Mintegy negyven napirendi pontot tárgyal meg szerdai ülésén a kormány, ezek között környezetvédelmi, gyermekvédelmi és szociális intézkedések, valamint a kaszinókoncessziók átalakítása is szerepel – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett videójában. A miniszterelnök szerint több infrastrukturális beruházás ügyében is döntés születhet.
A kormányülés napirendjén szerepel:
- a kaszinókoncessziók teljes átalakítása;
- gyermekvédelmi kérdések;
- a megváltozott munkaképességűek ellátásának emelése;
- egy többéves, országos fásítási program elindítása;
- az Országos Környezetvédelmi Főhatóság felállítása;
- a környezetvédelmi szankciók díjtételeinek jelentős emelése.
A tervek szerint önálló országos főhatóság jönne létre a környezetvédelmi ügyek kezelésére, a jogsértésekhez kapcsolódó szankciók összegeit pedig jelentősen megemelnék. A kabinet emellett egy Magyarországon eddig nem látott léptékű, több éven át tartó országos fásítási program elindításáról is tárgyal.
Magyar Péter beszámolt a Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével folytatott keddi egyeztetéséről is. A találkozón többek között a Magyarországra kiszabott napi egymillió eurós menekültügyi bírság rendezéséről és a Tisza Európai Néppárthoz való esetleges csatlakozásáról volt szó.
A mostanra nagyjából egy milliárd eurósra duzzadó bírság felfüggesztését, és a következő hétéves költségvetési ciklusból (MFF) való megtérítését szeretné elérni a miniszterelnök. Előbbiben segítséget ígért Weber, utóbbiban azonban
meglehetősen nagy fokú rugalmasságra lenne szükség nem csak az Ursula von der Leyen vezette Bizottság, de a tagállamok összességétől is.
A miniszterelnök említette szerda esti találkozóját António Costával, az Európai Tanács elnökével is, aki személyesen látogat Budapestre. A tárgyalás középpontjában pont a következő MFF, tehát az EU 2028–2034-es költségvetése lesz.
Magyar Péter szerint kerülni kell, hogy a Bizottság nagyobb közvetlen kontrollt gyakorolhasson, és meg kell védeni a Magyarországnak adottságaiból eredően előnyös kohéziós, valamint agrárforrásokat.
Magyar Péter közlése szerint a kormányülés döntéseiről még szerdán vagy csütörtökön adnak részletes tájékoztatást.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Katona Tibor
Azt hitték, sosem kell valódi háborúba menniük, most rohamtempóban fegyverzik fel az európai hadihajókat
Pótolni kell a képességeket.
Trump nem tart attól, hogy az AI elpusztítja az emberiséget
Az amerikai elnök szerint van nagyobb veszély az AI-nál, és Kínához van köze.
Kína rákapcsol, 70 százalékra emelné az elektromos és hibrid autók arányát
Gyártók tűnhetnek el a piacról.
Nyílt fenyegetés: Moszkva hamarosan újra bevetheti a félelmetes Oresnyiket Ukrajna ellen
Azt is elárulták, mi vezethet eddig.
Hiába a rekordbevétel, az AI miatt büntetik az Adobe részvényét
Gyengébb előrejelzést adott a cég.
Elképesztő tempóban nő az Oracle, az AI húzza a céget
Erősebb számokat hozott a vállalat, ugrott az árfolyam.
A magánegészségügy várja az ágazati stratégiát, a felügyelő hatóságot és az egészséges versenyt - Képes beszámoló
Hatalmas sikerrel zajlott le a 10. Private Health Forum.
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Politikai prémium és fiskális kényszerpálya - mit áraz a piac Franciaországban?
A francia piacokon ismét nő a feszültség: a magas költségvetési hiány, az emelkedő államadósság és a 2027-es elnökválasztás bizonytalansága egyszerre jelenik meg a kötvény- és részvén
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
Kiszárad az ország – A fiatalok menthetik meg a magyar agráriumot?
Egyre többen választják az agrárpályát.
Egyre hangosabb a figyelmeztetés: baj lehet a drága részvényekkel
Üzen a kötvénypiac.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.


