Megvan az MNV új vezére, komoly változások jönnek a nemzeti vagyon kezelésében
Gazdaság

Megvan az MNV új vezére, komoly változások jönnek a nemzeti vagyon kezelésében

Portfolio
Szeptember 1-jei hatállyal Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetését, miközben a felsőoktatási tevékenységet nem végző, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ("kekvák") felszámolásával 1284 milliárd forintnyi közvagyon került vissza az államhoz – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.

Az MNV új vezérigazgatója, Balázs Zoltán több mint huszonöt éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az ingatlanfinanszírozás, az ingatlanfejlesztés, valamint a befektetés- és eszközkezelés területén. Korábban számos hazai és nemzetközi pénzintézetnél látott el vezetői feladatokat, ahol ingatlanportfóliók kezelésével és létesítményüzemeltetéssel is foglalkozott.

A szervezet előtt álló feladatok rendkívül összetettek, hiszen az MNV-nek úgy kell integrálnia a visszaszerzett vagyonelemeket az állami portfólióba, hogy a nemzeti örökség megóvása mellett a vagyon egy részével hasznot is termeljen az állam számára.

A vagyont azonban nem elég visszaszerezni, azt is biztosítani kell, hogy a közvagyonról egy olyan szervezet gondoskodjon, amely mindenekelőtt hazánk érdekeit tartja szem előtt

– hangsúlyozta a miniszter, aki alapos tervezést és átfogó stratégiát vár el az új vezetőtől.

Kármán András a felelős állami vagyonkezelés fontosságát egy konkrét példával is szemléltette. Felidézte, hogy a Pénzügyminisztériumnak otthont adó, egykori Magyar Általános Hitelbank József nádor téri palotáját korábban az MNV árverésre bocsátotta. Az ingatlan végül azért maradhatott állami tulajdonban, mert az első sikertelen aukciót követően, még a tervezett áron aluli értékesítés előtt kormányváltás történt, így az épület megmenekült a privatizációtól.

Címlapkép forrása: Kármán András Facebook-oldala

Holdblog

Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)

Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&

Kasza Elliott-tal

Zoetis Inc. - elemzés

Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért, mert teljesen automatizáltam az elemzéshez szükséges grafikongyártást. Egy másodperc ala

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Lendületben a hazai vállalkozások 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet