A Külügyminisztérium közleménye szerint a nepáli konzuli tájékoztatása szerint
egy magyar állampolgár tartózkodott az ország azon részén, ahol a katasztrófa lesújtott.
Hozzátették, hogy egyelőre az illető azonosítása és a tartózkodási helyek tisztázása folyamatban van, a közleményben „zarándokként” hivatkoznak rá. Közölték, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a helyi konzuli szolgálattal, és amint új fejleményről értesülnek, arról tájékoztatják a nyilvánosságot is.
A külügyi tárca rendelkezésre álló információi szerint összesen 384 turista, köztük 291 külföld állampolgár eltűnését jelentették eddig a helyi hatóságoknak.
Augusztus 26-án egy, a Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengést követően súlyos hegyomlás, majd pusztító árvíz zúdult le a Himalájából. A drámai eseményekről ebben a cikkben számoltunk be részletesebben:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Drágul a gáz, de nem biztos, hogy jönnek a kamatemelések a régióban
A piac túlreagálhatja a közép-európai inflációs kockázatot.
Már elérhető a kórházi fertőzések adatbázisa - Ne essen abba a hibába, hogy rangsort csinál belőle
A dashboard egyik készítője segít eligazodn az adatok között!
A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg
Az AI-alapú keresés tízszer több áramot fogyaszt, mint egy hagyományos Google-keresés.
Hatalmas erőkkel keresik a pilótákat: lezuhant egy vadászgép a népszerű mediterrán országban
A videók alapján sajnos a legrosszabb forgatókönyvvel kell számolni.
Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel
Nem nagyon látszik, mi lenne a tökéletes megoldás.
Viharos szél söpör végig Magyarországon: egymás után dőlnek rá a fák a házakra és az autókra
Négy megyében és a fővárosban is akadt dolga a tűzoltóknak.
Amerikai diplomaták tárgyalnak Oroszországban, miközben rakéták csapódtak be Ukrajnában
Megérkezett az amerikai delegáció Moszkvába.
Megbénult a forgalom a tengerparti kikötőnél, maszkos tüntetők lepték el az utakat
A hatóságok szerint sikerült helyreállítani a forgalmat.
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Harmadannyian halnak meg az utakon, mint 25 éve - de van, ahol még mindig tragikus a helyzet
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezredforduló környékén. A javulás azonban korántsem volt egyenletes. Miközben a balti államok... T
Zoetis Inc. - elemzés
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért, mert teljesen automatizáltam az elemzéshez szükséges grafikongyártást. Egy másodperc ala
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.


