A Tisza Párt a köztársasági elnök személyének kiválasztásánál a pártpolitikai távolságtartást, a köztiszteletet és a nemzeti egység képviseletét tűzte ki mérceként. A Tisza-tábor ugyanakkor már Polgár Judit sakknagymester jelölésekor - többek között - kifogásolta a korábbi karakánabb kiállást a megelőző kormányokkal szemben. A nyilvánosan megjelent három jelölt – Fülöp Botond ügyvéd, Romsics Ignác történész és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke – eltérő államfőképet testesített meg, miközben egyikük sem felelt meg maradéktalanul a Tisza által eredetileg meghirdetett konszenzusos elvárásnak. A Tisza-frakció végül szombaton, titkos szavazással döntött a jelölt személyéről, Baka Andrást nagy valószínűséggel az Országgyűlés augusztus 11-i ülésén választják meg Magyarország nyolcadik köztársasági elnökévé.
A Tisza-elvárásai a köztársasági elnökkel szemben A köztársasági elnök személyéről szóló döntésnél a Tisza már a folyamat elején olyan mércét próbált felállítani, amely látszólag túlmutat a napi pártpolitikai logikán. Magyar Péterék kommunikációjának középpontjában az állt, hogy az új államfő ne a győztes politikai oldal jutalmazottja, hanem a közjogi rendszer...
Kedves Olvasónk!
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
Portfolio.hu teljes cikkarchívum
Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái