Körvonalazódnak a magyar gazdaság 2026-os folyamatai, nemrég megismerhettük a kormány módosított költségvetési tervét is, ezért most számításba vesszük: mire számíthatnak a nyugdíjasok az év hátralévő hónapjaiban, illetve milyen hagyományos és új juttatások érkezése várható a 2027-es, a Tisza-kormány regnálása alatti első teljes évben. Valószínűleg a nyugdíjasok egyik szeme sír, a másik nevet: az új kormány már lépett is, de a gyakorlatban csak a jövő évtől érkeznek majd a megemelt bevételek.
Várható volt, most "le is papírozták": idén sem lesz nyugdíjprémium
A nyugdíjprémium az utóbbi években ritkán jelent meg a magyar nyugdíjasok bevételei között, noha egy régóta jelenlévő juttatási forma – csak éppen a feltételei nemigen teljesültek mostanában. A 2009-ben a Bajnai-kormány által bevezetett, évi 80 ezer forintban maximált juttatás abban az esetben jár a nyugdíjasoknak, ha az adott évre várható gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, illetve a költségvetési hiány várhatóan nem lépi át a tervezettet. A nyugdíjprémium számítása kissé bonyolult:
minden jogosultnak a saját nyugdíja egynegyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni a várható GDP-növekedési ütem és a 3,5 különbségével (de legfeljebb 4-gyel).
Ha például valakinek 80 ezer forintnál magasabb a nyugdíja, és évi 5 százalékos GDP-növekedés várható, akkor az adott nyugdíjasnak járó juttatás összege 20 ezer Ft x 1,5 = 30 ezer Ft, amelynek kifizetése novemberben esedékes.
2022 óta azonban egyetlen évben sem kaptak nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok, hiszen a gazdasági teljesítmény messze elmaradt a szükséges 3,5 százalékos növekedéstől:
- 2023-ban -0,8%,
- 2024-ben +0,7%,
- 2025-ben az előzetes adat szerint +0,4%
volt a bruttó hazai termék változása. Az eredeti 2026-os költségvetésben érdekes módon szerepelt 24,3 milliárd forintnyi céltartalék a nyugdíjprémiumra, ugyanis az Orbán-kormány meglehetősen optimista módon 4,1%-os GDP-növekedéssel számolt az évre – de ez valójában közel sem teljesül majd idén. A Portfolio által megkérdezett elemzők 1,8%-os éves gazdasági növekedésre számítanak a konszenzus szerint, a Magyar Nemzeti Bank ennél valamivel magasabb, 2%-os prognózist közölt a legutóbbi inflációs jelentésében.
Mivel a várható gazdasági teljesítmény jócskán elmarad a kifizetéshez szükséges küszöbtől, nyugdíjprémiumra idén nincs esély,
ennek megfelelően a Tisza-kormány a módosított 2026-os költségvetésben törölte a nyugdíjprémium 24,3 milliárd forintos előirányzatát.
Nyugdíjkorrekció sem érkezik, de ez valójában jó hír
Mostanra az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szintén novemberben esedékes kiegészítő nyugdíjemelés ("nyugdíjkorrekció") sem várható idén, tekintve, hogy az év eleji rendes nyugdíjemelés mértéke bőven fedezni fogja az év egészében tapasztalt inflációt, illetve nyugdíjas inflációt.
A nyugdíjtörvény azt írja elő, hogy minden év januárjában az adott évre várt inflációval megegyező mértékben kell emelni a nyugdíjakat, ennek megfelelően az Orbán-kormány 2026 januárjában 3,6%-os inflációkövető nyugdíjemelést alkalmazott. Abban az esetben, ha az év eleji rendes nyugdíjemelés mértéke az első nyolc havi (január-augusztusi) tényadatok ismeretében elmaradna az egész évre várható átlagos inflációtól vagy átlagos nyugdíjas inflációtól, akkor
a két inflációs mutató közül a magasabbikhoz kell igazítani az év eleji nyugdíjemelés mértékét – egész évre visszamenőleg.
Noha az első nyolc havi tényadat még nem ismert – az augusztusi adatot jövő héten közli a KSH –, az mindenesetre borítékolható, hogy idén mind az általános infláció, mind a nyugdíjas infláció 12 havi átlaga messze elmarad majd az év eleji 3,6%-os nyugdíjemelés mértékétől. (A júliussal záródó egy éves időszakra visszatekintő átlagos infláció 2,7%-on, a nyugdíjas infláció 2,5%-on áll, és a következő hónapokban mindkettő tovább mérséklődhet: az MNB a legutóbbi inflációs jelentésben 2026-ra 1,8%-os inflációval kalkulált.)

Kiegészítő nyugdíjemelés tehát idén ősszel nem várható, de ez csak azt bizonyítja, hogy az év során mindvégig "a pénzüknél voltak" a nyugdíjasok – nem kellett elszenvedniük azt a gyakori hátrányt, hogy az inflációtól elmaradó nyugdíjemelés következtében az év nagy részében "hitelezik" a kormányt, és csak utólag kapják meg a nekik járó emelést. Az pedig továbbra is nyitott kérdés, hogy jövő évtől milyen nyugdíjemelési rezsim léphet életbe Magyarországon, ugyanis a Tisza Pártnak erre vonatkozóan is volt határozott választási ígérete – a bizonyára sokakat izgalomban tartó kérdéskörre lentebb még kitérünk.
Élelmiszer-utalvány: egyszer volt Budán kutyavásár
A nyugdíjasok emlékezhetnek, hogy 2025 év elején a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek utáni ÁFA-visszatérítést helyezett kilátásba számukra az Orbán-kormány. Később ez a terv finomodott, és végül egységesen egy egyszeri, 30 ezer forint összértékű élelmiszer-utalványcsomagban részesültek a nyugdíjasok, melyet 2025 őszén kézbesített részükre a postás. A parlamenti választások elé időzített, a nyugdíjas szavazótáborra célzott juttatási csomagra mintegy 80 milliárd forintot költött a központi költségvetés, de ez az elem nem épült be tartósan a nyugdíjrendszerbe, így egyelőre semmi jele nincs annak, hogy 2026-ban a Tisza-kormány tervezné megismételni ezt a tavalyi kifizetést.
Nyugdíjas SZÉP-kártya: Magyar Péter belengette, végül mégsem vezetik be idén
A Tisza Párt 2025 szeptemberében hirdette meg nagyszabású nyugdíjcsomagját, aminek egyik fő ígérete volt a Nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése. Magyar Péter és Kármán András bejelentették: a juttatást azoknak a nyugdíjasoknak szánják, akiknek havi 500 ezer forinttól elmarad a nyugdíjuk. A Nyugdíjas SZÉP-kártya keretét differenciáltan tervezték meg:
- a 250 ezer forint alatti nyugdíjban részesülőknek évi 200 ezer forintos pluszjuttatást,
- a 250-500 ezer forint közti nyugdíjak mellé évi 100 ezer forintos pluszjuttatást ígértek.
A SZÉP-kártyára utalt összeget a jogosultak élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre fordíthatják majd.
A választási győzelmet követően Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott interjújában kijelentette: akkor lenne elégedett, ha már 2026 negyedik negyedévétől elkezdhetnék kifizetni a nyugdíjasoknak a Nyugdíjas SZÉP-kártya első összegét. Hozzátette: nem akarja a Pénzügyminisztériumot olyan vállalásba belelavírozni, amely nem tartható, de az akkori tervek szerint minden év októberétől a következő év októberéig járt volna a beígért 200 ezer, illetve 100 ezer forintos pluszjuttatás. Ez praktikusan azt jelentette, hogy
az idei utolsó negyedévre (2026. októbertől decemberig tartó időszakra) járó időarányos részt, a nyugdíj összegétől függően 25 ezer vagy 50 ezer forintot már ki akarta fizetni a kormány.
Mivel a nyugdíjcsomag bejelentésekor Kármán András 350-400 milliárd forintos ráfordítást jelölt meg a juttatás forrásigényeként, feltételezhetjük, hogy a Nyugdíjas SZÉP-kártya egy negyedévi költsége mintegy 90-100 milliárd forintba került volna az idei költségvetésnek.
Magyar Péter később már visszafogottabb hangot ütött meg: júliusban a Redditen azt válaszolta egy kommentelőnek, "dolgoznak rajta", hogy a Nyugdíjas SZÉP-kártya őszi bevezetése tartható legyen.
Amint azt a Portfolio a múlt héten kiszúrta: a Költségvetési Tanács módosított költségvetésről írt véleményéből arra lehetett következtetni, hogy az idei kiadások közé nem tervezték be a Nyugdíjas SZÉP-kártya utolsó negyedévi részletét. Magyar Péter másnap a Facebook-oldalán azt kommunikálta: 2027 januárjától bevezeti a kormány a (Tisza által szintén vállalt) 120 ezer forintos minimálnyugdíjat, a nyugdíjasok felé tett további vállalásaiknak pedig dolgoznak az előkészítésén.
Az augusztus 31-én teljes egészében publikált költségvetési tervezetből végül bebizonyosodott, hogy idén már nem várható a SZÉP-kártya bevezetése, ugyanis a Kármán András pénzügyminiszter által előadott dokumentum egyáltalán nem említi ezt a juttatást, és elkülönített költségvetési fedezete sem azonosítható.
120 ezer forintos minimálnyugdíj: őszre ígérték, végül 2027-től vezetik be
Az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (hosszú ideje változatlanul 28 500 forintnak) a 120 ezer forintra történő emelése szintén meghatározó ígéret volt a Tisza nyugdíjcsomagjában. Ez az első olyan intézkedés, amiről konkrétan tudni lehet, hogy a kormány bevezeti: Magyar Péter múlt heti videójából megtudtuk, hogy 2027. januártól lép hatályba a rendelkezés, azaz
minden olyan nyugdíjasnak, akik jelenleg például 70-80-90 ezer forintos (vagy még alacsonyabb) nyugdíjban részesülnek, hónapokon belül nagyon jelentősen megemelkedik a juttatásuk.
Ha szigorúak vagyunk a kormánnyal, ez sem teljesen felel meg a korábbi ígéreteknek, hiszen Magyar Péter áprilisban – szintén az RTL-nek – egyértelműen kijelentette: a nyugdíjemelést még idén bevezeti a kormány. Tekintve, hogy a Tiszának a 120 ezer forintos minimálnyugdíj (és az ehhez kapcsolódó 120-140 ezer forint közti sávos emelés) volt az egyetlen nyugdíjemelés-jellegű ígérete, feltételezhetjük, hogy erre utalt a kormányfő, de végül ez az intézkedés is 2027-re csúszik.
Sokakat érdekelhet az a máig tisztázatlan részletkérdés is, hogy mi lesz a 120-140 ezer forint közti nyugdíjakkal, erre vonatkozóan ugyanis korábban szintén nagyon egyértelmű ígéreteket tett a Tisza Párt: a 120 ezer forint körüli túlzott "torlódás" elkerülése érdekében
- a 120-125 ezer forint közti nyugdíjakra +12 ezer forintos emelést,
- a 125-130 ezer forint közti nyugdíjakra +10 ezer forintos emelést,
- a 130-135 ezer forint közti nyugdíjakra +8 ezer forintos emelést,
- a 135-140 ezer forint közti nyugdíjakra pedig +6 ezer forintos emelést
helyeztek kilátásba. A Tisza kommunikációja szerint ez 160 ezer főt érintő kérdés, de Magyar Péter múlt heti videós bejelentése erre a részletre nem tért ki, ahogyan arra sem, hogy a rokkantsági ellátásra is kiterjesztik-e a 120 ezer forintos minimumot – ez ugyancsak szerepelt a szeptemberi ígéretek között és a februári választási programban. (Ezeket a kétségeket a részletszabályok megjelenése oszlathatja majd el.)
A 120 ezer forintos minimálnyugdíj kapcsán felmerülő egyik legfontosabb kérdés most az, hogy hogyan kezelné a kormány azokat az élethelyzeteket, amikor valakinek azért nagyon alacsony a nyugdíja, mert aktív évei jelentős részében külföldön dolgozott. Sok magyar nyugdíjas pl. Németországból hazai viszonylatban kifejezetten magas nyugdíjban részesül az ottani több évtizedes munkaerőpiaci teljesítménye után, de a magyar nyugdíja értelemszerűen minimális. Ha az új, emelt összegű minimálnyugdíj kivétel nélkül mindenkire kiterjed, akkor sokan érezhetik majd úgy, hogy nem tökéletes a juttatás célzása. Hasonlóképpen feszültségeket okozhat az is, ha egy egész életében bejelentett munkát végző, de már régen nyugdíjba vonult személy nyugdíját majd nagyon megközelíti azoknak a nyugdíja is, akik életük során jórészt a szürkegazdaságban dolgoztak – az uralkodó társadalmi értékítélet szerint ez sem lenne teljesen méltányos. A Tisza ezt a problémát a sávos, 120-140 ezer forint közti emelésekkel orvosolná, de nem biztos, hogy ez találkozik majd a hosszú járulékfizetési múlttal rendelkező kisnyugdíjasok elvárásaival.
Milyen további ígéreteket tett a Tisza a nyugdíjasoknak?
A Tisza Párt bejelentései, illetve választási programja alapján a kormány számos további intézkedéssel adós a nyugdíjasoknak, még ha ezeknek a számonkérése bő 100 nap után közel sem nevezhető időszerűnek. A Tisza a fentebb már tárgyalt elemeken túl az alábbiakat is vállalta az idősek felé:
- megtartják a 13. és 14. havi nyugdíjat (utóbbinál felmerül a kérdés, hogy akarják-e tovább növelni az idén egyelőre csak 25%-ban kifizetett juttatást, vagy afféle "csonka" 14. havi nyugdíjként befagyasztják 25%-on);
- duplájára emelik az időskorúak járadékát (ez a szociális ellátás 2025-ben kb. 6600 főt érintett, olyan nyugdíjkorhatár feletti személyek kaphatják meg, akiknek nincs vagy csak minimális a jövedelmük; az egy főre jutó átlagos juttatás tavaly havi 43 451 forint volt);
- 20 ezer új férőhelyet létesítenek korszerű idősotthonokban;
- a Nők40 tapasztalatai alapján, "fokozatosan és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítása mellett" bevezetik a Férfiak40 programot;
- és ami a legtöbbeket érintené: a nyugdíjak újra követni fogják a bérek alakulását – ez lényegében szakítást jelentene a jelenlegi inflációkövető nyugdíjemelési rezsimmel, de erről a Tisza választási győzelme óta nem esett szó. Legkésőbb október 31-én derülhet fény a kormány terveire, amikor benyújtják a 2027-es költségvetést.
A Tisza nyugdíjcsomagját nagy egészként szemlélve azt mondhatjuk:
az új kormány kifejezetten a legalacsonyabb jövedelmű nyugdíjasokat szeretné kedvezőbb helyzetbe hozni.
A Portfolio a nyugdíjcsomag meghirdetésekor úgy számolt: a párt a 75 ezer forintos nyugdíjak szintjén évi 80% fölötti juttatásnövekedést ígért, míg az átlagnyugdíj (kb. 250 ezer forint) szintjén alig 3%-kal kívánta növelni a nyugdíjasok éves jövedelmét, 500 ezer forint fölött pedig egyáltalán nem ígért célzott pluszjuttatást.
| Hogyan változnának a különböző összegű nyugdíjakban részesülők juttatásai az egyes nyugdíjszinteken a Tisza ígéreteinek megvalósulása esetén? | |||||||
| 2026-ban esedékes havi nyugdíj | 2026-ban esedékes éves juttatás a 13. havi nyugdíjjal együtt | Tisza-ígéret 1: felzárkóztatás (havi szinten) | Tisza-ígéret 2: egyszeri sávos emelés (havi szinten) | Tisza-ígéret 3: Nyugdíjas SZÉP-kártya (éves szinten) | Éves juttatás a Tisza-ígéretek megvalósulása esetén | Összegszerű juttatás-növekedés a Tisza-ígéretekkel (éves szinten) | Tisza által ígért intézkedések hatása az éves juttatás összegére |
| 50 000 Ft | 650 000 Ft | 70 000 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 1 760 000 Ft | 1 110 000 Ft | +170,8% |
| 75 000 Ft | 975 000 Ft | 45 000 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 1 760 000 Ft | 785 000 Ft | +80,5% |
| 100 000 Ft | 1 300 000 Ft | 20 000 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 1 760 000 Ft | 460 000 Ft | +35,4% |
| 125 000 Ft | 1 625 000 Ft | 0 Ft | 10 000 Ft | 200 000 Ft | 1 955 000 Ft | 330 000 Ft | +20,3% |
| 150 000 Ft | 1 950 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 2 150 000 Ft | 200 000 Ft | +10,3% |
| 175 000 Ft | 2 275 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 2 475 000 Ft | 200 000 Ft | +8,8% |
| 200 000 Ft | 2 600 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 2 800 000 Ft | 200 000 Ft | +7,7% |
| 225 000 Ft | 2 925 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 200 000 Ft | 3 125 000 Ft | 200 000 Ft | +6,8% |
| 250 000 Ft | 3 250 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 3 350 000 Ft | 100 000 Ft | +3,1% |
| 275 000 Ft | 3 575 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 3 675 000 Ft | 100 000 Ft | +2,8% |
| 300 000 Ft | 3 900 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 4 000 000 Ft | 100 000 Ft | +2,6% |
| 325 000 Ft | 4 225 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 4 325 000 Ft | 100 000 Ft | +2,4% |
| 350 000 Ft | 4 550 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 4 650 000 Ft | 100 000 Ft | +2,2% |
| 375 000 Ft | 4 875 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 4 975 000 Ft | 100 000 Ft | +2,1% |
| 400 000 Ft | 5 200 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 5 300 000 Ft | 100 000 Ft | +1,9% |
| 425 000 Ft | 5 525 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 5 625 000 Ft | 100 000 Ft | +1,8% |
| 450 000 Ft | 5 850 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 5 950 000 Ft | 100 000 Ft | +1,7% |
| 475 000 Ft | 6 175 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 100 000 Ft | 6 275 000 Ft | 100 000 Ft | +1,6% |
| 500 000 Ft | 6 500 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 6 500 000 Ft | 0 Ft | +0,0% |
| 525 000 Ft | 6 825 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 6 825 000 Ft | 0 Ft | +0,0% |
| 550 000 Ft | 7 150 000 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 0 Ft | 7 150 000 Ft | 0 Ft | +0,0% |
| Forrás: Portfolio-számítás. (A kalkulációk az időközben bevezetett 14. havi nyugdíj hatását nem veszik figyelembe.) | |||||||
Érzékletesen jelzi a Tisza-program erejét, hogy egy 50 ezer forintos és egy 550 ezer forintos havi nyugdíjban részesülő személy éves juttatásai között az Orbán-kormányok alatt 11-szeres különbség volt – ez a különbség az új kormány minden ígéretének megvalósulása esetén alig 4-szeresre mérséklődne.
Kármán András pénzügyminiszter nemrég a Kossuth Rádióban kifejtette: a Tisza legfontosabb ígéretei, mint például a legalacsonyabb nyugdíjak erős felzárkóztatása vagy a differenciált összegű Nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése a pártot jellemző szociálisan érzékeny társadalompolitikai megközelítésbe illeszkednek. A riporter vonatkozó kérdésére azt válaszolta: arról még nincs kormánydöntés, hogy a 14. havi nyugdíjat is tervezik-e differenciálni, de Kármán szerint a programjuk emblematikus pontjai rászorultsági alapon célozzák a támogatásokat és beavatkozásokat.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A Kreml kétszer is célba vette Zelenszkij gépét? Megszólalt az elnök az incidensekről
Az egyikről nem beszélt ezelőtt.
Nagy dobás készül az amerikai chipgyártásban, de Szöul keresztbe tehet
Szöul ellenállása komoly akadályt jelenthet.
Megnyugtatta a bankrészvényeseket a JP Morgan: náluk erős növekedést hoz a harmadik negyedév
Két számjegyű növekedést produkálhat a befektetési banki és a kereskedési tevékenység is.
Kapkodás indult az olajért Európában: már az óriáscégek is alternatív forrásokat vadászik
A szaúdi szállítások kiesése miatt bizonytalanná vált az európai ellátás
Egyre többen álltak a sarkukra még Trump pártjából is: le kell zárni a háborút!
A többség nem hódolna be egy "háborús uszító kormányzatnak".
Jó hírekkel állt elő a Wells Fargo, emelkedett az árfolyam
Más a kép, mint a Bank of Americánál.
Nagyot spórolhat a legnagyobb svájci bank, ha átmegy a képviselők legújabb javaslata
Viszont történelmi irónia lenne, ha Svájc éppen az AT1-kötvényeknek szánna nagyobb szerepet.
Top 10 osztalék részvény - 2026. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hónapban 729 cég sze
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Üres frázisokkal nem lehet megvédeni Európát – Ítéletet mond Putyinról a sínylődő hátország
Itt a háború következő fordulópontja.
Vége lehet a három éves átoknak, de már gyűlnek a sötét felhők az ipar felett
Még nem biztos, hogy fellélegezhetünk.
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.

