-re érhető el, ami alapján a közös átlaghoz közeli, hajszállal afeletti értéket produkáltunk. Az előny azonban könnyen lehet, hogy hamarosan elolvad. A Covid óta világszerte, így az EU-ban is csökken a termékenységi ráta, Magyarországon azonban az európai ütemnél is gyorsabban.

A fenti jelenség minden adófizető számára szomorú hír: többet költünk egy adott célra, mint "a többiek", a számok azonban csak átlagos eredményt mutatnak, romló tendencia mellett. Adódik tehát a kérdés: mit rontunk el, és hogyan lehetne hatékonyabb családpolitikát folytatni?

A hatékonyságot ebben a cikkben úgy értjük, hogy mennyivel vállalnak több gyereket azok a párok, akik a támogatásokban részesülnek. Azért ezt tekintjük sikerkritériumnak, mivel az Orbán-kormányok maguk is azt kommunikálták az intézkedések bevezetésekor, hogy ez az egyik legfőbb cél, a hagyományos családmodell és a gyermekvállalás népszerűsítése mellett. Természetesen a családok célzott támogatásának más céljai is lehetnek, így például a jövedelembiztonságuk javítása, a gyermekszegénység csökkentése, vagy a gyermekvállalás miatt fellépő nemi egyenlőtlenségek mérséklése. Erre a cikk legvégén visszatérünk.

Szinte semmi sem biztos, de a bölcsik segítenek

Az állami támogatások termékenységi hatását kutatások tömkelege vizsgálja. A legfőbb megállapítás, hogy

A családpolitikai intézkedések általában képesek befolyásolni a gyermekvállalást, de egyetlen támogatási forma sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy tartósan és nagymértékben megfordítsa az alacsony termékenységet.

Bergsvik, Fauske és Hart 35 tanulmány alapján arra jutott, hogy a hatás nagysága és tartóssága jelentősen függ a támogatás típusától, célzottságától és a tágabb intézményi környezettől. A pénzügyi támogatások többnyire rövid távú reakciót váltanak ki, míg a gyermekellátási szolgáltatások – például bölcsődei férőhelyek növelése – esetében több bizonyíték utal a befejezett termékenység növekedésére. (A befejezett termékenység a 45 éves, ezért a gyermekvállalási életszakaszon túli nőket vizsgálva mutatja meg, hogy hány élve születő csecsemőt hoztak világra.)

A gyermekekhez kapcsolódó adókedvezményeknek – mint amilyen a magyarországi szja-mentesség is – általában kismértékű és gyakran lassan jelentkező pozitív hatásuk van. Spanyolországban a dolgozó kisgyermekes anyák adójóváírása és a gyermekek után járó adólevonás emelése ezer nőre vetítve körülbelül három további születést eredményezett, ami a termékenység nagyjából 5%-os növelésének felelt meg. A hatás főként a fiatalabb, kevésbé iskolázott és korábban gyermektelen nőknél jelentkezett. Franciaországban a családi adózás reformjainak, amely a harmadik gyerek vállalása esetén csökkentette a fizetendő szja összegét, hatása csekély volt, csak öt-tíz év alatt bontakozott ki teljesen, és elsősorban a magasabb keresetű háztartásokat érintette. Az amerikai EITC program, amely szja-jóváírást biztosított a szülőknek, hasonló eredményeket hozott: pozitív, de csupán kismértékű termékenységnövekedést.

Az adókedvezmények hatása azért erősen eltérő társadalmi csoportonként, mert a kihasználásukhoz megfelelő nagyságú adóköteles jövedelem szükséges. Emiatt kevésbé érik el az alacsony keresetű, munkanélküli vagy bizonytalan foglalkoztatású családokat, miközben jelentős támogatást nyújthatnak azoknak, akik a kedvezmény nélkül is vállalták volna a gyermeket. Költséghatékonyságuk ezért rendszerint gyenge: a költségvetési kiadás nagy része nem többletszületésekhez, hanem már tervezett gyermekvállalások támogatásához kapcsolódik.

A gyermekek után járó rendszeres pénzbeli támogatások és egyszeri születési juttatások – mint amilyen nálunk a GYES, az anyasági támogatás vagy a családi pótlék – több országban növelték rövid távon a születések számát. Bergsvik, Fauske és Hart metaanalízise szerint viszont a hatás általában mérsékelt és többnyire átmeneti: a hosszabb időtávot vizsgáló tanulmányok kevés bizonyítékot találnak arra, hogy a támogatások tartósan növelnék a családok végső gyermekszámát.

• Spanyolország 2007-ben minden, a reform hatálybalépése után szülő anya számára egyszeri, 2500 eurós "babapénzt" vezetett be. A váratlanul bejelentett támogatás növelte a fogamzások számát és csökkentette az abortuszokét, de a vizsgálat inkább rövid távú magatartási reakciót mutatott ki, semmint hosszútávú hatást.
• Egy magyar kutatás az 1950 és 2006 között a gyermekekhez kapcsolódó pénzbeli ellátásokra fordított reálkiadások – így például a családi pótlék és a gyermekgondozási ellátások – változását elemezte. A becslés szerint e kiadások 1%-os növekedése a teljes termékenységi arányszámot mintegy 0,2%-kal emelte, ami ugyan pozitív, de mérsékelt hatású összefüggés.
• Lengyelországban a 2016-ban bevezetett Family 500+ kezdetben havi 500 złoty adómentes támogatást biztosított minden második és további, 18 év alatti gyermek után; emellett az alacsonyabb jövedelmű egygyerekes családok is jogosultak voltak. A program a 31–40 éves nőknél pozitív, a fiatalabb és magasabb jövedelmű nőknél egyenesen negatív kapcsolatot hozott, így a hatékonysága a gyermekvállalás előremozdításában erősen kérdéses.

A készpénzes támogatások tehát csökkentik a gyermekvállalás közvetlen pénzügyi költségét, és rövid távon előrehozhatják a szülést, illetve növelhetik a vállalt gyerekek számát. Arra ugyanakkor kevés a bizonyíték, hogy önmagukban tartósan növelnék a befejezett termékenységet.

A fizetett szülői szabadságok mögött is látszik a racionalitás, hogy miért vezethet magasabb gyerekszámhoz: kevésbé csökken a család jövedelme a gyermekvállalási időszakban, és ha minden munkáltatónak kötelezően biztosítania kell, akkor kevésbé kell amiatt aggódnia a szabadságra menő szülőnek, hogy a hosszabb távolléte miatt hátrány éri a munkahelyén. Azonban az ilyen programok termékenységi hatása sem automatikus.

Ausztriában például a fizetett szabadság egy évről két évre hosszabbítása növelte a második gyermek megszületésének valószínűségét. Ezzel egyidejűleg azonban késleltette az anyák munkába való visszatérését, így rövid távon csökkentette foglalkoztatásukat és keresetüket.

Más reformoknál a hatás kisebb, vagy egyenesen nulla volt. A svéd fizetett szabadság 12-ről 15 hónapra történő meghosszabbítása összességében nem növelte érdemben a későbbi gyermekszámot. Ez arra utal, hogy a már eleve viszonylag hosszú szabadság további bővítésének csökkenő lehet a termékenységi hozadéka. A nagyon hosszú, elsősorban anyák által igénybe vett szabadság emelett növelheti a munkaerőpiacról való kiesés és a későbbi kereseti hátrány mértékét.

Ha a kedves olvasónak lassan kezd elege lenni a mérsékelt és bizonytalan hatásokból, akkor itt az üde színfolt: a nemzetközi szakirodalom alapján az elérhető és megfizethető gyermekellátás a családpolitika egyik legkövetkezetesebben pozitív termékenységi hatású eleme. A bölcsőde nemcsak a gyermeknevelés pénzügyi költségét mérsékli, hanem az anya munkából való kiesését és a család időterheit is csökkenti. A korábban idézett metaanalízis szerint a gyermekellátási kapacitások bővítése – a készpénzes támogatásokkal ellentétben – több esetben a befejezett termékenységet is növelte.

Németországban például a három év alatti gyermekek számára elérhető intézményes ellátás bővítése szignifikánsan növelte a születések számát. A hatás a második és harmadik gyermekeknél volt erősebb, és nem pusztán a születések időzítésének megváltozásából vagy a családok máshova költözéséből adódott. A becslések szerint a bölcsődei lefedettség egy százalékpontos emelkedése összességében mintegy 0,3%-kal növelte a termékenységet, a harmadik gyermekek esetében ennél is jobban.

Végül még egy területről érdemes szót ejteni: ez a lakhatási támogatások ügye. A lakhatás megfizethetősége szintén befolyásolja a családalapítást, de a konkrét lakástámogatások termékenységi hatásáról kevés megbízható bizonyíték áll rendelkezésre. A magas lakásárak alapvetően két ellentétes csatornán keresztül hatnak: a lakástulajdonosok számára az áremelkedés vagyonnövekedést jelent, ami elősegítheti a gyermekvállalást; a bérlők és első lakást keresők számára viszont növeli a családalapítás költségét és késleltetheti azt.

Utóbbiból sem következik azonban, hogy minden lakásvásárlási támogatás növeli a születések számát. Erre a legjobb példa éppen a CSOK: a program termékenységre való hatása nem túl meggyőző, miközben a bevezetését követő lakásár-emelkedés jelentősen csökkentette a támogatás vásárlóerejét. Egy GKI-számítás szerint Budapesten az új lakások 2015 és 2017 közötti drágulása a három gyermek után járó 10 millió forintos támogatás körülbelül kétharmadának felelt meg. Így a CSOK-ra nem jogosultak nagyon rosszul jártak, hiszen (részben) a támogatás miatt emelkedett a lakások ára, de még a jogosultak számára is sokkal kisebb volt a kedvező hatás, mint amennyi pénzbe az egész került az államnak.

Ha a pénzügyi ösztönzőknek alig, akkor minek van igazán értelme?

Úgy tűnik hát, hogy a hagyományos szakpolitikák nem tudnak tartós és érdemi fordulatot elérni a termékenységben. Ez talán azért is ilyen nehéz, mert a gyerekvállalás visszaesése egy évszázados globális átalakulás része, ami szinte mindenhol érezteti a hatását:

a világ 195 országának már több mint kétharmadában a 2,1-es arányszám alá süllyedt a termékenységi ráta.

A bevett magyarázat szerint a társadalmak hagyományos demográfiai átmenete során először a halandóság csökken, és ekkor még a családok sok gyermeket vállalnak. Ezt követően ahogy a gyermekhalandóság is visszaszorul, a fogamzásgátlás elterjed, valamint egyre többen költöznek városokba és egyre több nő kezd tanulni, a termékenység szintje lesüllyed.

A klasszikus modell azonban nem ad teljes magyarázatot a mostani folyamatokra. Egyre inkább azzal szembesülünk, hogy alacsonyabb jövedelmű országok termékenységi mutatója is lehet kisebb, mint gazdag államoké: Mexikó rátája például 2023-ban alacsonyabb volt, mint az Egyesült Államoké. Vagyis egyre több társadalom kerül közel az elöregedéshez még azelőtt, hogy elérné a magas fejlettség szintjét.

Egy friss kutatás szerint éppen ezért ha meg akarjuk érteni ezt a demográfiai változást, akkor nem (csak) a jövedelmeknél kell keresgélnünk, hanem azt kell látnunk, hogy hogyan alakul át egymást követő nemzedékek életpályája. Kearney és Levine hat fejlett ország kohorszadatait vizsgálva azt találták, hogy az újabb generációkban minden életkorban nő a gyermektelen nők aránya, miközben azok között, akik már anyává váltak, sokkal kevésbé változott a következő gyermek megszületésének esélye.

A visszaesés újabb hulláma tehát nem abból fakad, hogy a létrejött családok a három helyett csak két gyermeket vállalnak, mint inkább abból, hogy egyre többen későn vagy egyáltalán nem lesznek szülők.

A szerzők ezt a prioritások átrendeződésének nevezik. A gyermekvállalás több versengő életcél – karrier, szabadidő, utazás, önmegvalósítás és digitális szórakozás – egyikévé vált, a szülőség pedig idő- és erőforrásigényesebbé lett. Emellett ahogy a Financial Times felveti, a gond az, hogy a fiatalok egyre kevésbé találnak párt, és ha ez sikerül is, nehezebben alapítanak családot. Ebben közrejátszik a lakhatási helyzet, hiszen kisebb eséllyel adja gyerekvállalásra a fejét valaki, aki még egy fedél alatt él a szülőkkel. Éppen ezért a fiatalok korai lakáshoz jutását ténylegesen előmozdító programok segíthetnek. Csakhogy ez sem megoldás mindenre, hiszen az országok egy jelentős részében az összeköltöző párok közös útja gyakrabban végződik szakítással, mint gyerekvállalással.

A fiatalok párkapcsolati mintáinak megváltozására és a termékenység újabb csökkenésére jelenleg nincs átfogó tudományos magyarázat. Éppen ezért az előbb említett Financial Times cikk új magyarázat nyomába eredt, és felhívta a figyelmet egy tanulmányra, ami szerint a termékenység azokban az országokban kezdett el először és leggyorsabban esni, ahol a leghamarabb elérhetővé vált a magas szintű mobilhálózati lefedettség.
Így szerintük a párkapcsolati visszaesésben nagy szerepe lehet a telefonoknak. "Egy olyan ember megismeréséhez, akivel végül össze fogsz házasodni, sok emberrel kell találkoznod. Ha kevesebb időt töltesz társaságban, akkor sokkal nehezebb megfelelő párt találnod, ha egyáltalán sikerül" – írták, azt is hozzátéve: "Ha sok időt töltesz a veled egykorúak társaságában a való világban, az elvárásaid a valós világban horgonyzottak. Ha az Instagramon töltöd az idődet, akkor az elvárásaid egy mesterséges képhez kötődnek arról, hogy mi normális."

Összességében az látszik, hogy a magyar családpolitika azért nem volt sikeres a gyermekvállalás ösztönzésében, mert jelenlegi ismereteink szerint nincs olyan szakpolitikai intézkedés, amelyik a csökkenő termékenység trendjét tartósan meg tudná fordítani. Az egyre kevesebb gyerek vállalásának trendje egy olyan nemzetközi változás, amit máshol sem sikerül feltartóztatni.

Sőt, a zuhanás az utóbbi 1-2 évtizedben felgyorsult, ami arra utal, hogy a mögöttes okok átalakultak. Arról azonban még nincs biztos tudásunk, hogy mi állhat a jelenség mögött. Ha hinni lehet az előbb leírt, legújabb teóriáknak, akkor jelentős részben a fiatalok párkapcsolati küzdelmei, és az önálló élet elkezdésének nehézségei a ludasok. Utóbbin ugyan segíthet valamennyit egy kormány, az azonban kevésbé elképzelhető, hogy ha egy politikus kiáll "fiatalok, ismerkedjetek!" felszólítással, annak lesz bármi eredménye.

Ha tehát változtatni szeretnénk a magyar családpolitikán, akkor az alapvető céloknál érdemes kezdeni: a gyerekvállalásra való ösztönzést nem érdemes szinte kizárólagosan a direkt pénzügyi transzferekre koncentrálni, ehelyett a gyerekvállalás okozta szélesebb értelemben vett bizonytalanság (foglalkoztatás, önmagvalósítás, gyerekfelügyelet stb.) általános csökkentését lehet érdemes megcélozni.

Emellett fontos lenne a nagyon a szülés köré összpontosuló fókuszt is megváltoztatni, hiszen a megszületett gyerekek boldogságban, stabilitásban való felnövésének ígérete legalább annyit számít, mint a terhesség előtti és utáni 1-2 év.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Vajda János