A legmagasabb helyről érkezett a beismerés: komoly gondokkal küzd Kína

2019. március 15. 09:21    
nyomtatás
 
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, az ország második legerősebb embere újságíróknak nyilatkozva elismerte, hogy a gazdaságnak eddig ismeretlen kihívásokkal kell megküzdenie, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vezetés minden támogatást igyekszik megadni a kihívásokkal teli időszak átvészeléséhez. Közben a kínaiak tettek egy fontos gesztust az amerikaiak felé, amely egyértelműen a kereskedelmi feszültségek enyhítését hívatott segíteni.


Már tavaly is körvonalazódott a kínai gazdaság jelentős lassulása, idén azonban megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok érkeztek azzal kapcsolatban, hogy a világ második legnagyobb gazdasága (jelentős részben az USA-val vívott kereskedelmi háború miatt) nehéz helyzetbe került. Az ipari, a külkereskedelmi, a különböző konjunktúra, illetve autóeladási adatok hónapról hónapra ezt a képet igazolták.

Ennek a folyamatnak egy finom beismerése volt az, hogy a Li Ko-csiang miniszterelnök által a múlt héten az Országos Népi Gyűlés idei éves ülésszakának kezdetén ismertetett gazdaságpolitikai tervben 6-6,5 százalékos GDP-bővülési várakozással állt elő, vagyis minden jel szerint folytatódni fog a lassulás. (Valójában erősen kérdéses, hogy ez a 6-6,5% mennyire hiteles, és nem inkább 4%-ról lehet-e szó.)

A CNBC cikke szerint a kínai miniszterelnök, aki Hszi Csin-ping államfő után az ország legerősebb embere, a kongresszuson újságírónak nyilatkozva még egyértelműbbé tette, hogy komoly gondokkal küzd az ország.

Való igaz, hogy a kínai gazdaság olyan periódusba érkezett, ahol egy új, lefelé irányuló nyomással kell megküzdenie. Nem monetáris lazítással, hanem a reálgazdaságot közvetlenül és hatékonyan támogató lépésekkel akarjuk segíteni a gazdaságot.

- fogalmazott.

A kínai vezetés egyébként nem késlekedett idén jelentős költségvetési lazító intézkedéseket hozni a gazdaság megroppanásának elkerülése érdekében, és könnyen elképzelhető, hogy a jövőben újabb lépések jönnek. A legnagyobb segítséget az jelentené, ha sikerülne megállapodni az Egyesült Államokkal, a kereskedelmi egyezményt azonban eddig nem sikerült tető alá hozni (bár állítólag jól haladnak a dolgok). A miniszterelnök ennek kapcsán kijelentette, hogy mindkét fél megállapodásra törekszik, részleteket azonban nem árult el.

Mindenesetre fontos gesztus a kínaiak részéről, hogy az Országos Népi Gyűlés támogatott egy új, külföldi befektetéseket szabályozó törvényt, amely nagyobb védelmet biztosítana a külföldi vállalatok üzleti titkainak 2020. január 1-től. Az USA és a Trump-kormány részben a külföldi szellemi tulajdonjog nem megfelelő védelmét rója fel Kína legfőbb bűneként, így ez a törvény egyértelműen a feszültségek enyhítésének szándékáról árulkodik, vagyis, hogy Kína igyekszik az amerikaiak kedvére tenni.



(Címlapkép: LILLIAN SUWANRUMPHA / AFP)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium