Már Palkovics is adócsökkentést emleget

MTI, Portfolio
2018. július 11. 16:06    
nyomtatás
 
A jövő évi költségvetés a vállalkozások számára jelentős fejlődési lehetőséget teremt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.


A miniszter hangsúlyozta, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében 2019-ben tovább csökken a munkát terhelő adó. Felidézte, hogy a 2016-ban megkötött, többéves bérmegállapodás alapján a szociális hozzájárulási adó mértéke 2 százalékponttal, 17,5 százalékra mérséklődik, ami mintegy 260 milliárd forintot hagy a munkaadóknál. A társasági adó pedig továbbra is 9 százalék lesz, amely Európában a legalacsonyabb kulcs - tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta, a kormány kiemelten kezeli a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztését, miután ezek foglalkoztatják a magyar munkavállalók 75 százalékát. Növekedési esélyüket javítja többi között a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítése, a források céltudatosabb felhasználása, a vállalati támogatások rendszere - sorolta.

A miniszter kitért arra, hogy a kormány folytatja a szakképző intézmények fejlesztését a megfelelő szakképzett munkaerő biztosítására. Jelezte, hogy a szakoktatók fizetését közelíteni kívánják a versenypiaci jövedelmekhez.

A munkaerőhiány mérséklését segítheti a munkaerőpiacra lépést támogató új kedvezmény kialakítása, és megemlítette, hogy jövőre már az adóhivatal értesti a vállalkozókat a dolgozó után igénybe vehető adókedvezményekről.

Palkovics László kiemelte, hogy várhatóan az ősszel a versenyképességi tanács elé kerül majd a vállalkozások versenyképességét növelő javaslatcsomag, amely további adócsökkentési lehetőségeket tartalmazhat.


Ahogyan arról a napokban beszámoltunk, a Nemzeti Versenyképességi Tanács a nyári hónapokban végzi el a beérkezett három (MKIK, ITM és MNB) versenyképességi javaslatcsomag szintetizálását. Ősszel pedig elképzelhető, hogy összeáll egy konkrét javaslatcsomag mindezek alapján. A miniszter most erre utalhatott, miszerint ebben már szerepelhetnek új adóügyi lépések.


A miniszter fontosnak nevezte, hogy a magyar vállalkozások innovációs képessége kialakuljon és erősödjön, a gyártásban saját szellemi termék is megjelenjen.

Kérdésre válaszolva Palkovics László elmondta, hogy a kormány 2020-ra a GDP 1,8 százalékát kívánja kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítani, az állami mellett a vállalati részvétel arányának növelésével, amit a kutatás-fejlesztési és innovációs környezet átalakításával is segítenek úgy, hogy például a kisebb vállalatoknak is megérje fejlesztőmérnököt foglalkoztatni.

Már Palkovics is adócsökkentést emleget

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) beszél, mellette Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2018. július 10-én. Kép és címlapkép forrása: MTI Fotó/Soós Lajos

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium