Brexit-szavazás: megszavazták a halasztást Percről-percre

MTI, Portfolio
2019. március 14. 19:34    
nyomtatás
 
A brit kormány szerdán késő este bejelentette, hogy a korábban kidolgozott forgatókönyv alapján ma indítványt terjeszt a ház elé a Brexit halasztásának kezdeményezéséről. Amai szavazáson az alsóház megszavazta az indítványt.

Megszavazták a halasztást 2019.03.14 19:34

Támogatta csütörtökön a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását célzó kormányzati beterjesztést.

Az indítványra 412, ellene 202 képviselő voksolt. Az indítvány alapján a konzervatív párti brit kormány kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének meghosszabbítását.

A kormány június 30-áig kéri a hosszabbítást, de ez a viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás az indítvány szerint akkor reális, ha az alsóház március 20-áig - a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a Brexit feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer is elutasított megállapodást.

Ebben az esetben a halasztás célja az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May miniszterelnök már előző nap figyelmeztette a képviselőket arra, hogy a Brexit-megállapodás elfogadása nélkül nagy valószínűséggel ennél jóval hosszabb halasztásra lenne csak lehetőség, és ebben az esetben az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

(MTI)

Nem lesz újabb népszavazás 2019.03.14 18:58

Elvetett a londoni alsóház egy módosítót, amely újabb EU-népszavazás kiírását indítványozta.

A módosítási javaslatot egy képviselő ahhoz a kormányzati beterjesztéshez nyújtotta be, amelynek alapján a parlament felhatalmazná a konzervatív párti brit kormányt, hogy kezdeményezze az Európai Uniónál a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását.

A módosító indítvány a halasztás céljaként határozta volna meg az újabb EU-referendum kiírását, de a javaslatot a képviselők 334:85 arányban elvetették.

A módosítást nem támogatta a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt sem.

(MTI)

Brexit forgatókönyvek a halasztási szavazás előtt 2019.03.14 18:33

Ma szavaz az alsóház arról, támogatják-e a Brexit halasztását célzó kormányzati kezdeményezést. Ennek lehetséges kimeneteiről készítettük el az alábbi folyamatábrát:

Különösen izgalmas órák jönnek, jön a kritikus Brexit-szavazás 2019.03.14 07:33

A kabinet jelezte, hogy rövid idejű, legfeljebb június végéig terjedő, technikai jellegű halasztás uniós jóváhagyására csak akkor lát esélyt, ha a törvényhozók jövő szerdáig - vagyis még az Európai Unió jövő héten esedékes csúcstalálkozójának kezdete előtt - elfogadják a Brexit feltételrendszeréről szóló, eddig kétszer elutasított megállapodást.

Máshogy ennek nem is lenne értelme: június végéig nem lehet új megállapodást a tető alá hozni, tehát ha konkrétumok nélkül, csak a csodára várva egyezne bele az EU a Brexit kisebb halasztásába, saját magát lőné lábon, hiszen vészesen közeleg az Európai Parlament választása, majd az uniós hétéves költségvetés kialakítása - egyik esetben sem mindegy, hogy az Egyesült Királyság az unió része marad-e vagy sem.

Egyelőre nem ismert, hogy a kormány mikor terjeszti harmadszor is a ház elé a Brexit-egyezményt. Furcsa módon két elutasítás után növekedhet az esélye az elfogadásnak, hiszen a keményvonalas Brexit-pártiak elvesztették kedvenc forgatókönyvüket, a megállapodás nélküli kilépés lehetőségét. Innentől - ha tényleg kilépést akarnak - nem nagyon látszik más megoldás, mint a May-féle alku elfogadása.

Ugyanakkor még a "hard Brexiterek" teljes átállása is kevés lehet az elfogadáshoz.

Ezt a fordulatot egyébként az hozta el, hogy a megállapodás nélküli Brexit elutasítása nem a kormány javaslata alapján történt meg (az csak arról szólt volna, hogy az Egyesült Királyság a Brexit március 29-i határnapján nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból), hanem egy olyan módosító indítvány formájában, amely azt kezdeményezte, hogy a parlament meghatározatlan időre mondja ki a megállapodás nélküli Brexit tilalmát. Ezt fogadták el a képviselők a szerda esti szavazáson csekély többséggel, 312:308 arányban.

2019.03.13 22:10 Elutasították a britek a megállapodás nélküli Brexitet

Ezután szavaztak a kormány immár módosított indítványáról, amelyet megváltoztatott formájában - vagyis annak kimondásával, hogy az Egyesült Királyság semmikor, semmilyen körülmények között nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból - az alsóház 321:278 arányban elfogadott.

A végszavazás előtt teljes zűrzavar alakult ki a parlamentben, a kormány ugyanis saját, módosított indítványának leszavazására utasította a konzervatív frakció tagjait (akiknek előtte a módosítók megszavazásánál még szabad kezet adott), de számos tory képviselő - köztük több kabinettag - dacolt ezzel az utasítással, és vagy megszavazta a módosított formájú indítványt, vagy tartózkodott.

A mai indítvány pontosan úgy fogalmaz, hogy ha az alsóház egy héten belül, vagyis március 20-áig - az EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, London a Brexit egyszeri, június 30-áig terjedő elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, annak érdekében, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May miniszterelnök már a beterjesztés ismertetése előtt közölte: ilyen rövid idejű, technikai jellegű halasztásra csak akkor van mód, ha a Brexit-megállapodást a képviselők elfogadják.

May szerint a háznak meg kell értenie, hogy ha továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget - amelyet a törvényhozók először januárban, majd kedd este ismét elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség, különös tekintettel arra is, hogy a képviselők nem hajlandók elfogadni a megállapodás nélküli kilépés lehetőségét sem a március 29-i határnapon.

A brit miniszterelnök szerint ebben az esetben az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

A Brexit halasztásának kezdeményezéséről szóló kormányzati beterjesztésben is szerepel, hogy ha az alsóház március 20-áig nem fogadja el az EU-val elért Brexit-megállapodást, akkor az Európai Tanács a jövő heti csúcsértekezleten a kilépés bármiféle halasztásának jóváhagyása fejében nagy valószínűséggel egyértelmű választ követel majd arra a kérdésre, hogy a Brexit-határidő kiterjesztése milyen célt szolgálna, nem utolsósorban annak eldöntésére, hogy egyáltalán milyen időtartamú halasztásról lehet szó.

A kormány beterjesztése is hangsúlyozza, hogy ha a halasztás túlterjed június végén, akkor az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Statisztikai elemző/Junior statisztikai elemző
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium