Előfizetői tartalom

Merkel: sürgősen kell a közös társasági adórendszer, szándékos a kétértelmű fogalmazás

Portfolio
Mind a francia elnök, mind a német kancellár bízik abban, hogy a német SPD vasárnapi kongresszusa megadja a felhatalmazást a német koalíciós tárgyalások hivatalos megkezdésére és így a tavaszig megalakuló kormánnyal végre lendületet vehetnek az európai reformok - derült ki a két vezető péntek esti párizsi tanácskozása után. Angela Merkel elárulta: az előzetes koalíciós megegyezés szövegében direkt hagytak mozgásteret arra, hogy a francia reformjavaslatokat is figyelembe tudják venni, azaz szándékos a kétértelmű fogalmazás bizonyos területeken. Mindkét vezető szorgalmazta az eurózónán belüli mielőbbi egységes társasági adórendszer létrehozását, részben a friss amerikai adócsomag által keltett nyomás kezelése miatt.

Bár Emmanuel Macron régóta szorgalmazza a több százmilliárd eurós külön eurózónás költségvetés és parlament létrehozását, ezt a németek nem igazán támogatják, de a pénteki eseményen mindkét vezető igyekezett úgy beállítani, hogy nincsenek érdemi különbségek a két nagy tagállam reformelképzelései között. Sőt Merkel azt is kijelentette az MTI összefoglalója...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés