Sokan emlékszünk a Sony Handycamekre a kilencvenes évekből, azt azonban bizonyára kevesebben tudják, hogy ezekben a kézi kamerákban debütált kereskedelmi forgalomban a lítiumion-technológia még 1991-ben. Az akkumulátorok azóta is töretlenül fejlődnek, és az e-mobilitásban, illetve a hálózati áramtárolásban egyre nagyobb a szerepük.
Az utóbbi években ráadásul – nagyrészt a kínai fejlesztéseknek köszönhetően – a Li-ion akkumulátorpakkok előállítási költségei is mérséklődtek. Eközben újabb technológiák sorakoznak a rajtvonalnál: fejlesztés alatt állnak a flow típusú tárolók, terjednek a nátriumion-akkumulátorok, és évek óta várjuk a szilárdtest-akkumulátorok áttörését.
Három az egyben
Első látásra úgy tűnhet, hogy csak azt kell eldöntenünk, melyik technológia nyeri meg a versenyt. Szerintem azonban már a kérdésfelvetés is hibás,
mivel nem beszélhetünk egyetlen energiatárolási problémáról: az elektromos áram tárolása ma legalább három, egymástól nagyon különböző feladatot jelent.
- Az első a mobilitás: hogyan tudjuk az elektromos energiát úgy magunkkal vinni, hogy közben az energiatároló tömege és mérete ne tegye használhatatlanná a járművet?
- A második a villamosenergia-rendszer napon belüli kiegyensúlyozása. A nap- és szélerőművek termelése nem akkor és nem feltétlenül olyan mennyiségben jelentkezik, amikor a fogyasztóknak energiára van szükségük. Hasonló probléma más módon a nehezen szabályozható nukleáris vagy fosszilis termelésnél is előállhat. Az egyik időpontban megtermelt energiát tehát néhány órával későbbre kell áthelyeznünk.
- A harmadik feladat nagyságrendekkel nehezebb: az évszakok közötti energiatárolás. Az energiakereslet és a megújuló termelés szezonálisan változik, különösen az északi félgömb 30. és 50. szélességi köre között, ahol az emberiség jelentős része él. Itt nem néhány órára, hanem akár 6-12 hónapra kellene eltárolni a megtermelt energiát.
Befektetési szempontból valószínűleg ez a legérdekesebb terület is. Aki egyszer olcsó, nagy léptékben alkalmazható és megfelelő hatásfokú megoldást talál erre a problémára, nem egyszerűen egy új akkumulátort fog piacra dobni: az egész energiarendszer működését változtathatja meg. Ezért – némi túlzással – ez lehet az energiatárolás szent grálja.
Lítiumion – minden más: 1 – 0
A rövidebb időtávú tárolásban eközben már sokkal tisztább a kép. Az utóbbi évek legfontosabb változása, hogy a lítiumion-technológia lényegesen olcsóbbá vált. A BloombergNEF becslése szerint az akkumulátorpakkok ára 2025-re a sokat emlegetett 100 dollár/kWh körüli szintre csökkent.
Ez azért fontos határ, mert ezen a költségszinten az elektromos autók gyártása már versenyképes lehet a belső égésű motorral hajtott társaikéval.
Hasonló költségcsökkenés adhat lendületet a hálózatba telepített energiatárolóknak is.

A költségcsökkenés egyik fő motorja a lítium-vasfoszfát, vagyis LFP-katód terjedése. Ebben a drága nikkel-kobalt-mangán (NCM) kombináció helyett jóval olcsóbb vas-foszfátot használnak. Az LFP energiasűrűsége valamivel alacsonyabb ugyan, de olcsóbb, hosszabb élettartamú, biztonságosabb, és a kobaltbányászathoz kapcsolódó etikai problémák sem terhelik. A ciklusélettartam különbsége sem mellékes: az LFP 3000-6000 töltési ciklusa áll szemben az NCM-technológia nagyjából 800-2000 ciklusával.
Itt tehát nem egy látványos technológiai ugrás történt: a már létező technológia lett annyival jobb és olcsóbb, hogy új piacokat kezdhet meghódítani. Ez befektetői szemmel azt az igen érdekes tanulságot hordozza, amelyet érdemes észben tartani: nem mindig a laboratóriumi áttörések hozzák a forradalmakat.
Ott vagyunk már?
A következő nagy ígéret a szilárdtest-akkumulátor, amelyet a piac régóta vár. Elméletileg ezek több feltöltési ciklust bírhatnak, javíthatják az energiasűrűséget, és kevésbé lehetnek gyúlékonyak a jelenlegi megoldásoknál.
A gyártók jelenleg 2028-2030 körülre ígérik a termelés felfutását – csakhogy ezt az időpontot korábban már többször elhalasztották. Az elmúlt évben a Samsung és a CATL ismét optimistábbá vált, de a laboratóriumban kiválóan működő technológia és a több millió darabos, megfelelő költségű sorozatgyártás közötti szakadékot nem könnyű áthidalni.
Hasonló óvatosság indokolt a nátriumion-akkumulátorokkal kapcsolatban. Nátriumból lényegesen több áll rendelkezésre a Földön, mint lítiumból, és olcsóbb alapanyag. Csakhogy az akkumulátor teljes költségének nem a lítium az egyetlen, sőt nem is feltétlenül a meghatározó eleme. A nátriumion-technológia ráadásul kisebb energiasűrűséget kínál: ugyanannyi energia tárolásához becslések szerint mintegy 2,4-szer nehezebb pakkra lehet szükség.
Ez nem jelenti azt, hogy a nátriumionnak nincs jövője. Hidegben például kedvezőbb tulajdonságai lehetnek, és komoly szerepet kaphat olyan alkalmazásokban, ahol a tömeg kevésbé fontos. Arra viszont egyelőre kevés jel utal, hogy képes lenne letaszítani a trónról a lítiumot.
Az akkumulátor határai
Felületes szemlélőként a lítiumion-technológia sikere könnyen elfedi azt, hogy az akkumulátorok csak az energiatárolási probléma egy részét oldják meg. Személyautóknál, fix útvonalon közlekedő buszoknál és rövidebb távú teherszállításban az elektromos mobilitás működőképes.
Repülőgépeknél, teherhajóknál, nehézgépjárműveknél vagy mezőgazdasági gépeknél azonban előjön egy fizikai korlát: az energiasűrűség.

A legtöbb mai elektromos autóban és elektronikai eszközben használt Li-ion cella térfogati energiasűrűsége körülbelül 500-750 Wh/liter. Ez egy nagyságrenddel marad el a benzintől (nagyjából 9300 Wh/liter) és a dízeltől (10 700 Wh/liter).
Kémiai kötésekben egyszerűen sokkal koncentráltabban tudunk energiát tárolni, mint a jelenlegi akkumulátorokban. Ez pedig visszavezet a legnehezebb problémához: ha nem órákra, hanem hónapokra akarunk energiát eltenni, valószínűleg ismét valamilyen kémiai energiahordozóra lesz szükségünk.
A legkézenfekvőbb jelölt a hidrogén: sok van belőle a Földön, elvileg nagy mennyiségű energia tárolására alkalmas, és az elektromos energia kémiai formába alakításának lehetőségét kínálja. Nem véletlen, hogy 2020 és 2022 között óriási volt körülötte befektetői felhajtás, csak aztán előjött a fizika:
ha elektromos áram segítségével hidrogént állítunk elő, eltároljuk, majd újra elektromos energiává alakítjuk, ez a befektetett energia akár 60-70 százalékát is felemésztheti.
Ehhez képest a rövid távú akkumulátoros vagy szivattyús energiatárolás hatásfoka meghaladhatja a 90 százalékot.
Ez óriási különbség, nem véletlenül kerülik a befektetők a jelenlegi technológiai szinten a hidrogént. Személyes kitekintés: nagyon remélem, egyszer változtatni fogunk ezen az állásponton, de ehhez előbb a technológiának kell változnia, és nem is keveset.
A hidrogén sztorija egy nagyon fontos befektetési tanulságot is magában hordoz: attól, hogy egy technológiára szüksége lenne a világnak, még nem következik, hogy abból jó befektetés válik.
Ki nyer ma?
Az eddigiek alapján teljesen jogos a tanácstalanság, hogy melyik lesz a nyerő technológia. Ezt remekül át lehet hidalni azzal, hogy ha nem tudjuk, melyik technológia a befutó, vegyük szemügyre azt, amire mindegyiknek szüksége van – és máris beleütközünk a nyersanyagokba.
Nyersanyagbefektetőként magukban a nyersanyagokban ugyanúgy remek lehetőségeket fedezhetünk fel, mint a bányákban és a lelőhelyekben.
A lítium egy darabig jó eséllyel megmarad elsődleges akkumulátor-alapanyagnak, a kereslete évente akár 20-30 százalékkal is nőhet 2040-ig. Lítiumból ugyan jelentős készletek vannak a Földön, ekkora kínálatnövekedéshez azonban már olyan árszintet vonhat maga után, amely már új kitermelési kapacitások belépését is gazdaságossá teszi. És ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen a téren is zajlik egy technológiai változás: a közvetlen lítiumkinyerés egyre komolyabb alternatívája lehet a hagyományos sóoldatos és keménykőzet-bányászati eljárásoknak.
Van azonban egy másik nyersanyag, amely talán még érdekesebb, pedig régi motorosnak számít: ez pedig a réz. Ebből jelenleg évente mintegy 28 millió tonnát használnak fel, ám becslések szerint ez a volumen 42 millió tonnára nőhet, ráadásul a növekmény körülbelül fele az energiatároláshoz kapcsolódhat.

A kínálati oldal is tartogat meglepetéseket. Az elmúlt évtizedben alig néhány nagyobb új bánya nyílt. A Wood Mackenzie elemzése szerint mintegy 250 milliárd dollárnyi beruházás maradt el ahhoz képest, ami a stabil rézkínálathoz szükséges lett volna. Egy új rézbánya megnyitása ráadásul nem olyan, mint egy új gyártósor felépítése. A lelőhely felfedezésétől a tényleges kitermelésig 10-15 év is eltelhet, ez pedig rendkívül rugalmatlanná teszi a kínálatot. Mint tudjuk, ha a kereslet gyorsabban változik, mint ahogyan a kínálat reagálni képes, abból tartós árazási erő keletkezhet.
A technológiai fejlődés közben a kínálati oldalon is új lehetőségeket nyit. A korszerű kutatási és kőzettörési eljárások, valamint a magasabb rézár gazdaságossá teheti az alacsonyabb érctartalmú kőzetek feldolgozását. Különösen érdekesek azok a vállalatok, amelyek korábbi bányászati meddőhányók, úgynevezett tailingsek újrafeldolgozására szakosodtak. Itt új, óriási bányaberuházások nélkül, jellemzően egyszerűbb engedélyezés mellett válhat hozzáférhetővé olyan rézforrás, amely kitermelése korábban nem lett volna gazdaságos.
Remélem, sikerült rávilágítani, hogy az energiatárolásban nem egyetlen versenyről van szó, és nincs egyetlen győztes sem.
Ez egy sokfaktoros történet, számos izgalmas szereplővel.
- A lítiumion-akkumulátor már most rendkívül erős pozícióban van az elektromos autók és a néhány órás hálózati tárolás piacán.
- A nátriumion megtalálhatja azokat a felhasználási területeket, ahol saját előnyei érvényesülnek.
- A szilárdtest-technológia komoly ugrást hozhat, ha végre sikerül ipari méretben és megfelelő költséggel gyártani.
- A hidrogén pedig továbbra is megoldást kínálhat arra a problémára, amelyet az akkumulátorok nem tudnak kezelni – ehhez azonban előbb sokkal hatékonyabbá kell válnia.
Hogy mi lesz a megoldás az energiatárolásra? Nem feltétlenül kell kitalálnunk, ki lesz képes olcsón, hatékonyan és nagy léptékben hónapokra eltárolni az elektromos energiát. Elég, arra a körre figyelünk, amelyre szinte minden lehetséges megoldásnak szüksége lesz. Ennek egyik bástyája a lítium, de a rezet sem érdemes szem elől téveszteni.
Címlapkép forrása: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images
Megalakul a mesterséges intelligencia OPEC-je? – Hirtelen fékeznének a világ legnagyobb techcégei
Brutálisan drága lett a verseny.
Ukrajna megerősítette: teljes kitaláció az orosz-ukrán tűzszünet – Nincs semmilyen megállapodás
Kijev ugyanakkor nyitott az ötletre.
Amerikai kutatók megoldhatták a napelemipar legdrágább problémáját
145-ször olcsóbb fémmel készült napelem.
Három személyt letartóztattak a Volánbusz Zrt.-t érintő korrupciós ügyekkel kapcsolatban
Többmilliárdos vesztegetés történhetett.
Rászálltak a hatóságok a romániai áramhálózati cégekre a csatlakozások késése miatt
18 hónapnyi tesztelés egy 2-3 megawattos projektnél.
Nők 40, nyugdíjkorhatár, 14. havi nyugdíj – Kimondta a szakértő, milyen reformokra van szükség Magyarországon
Farkas András több ponton vitatja az OECD megállapításait.
Megjelent a magyar biztosítók friss rangsora: a te biztosítód hányadik a listán?
Az MNB Aranykönyvéből csemegéztünk.
Értékes kastélyok és kúriák sorsa dőlhet el Magyarországon
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a rendelettervezetet a minisztérium.
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.




