Gabriel Zucman: Magyarország világméretű változást indíthat be a vagyonadóval

Úgy tudom, már beszélt néhány emberrel Magyarországon a vagyonadóról. A kormány évi 1 százalékos adót készít elő az egymilliárd forintot, vagyis nagyjából 2,7 millió eurót meghaladó egyéni vagyonrészre. Az eddig megismert elemek alapján ebből lehet jól megtervezett vagyonadó? Nyugodtan menjünk bele a részletekbe!

Igen, és szerintem ebben a legfontosabb kérdés, a legfontosabb tervezési szempont az, hogy mennyire átfogó az adóalap. Vagyis vannak-e mentességek, kimaradnak-e bizonyos vagyonelemek.

A korábbi európai vagyonadókban mindenféle mentességek és kiskapuk voltak, és ennek nagyon rossz következményei lettek, csökkentek az adóbevételek, és igazságtalanságokat teremtettek. Különösen azt, hogy végül éppen az adott ország leggazdagabb emberei nem fizették meg az adót.

Abból, amit eddig megértettem – és remélem, hogy a végleges törvényben is ez lesz –, úgy tűnik, a magyar vagyonadó ebből a szempontból átfogó lenne.

Tehát a teljes nettó vagyonra vonatkozna: ingatlanokra, pénzügyi eszközökre, az adósságok levonása után, az egymilliárd forint feletti részre. Ha valóban így csinálják meg, az óriási előrelépés lenne ahhoz képest, a korábbi próbálkozásokhoz képest, és jól működhetne. Számomra ez a legfontosabb tervezési kérdés.

A másik kérdés az, hogy lesz-e valamilyen mechanizmus az adózás által motivált külföldre költözés visszaszorítására. Ez is hagyományos problémája volt a korábbi vagyonadóknak, mert mindig vannak gazdag emberek, akik azzal fenyegetőznek, hogy elköltöznek. A gyakorlatban ezt sokszor nem teszik meg, különösen, ha 1 százalékos adóról beszélünk. Ez nem magas adókulcs, különösen nem egy olyan országban, ahol a jövedelemadó alapvetően is nagyon alacsony.

Én nem feltétlenül látok nagy kockázatot a kiköltözésben, de még jobb lenne kimondani, hogy önmagában a külföldre költözés nem elég az adó elkerüléséhez. Például aki Magyarországon vált nagyon gazdaggá, majd egy másik országba költözik, az mondjuk a kiköltözése után még tíz évig az adó hatálya alatt maradna.

Ez gyakorlatilag nullára csökkentené a kizárólag adóelkerülési céllal történő kiköltözéseket.

Már az előadás alatt is többször előkerültek a norvégiai történések, amelyeket gyakran negatív példaként említenek a vagyonadó miatt elköltöző gazdagok kapcsán. Indokolt lehet emiatt például egy exit tax, vagyis távozási adó?

Először is rengeteg téves információ kering arról, ami Norvégiában történik. Aki megnézi a számokat és elolvassa a tudományos tanulmányokat, az tudja, hogy a vagyonadó kulcsának 2022-es megváltoztatása több mint 40 százalékos növekedést eredményezett a vagyonadóból származó bevételben. Ha pedig néhányan valóban elköltöztek az adó miatt, akkor néhány tucat esetről beszélünk.

Mindezek nettó hatása Norvégia számára nagyon erősen pozitív.

Az igaz, hogy Norvégiában a vagyonadó reformját összekötötték az exit tax reformjával is, és őszintén szólva szerintem előnyösebb rendszer az imént említett trailing tax, miszerint az adókötelezettség bizonyos ideig akkor is követi az embert, ha külföldre költözik.

Ennek a logikája elég nyilvánvaló. Ha valaki Magyarországon válik milliárdossá, az nagyrészt azért is lehetséges, mert részesült a közkiadásokból, az állami infrastruktúrából, az oktatásból, az egészségügyből és így tovább. Nincs valamiféle természetes joga arra, hogy miután milliárdossá vált, egyszerűen elköltözzön egy másik bolygóra, és onnantól semmilyen kötelezettsége ne legyen egyetlen országgal szemben sem.

Ha pedig az új országa úgy dönt, hogy nem adóztatja meg, akkor Magyarország, ahol felépítette a vagyonát, beléphetne, és azt mondhatná: rendben, akkor mi beszedjük azokat az adókat, amelyeket az új országod nem kíván beszedni. Erre néha azt mondják, hogy ez kivitelezhetetlen, túl bonyolult, de

egyáltalán nem az.

Egyrészt a bankoknak 2018-óta kötelezettségük van nemzetközi adatszolgáltatásra, másrészről például az Egyesült Államok ennél sokkal szélsőségesebb módon követi le az adóalanyokat, hiszen ott állampolgárságon alapuló adóztatás van. Ha valaki amerikai állampolgár, akkor attól függetlenül adókötelezettsége van az Egyesült Államok felé, hogy hol él. Az én javaslatom ennél sokkal kevésbé szélsőséges, hiszen például csak a Magyarországról való kiköltözést követő tíz évre vonatkozhatna.

Amit viszont fontos megérteni, hogy a jelenlegi rendszer, amelyben valaki egész életében Magyarországon élhet, itt válhat elképesztően gazdaggá, majd átköltözik egy másik országba, és azonnal semmilyen további adót nem kell fizetnie Magyarországnak, önmagában nagyon szélsőséges, és szerintem lehetetlen megvédeni.

Magyar Péter azt mondta, a kormány számításai szerint ez az adó évente 300–600 milliárd forint bevételt hozhatna. Reálisnak tűnik ez a nagyságrend?

Nem készítettem tanulmányt a magyarországi vagyonadó bevételi potenciáljáról, de annyit tudok mondani, hogy ha az adóban nincsenek kiskapuk, és van valamilyen mechanizmus arra, hogy visszatartsák vagy legalább minimálisra csökkentsék az adó miatt történő külföldre költözést, akkor a bevételi potenciál magas lesz. Ami pedig talán még fontosabb, hogy a ténylegesen beszedett bevétel nagyon közel legyen ahhoz, amit előzetesen számolnak.

Ha elkezdenek mentességeket beépíteni vagy nem zárják el rendesen kiskapukat, akkor tudnak igazán félremenni a dolgok.

Jelenleg nem tudni explicit mentességekről az ön saját javaslata viszont a 100 millió eurónál nagyobb vagyonnal rendelkezőkre koncentrál. Hogyan viszonyul ehhez a magyar modell, nem veszélyesebb az induló vállalkozások, vagy a Magyarországra érkező befektetők szempontjából?

Szerintem nagyon hasonlóak abban az értelemben, hogy mindkettő egyfajta elkerülhetetlen adót próbál létrehozni. Mindkettő ebben különbözik leginkább a korábban kipróbált vagyonadókhoz képest, amelyeknél mindig volt valamilyen lehetőség az adó elkerülésére.

Mindkét esetben az az alapelv, hogy ha valaki nagyon gazdag, akkor fizetnie kell, nincs mód az elkerülésére. A különbség az, hogy a két javaslat mit tekint nagyon gazdagnak. Magyarországon nagyjából 3 millió euróról beszélünk, az én könyvemben 100 millió euróról.

A könyvemet és az általam kidolgozott javaslatot a világ legtöbb országára ma jellemző helyzetből kiindulva írtam. A legtöbb országban progresszív jövedelemadó működik, ahol a gazdag, de nem extrém gazdag emberek adókulcsa könnyen lehet 25, 30 vagy 40 százalék. Ebbe a csoportba tartoznak például a vállalatvezetők, a magas jövedelmű szakemberek, jól kereső orvosok, ügyvédek és így tovább.

A legtöbb országban ők már most is sok adót fizetnek, tehát máshol nincs különösebb szükség arra, hogy velük még többet fizettessünk.

Ezekben az országokban a probléma a szuper-szupergazdagokkal van, akik sokkal kevesebbet fizetnek, mint ezek a magas jövedelmű szakemberek.

Magyarországon viszont más a helyzet, mert nincs progresszív jövedelemadó, csak 15 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó. Ezért a nagyon magas jövedelmű szakemberek és vállalatvezetők ahhoz képest, amennyit más országokban fizetnének, nagyon kevés adót fizetnek Magyarországon.

Ebben a környezetben lehet értelme annak, hogy az ő adóterhük is nőjön. A vagyonadó ennek az egyik módja lehet. Meg lehetne ezt csinálni progresszív jövedelemadóval is, aminek szerintem szintén nagyon sok értelme lenne.

A lényeg az, hogy a jelenlegi magyar környezetben szerintem indokolható egy olyan küszöb, amely lényegesen alacsonyabb annál, mint amit én más országok számára javasoltam.

A kormány azt is mondta, hogy a svájci modellt is tanulmányozza. Melyek a legfontosabb tanulságok, amelyeket Magyarországnak érdemes lenne átvennie onnan?

A svájci modell van amit kifejezetten jól csinál: egyszerű képletekkel értékeli a vállalati eszközöket, a vállalkozói vagyont. Ez a vagyonadó egyik kissé technikai része, amelyet viszont nagyon gondosan kell kezelni.

A gazdag emberek vagyonának nagy részét valójában könnyű értékelni. Ha például valakinek tőzsdén jegyzett vállalati részvényei vannak, akkor van piaci ár. Ha értékes festmények vannak a tulajdonában, azokat jellemzően biztosítják, tehát van biztosítási értékük, amelyet az adóhatóság felhasználhat.

Még akkor is, ha valaki nagy, magántulajdonban lévő vállalatokat birtokol, ha ezek elég nagyok, találni lehet hozzájuk hasonló, tőzsdén jegyzett cégeket, és ezeket fel lehet használni az értékelésükhöz.

Ami egy kicsit bonyolultabb, az a kis- és közepes méretű vállalkozások értékelése, amikor nincs nyilvánvalóan összehasonlítható tőzsdei vállalat.

Svájcban olyan formulákat használnak, amelyek figyelembe veszik a vállalat nyereségét és az eszközeit. Ebből a szempontból tehát kifejezetten jó ötlet megnézni, mit csinál Svájc.

A másik nagyon jó modell, amelyet szerintem érdemes tanulmányozni, a kaliforniai milliárdosadó javaslata. Ez egy nagyon részletes szöveg, amelyet szavazásra bocsátanak, és ha a választók elfogadják, akkor a megírt formájában lép hatályba. Végigmegy a különböző értékelési módszereken, maga is a svájci modellből merít, de bizonyos értelemben tovább is viszi azt.

Számomra jelenleg ez a két legjobb példa, amelyből érdemes kiindulni.

Ha visszatérünk a magyar modellre, a jóval alacsonyabb belépési küszöbnél nem jelenthet problémát a likviditás? A szupergazdagokról azt mondta, hogy náluk ennek nem igazán kellene gondot okoznia, de egy milliárd körüli vagyonnál már sokan lehetnek olyanok, akiknek jelentős vagyonuk van, de kevés likvid eszközük.

Persze, bizonyos esetekben ez előfordulhat, de szerintem azok túlnyomó többsége, akiknek 3 millió euró körüli vagyona van,

meg tudja oldani, hogy rendelkezésére álljon 30 000 euró, tehát körülbelül 10 millió forint.

Vagy azért, mert legalább a vagyonuk 1 százalékának megfelelő éves jövedelmük van, vagy azért, mert vannak likvid eszközeik, például bankbetéteik, amelyek értéke könnyen meghaladja a vagyonuk 1 százalékát.

Néhány ritka esetben persze lehet, előfordulhat, hogy nehéz előteremteni az összeget. Ilyenkor azt kell csinálni, amit az országok mindig is csináltak, például az öröklési adónál: meg lehet engedni, hogy valaki több év alatt fizesse meg az adót.

Ritka és ellenőrzött esetekben azt is meg lehet engedni, hogy valamennyire elhalassza a fizetést addig, amíg bekövetkezik egy úgynevezett realizációs esemény. Például éves osztalék kivétel, vagy, hogy eladja a vállalatában lévő részvényeinek egy részét, és ezzel likviditáshoz jut.

Az általános szabálynak azonban annak kell lennie, hogy évente meg kell fizetni a vagyon 1 százalékát, és

csak nagyon szűk kivételeket lehet létrehozni azokra a ritka, bizonyított, valódi esetekre, amelyekben méltánytalanság alakulna ki.

A skandináv országokról is beszélt az előadásában, mint olyan példákról, ahol talán a legnagyobb az adózási különbség a szupergazdagok és az átlagos emberek között. Közben ezeket az országokat mindig modern demokráciákként emlegetjük. Mi az oka annak, hogy ilyen adózási egyenlőtlenségek mellett is mintaországként tudnak funkcionálni, és ha ennek ellenére is ez a helyzet, akkor miért tartja ennyire fontosnak a vagyonadót?

Azt gondolom, hogy ezek az országok, és különösen Svédország, történelmük során nagyon drámai átalakulásokon mentek keresztül.

Svédország a XX. század elején rendkívül egyenlőtlen ország volt. A leggazdagabb emberek szavazata a vagyonuk alapján akár százszor annyit érhetett, mint egy átlagos állampolgáré. Nagyon magas volt a jövedelem és a vagyon koncentrációja. Aztán a XX. század során sokkal egyenlőbb országgá vált.

Az elmúlt húsz évben viszont fordulópont történt, különösen 2007 óta, amikor eltörölték az öröklési adót, eltörölték a vagyonadót, és mindenféle, elég radikális reformokat vezettek be. Húsz évvel később már látjuk ennek a következményeit: nagyon gyorsan koncentrálódik a vagyon a legfelső rétegekben, és a milliárdosok vagyonának szintje már ahhoz hasonlítható, amit az Egyesült Államokban látunk.

Nem véletlen, hogy a milliárdosok adóztatásának kérdése központi témává vált a svéd választásokon is.

Az emberek látják, hogy az ország nagyon sokat változott, látják, hogy a szupergazdagok nem fizetnek, és megértik, hogy a megoldás valamilyen vagyonalapú adót is magában foglalhat.

Most pedig ott van a lehetőség, hogy miután a baloldali-balközép blokk többséget szerzett, és egyes pártok kifejezetten egy milliárdosokra kivetett vagyonadóval kampányoltak, ebből valamilyen intézkedés is szülessen. Egyelőre nem tudjuk, hogy végül bevezetik-e ezt az adót, amelyet a zöldek és a baloldal támogat, azt sem tudjuk még, mi lesz a szociáldemokraták végleges álláspontja, de nagyon komolyan mérlegelik a kérdést.

Az előadásban arról is beszélt, hogy a legfelső 0,001 százaléknál összeomlik, nullához közelít az effektív adókulcs. Van megbízható becslésünk arról, mennyi adóbevételtől esnek el emiatt az OECD-országok, akár konkrét adóelkerülés, akár az úgynevezett "agresszív adótervezés" miatt?

Nagyon nagy számokról beszélünk. Norvégiára és Svédországra például elvégeztük ezt a számítást. Itt azt néztük meg, mi történne, ha megszüntetnénk ezt a regresszivitást a legtetején. Vagyis ha ahelyett a nagyon éles visszaesés helyett, amelyet most látunk, az effektív adókulcs nagyjából változatlan, körülbelül 50 százalékos maradna egészen a milliárdosokig.

Ez Svédországban és Norvégiában körülbelül 7 százalékkal növelné az adóbevételeket, ami nagyjából a GDP 3,5 százalékának felel meg.

Ez érzékelteti, milyen nagy bevételkiesésről beszélünk ezekben az országokban, és nagyon szívesen látnék hasonló számításokat majd Magyarországra is.

Közben azért a világ is változik, a mesterséges intelligencia és az automatizáció egyre több jövedelmet terelhet át a munkáról a tőkére. Emiatt nagyobb szerepet kellene kapnia a vagyonadóztatásnak az egyenlőtlenségek fékezésében? Eljuthatunk akár odáig is, hogy részben vagy egészben kiváltsa a munkavállalókra rakódó mai adóterheket?

Minden az adókulcstól függ.

Senki nem állítja – én biztosan nem –, hogy egy 2 százalékos, pláne egy 1 százalékos vagyonadó önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy érdemi különbséget tegyen a vagyon koncentrációjában.

Azért fontos mégis, mert jelenleg kollektíven kudarcot vallunk a szupergazdagok megadóztatásában, és ki kell találnunk egy új eszközt. A legnehezebb része ennek az, hogy eljussunk a szupergazdagok lényegében nulla adóztatásától valami olyanhoz, ami több nullánál, és ténylegesen működik. Ha ezt egyszer sikerül megcsinálni, az rengeteg további lehetőséget nyit meg.

Egy 1-2 százalékos vagyonadó nem a történet vége lenne.

Lesznek majd, akik magasabb kulcsokat szeretnének, mások alacsonyabbakat. Lehet vitatkozni a különböző kompromisszumokról, és szerintem ez produktív, jó demokratikus vita.

Függetlenül attól, hogy a jelenlegi uniós rendszerben mennyire lenne reális, ön szerint az Európai Uniónak érdemes lenne megpróbálni közösen kezelni ezt a kérdést? Lát erre lehetőséget?

Ennek most nincs realitása, de ideális esetben igen.

Az Európai Unióban közös adópolitikai döntésekhez egyhangúságra van szükség, minden tagállamnak vétójoga van. Nem ezen az úton fogjuk megoldani ezt a problémát.

A legígéretesebb út szerintem inkább az alulról építkező megközelítés, amelyben egyes országok – akár Magyarországgal kezdve – elkezdik megadóztatni a gazdagokat.

Még egy csupán 1 százalékos is az adónál is, ha jól csinálják meg, precedenst teremt. Lesz egy olyan konkrét példa, amelyre az emberek rá tudnak mutatni: itt van egy működő vagyonadó, amely érdemi mennyiségű pénzt szed be, és amelyet a szupergazdagok sem tudnak elkerülni, mert benne vannak a rendszerben.

Ha sikerül, más országok nagyon gyorsan érdeklődni kezdenek majd. Ha egyszer bebizonyosodik, hogy ez megvalósítható, szerintem elindíthat egy egész Európára kiterjedő mozgalmat, végül akár egy globális folyamatot is.

Rengeteg történelmi példa van erre. Például Franciaország vezette be először az áfát, aztán az Egyesült Államokon kívül gyakorlatilag minden ország bevezette. Még korábban, a XX. század elején néhány ország elkezdte alkalmazni a jövedelemadót, aztán szinte minden ország bevezette.

Gyakran így működnek ezek a dolgok. Kell egy ország, amely megmutatja, hogy működik, példát mutat, és aztán egyszer csak ez válik az általánosan követett megoldássá.

Sok közgazdász közben azt mondja, hogy a fogyasztás adóztatása, vagyis például az áfa, valójában egy kifejezetten igazságos módja az újraelosztásnak, hiszen ha kiiktatjuk a szürke- és feketegazdaságot, akkor elég nehéz manipulálni. Mindenki az után fizet, amit még úgy ítéli megengedhet magának. Erről mit gondol?

Szerintem egy kicsit bennragadtak a XX. századba. Amikor az áfát az 1950-es évek Franciaországában bevezették, az egy olyan környezetben történt, ahol ennek nagyon sok értelme volt.

Először is közvetlenül a második világháború után járunk. Rengeteg vagyon, rengeteg tőke elpusztult. Az emberek ösztönözni akarták a megtakarítást, újjá akarták építeni az országot. Ebben a környezetben nagyon logikus az az elképzelés, hogy csak a fogyasztást adóztatjuk, a megtakarítást pedig mentesítjük. Mindez nagyszerű, de ma teljesen más a helyzet.

Hatalmas mennyiségű tőkénk van. A tőkeállomány aránya sokkal magasabb, mint az ötvenes években.

Másodszor, az ötvenes években az egyenlőtlenség történelmileg alacsony szinten volt. Az extrém vagyon szinte eltűnt, alacsony volt a jövedelem és a vagyon koncentrációja. Ebben a helyzetben lehet egy egységes fogyasztási adó, amely nem adóztatja meg különösebben erősen a gazdagokat, tehát regresszív. Ha nagyon alacsony az egyenlőtlenség, ezzel együtt lehet élni. Lehet értelme.

Ma viszont ennek pontosan az ellenkezőjét látjuk. Az 1980-as évek óta nagyon sokat nőtt az egyenlőtlenség, és közben nagyon magasra nőtt a tőkeállomány.

Az áfának tehát hatvan-hetven évvel ezelőtt volt értelme, a mai gazdaságainkban azonban már sokkal kevésbé igaz ez.

Magyarország esetében is eltolódhatna ebbe az irányba az adórendszer?

Száz százalékig. Szerintem Magyarországnak – ahogy a legtöbb más országnak is – progresszívebb jövedelemadóra, egy jól működő vagyonadóra lenne szüksége, és ezekkel együtt lehetne csökkenteni az áfát.

Ha a magyar kormány arra kérné, hogy tervezze meg az adópolitikáját, vagy konkrétabban magát a vagyonadót, mi lenne a három legfontosabb tanácsa?

Ó, ez nagyon egyszerű. Először is a legfontosabb - ahogy arra már sokszor utaltam -, hogy semmilyen mentesség se legyen.

Másodszor, az adóhatóság használjon fel minden rendelkezésére álló információt arra, hogy előre kitöltse a vagyonadó-bevallást, és ezt küldje ki az adózóknak. Vagyis ne önbevallásos rendszer legyen.

Ha az emberekre bízzuk a bevallást, persze egy részük őszinte lesz, de sokakat "kísértésbe eshetnek", hogy elfeledkezzenek bizonyos vagyonelemekről, vagy a ténylegesnél alacsonyabbra értékeljék azokat.

A kiinduló ajánlatnak ezért az adóhatóságtól kell érkeznie, minden olyan információ felhasználásával, amelyet a belföldi bankoktól, a külföldi bankoktól, a jegybanktól és más forrásokból megkap. Az emberek aztán javíthatják az adatokat, ha akarnak, de szerintem ez a helyes kiindulás.

Harmadszor pedig kell valamilyen mechanizmus, amely visszatartja az embereket attól, hogy pusztán adózási okból külföldre költözzenek. Ez lehet exit tax, vagy lehet olyan megoldás, amelynél az adó egy ideig követi az embert.

A vagyonadó elkerülésének nem szabad olyan egyszerűnek lennie, hogy összepakolom a bőröndömet, és átköltözöm a szomszéd országba. Ez lenne a három legfontosabb tanácsom.

Címlapkép forrása: Rajk Szakkollégium/Vajda Kata

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.