Gazdaság

Óriási veszteség lehet a cégeknek a használt flottaautók eladása

A cégek többsége a dolgozóinak adja el a kifutó céges járműveit, méghozzá jóval piaci ár alatt, ami egy több száz darabos flottával rendelkező szervezet esetén komoly bevételkiesést jelent. Az autóaukciós oldalakon, ahol autókereskedések licitálnak, sokszor jóval magasabb árakon értékesíthetők ezek az autók, és a licitekbe akár a dolgozók is bekapcsolódhatnak.
Sok vállalkozás gyakorlata - főképp, ha nem flottakezelővel szerződnek, hanem saját maguk vesznek és tartanak fent autókat -, hogy a kifutó járműveket kollégáknak adják el. A legjobb kocsik gyorsan elkelnek, és csak a maradékot értékesítik külsősöknek - rendszerint a sokat futottak mennek ki a használtautó-piacra. Azzal a legtöbben egyáltalán nem foglalkoznak, hogy piaci áron értékesítsék a "leselejtezett" kocsikat, így jelentős veszteségek érik ezeket a cégeket, amit könnyen el lehetne kerülni.

Mik a lehetőségek?

A beszerző a céges autó kifutásánál (4-5 vagy 7-8 év után) már főleg az új autó beszerzésére koncentrál: milyen típusú legyen, mikor és hány évre vásárolják meg vagy vegyék igénybe? Azzal közben már nem foglalkozik - vagy legalábbis nem eleget-, hogy mennyiért adják el a kifutó autókat. Általában néhány ember foglalkozik ezzel a cégeknél, ők pedig többnyire nem is tudják, hogy miként alakul egy ilyen autó piaci ára, és csak a legritkább esetben vesznek igénybe értékbecslői szolgáltatást. Az idő- és az információhiány (ajánlathiány) miatt kénytelenek áron alul értékesíteni a járműveket, így vállalatuk jelentős értékvesztést szenved.

Egy nagyobb cég esetében akár több száz autóról lehet szó, és ilyen magas darabszámnál nagyon nem mindegy, hogy darabonként 1,2 millió vagy 1,6 millió forintért adják el a flottából kifutó autókat.

Ezek a megoldások léteznek a cégautók eladására:
  • a leggyakoribb forgatókönyv, hogy a cég dolgozóinak vagy azok családtagjainak adják el jóval a piaci érték alatt;
  • beszámíttatják a leselejtezni kívánt járműveket újak vásárlása esetén a márkakereskedésnél, várhatóan nem a legkedvezőbb áron;
  • bekérnek néhány, általában három árajánlatot limitált számú ismerős autókereskedéstől, és a legelőnyösebbet választják;
  • valós versenyben, online autó aukcióval értékesítik autókereskedőknek, vagy dolgozóknak, de szigorúan piaci áron.

Lehet másképp is

A fenti problémák megoldására jött létre az átlátható online aukciók piaca: egy online licitrendszer segítségével értékesítenek eladásra kínált járműveket a lehető legmagasabb áron. Mivel nagyon sok járműkereskedő licitálhat ezekre a járművekre, kiélezett piaci árat lehet elérni

- mondta Radva Csaba, az egyik hazai gépjármű aukciós oldalt, az auto-licit.hu portált üzemeltető cég sales managere. Az oldalon a magyarországi autókereskedők 90 százaléka be van regisztrálva, de arra is van lehetőség, hogy flottákat felajánló vállalatok dolgozói vásárolják meg a gépkocsikat. Utóbbi is online aukció keretében történik, és egyre több cég választja ezt a módot kifutó autóinak értékesítésére.

A kétféle szolgáltatást ötvözni is lehet: értékbecsléssel meghatározzák az eladási árat, és indítanak egy dolgozói aukciót. Azok az autók, amelyek nem érik el a licitnél az értékbecslés által elvárt eladási árat, kimennek a piacra, ahol már a kereskedők licitálnak rájuk. Az auto-licit.hu főleg a saját tulajdonú vagy saját üzemeltetésben lévő autókkal foglalkozik, tehát aukcióin kevesebb a flottakezelt jármű, ami összefügg azzal, hogy a nemzetközi flottakezelőknek többnyire saját európai licitrendszerük van, hiszen az értékesítés is szerepel a szolgáltatási csomagjukban.

Mit csinál egy flottakezelő cég? A flottakezelés (autópark-kezelés) az autó és a finanszírozás kiválasztásától a rendszeres karbantartások elvégzésén át a lejárt futamidejű autó értékesítéséig terjed. A flottakezelő cégek a gépjárműparkok üzemeltetésével kapcsolatos feladatok alól tehermentesítenek cégeket, aminek köszönhetően munkaerő szabadul fel.

Csak autókereskedések licitálhatnak

Az autókat értékesíteni kívánó cégek dolgozóin kívül más magánszemélyek nem licitálhatnak az autó aukciós oldalakon. Az auto-licit.hu évről évre teszteli, hogy érdemes-e lehetőséget nyitni másoknak is, de az eddigi tapasztalatok szerint ez a modell nem működik.

Bár a rendszer képes lebonyolítani teljesen nyílt liciteket is, a magánszemélyek licitálása még a nagyon kötött és bonyolult regisztrációs folyamat során is megbízhatatlan.

Például több - akár 4 vagy 5 darab - autóra licitálnak egyszerre, de ha két autó esetén is nyertes licitet hajtanak végre, akkor is értelemszerűen csak egyet szeretnének megvásárolni, vagyis sokszor komolytalan licitek érkezhetnek be.

Magyarország és a környező országok több mint 2200 használt autó kereskedése licitálhat az autókra (a kereskedők száma folyamatosan nő), akik komoly szerződéses feltételek szerint csak érvényes ajánlatokat tesznek az autókra és kötbéres ajánlati kötöttség mellett vállalják a nyertes licitek estén a garantált fizetést. Az autókereskedők értéket is teremtenek, hiszen a flottából kivont cégautókat sokszor még rendbe kell tenni ahhoz, hogy a végfelhasználó elégedetten használja tovább a megvásárolt járművet. Nyugat-Európában is ez a modell jellemző: ezen a piacon többnyire minimális a magánszemélyi licit.

Fellendülőben a piac

Radva Csaba szerint az utóbbi években a cégek egyre szívesebben adnak lehetőséget a dolgozóiknak, hogy online licitáljanak a kimenő autóflotta darabjaira. Évente 1500-2000 autó kerül aukcióra: havi átlagot nehéz mondani, mert havonta változó darabszámú flották jönnek. Ez a darabszám évről-évre 15-20 százalékkal nőtt az elmúlt években, ez is jelzi, hogy egyre több cég kezdte el céges flottáját megújítani az elmúlt években, köszönhetően az egyre több szektorban érzékelhető gazdasági növekedésnek.

2006-ban a dolgozói aukcióknál a licitre feltett autók 50 százaléka elkelt, aztán a válság időszakában a dolgozók többnyire nem adták meg az értékbecslés során megállapított elvárt eladási árakat, most pedig ismét felívelés tapasztalható, és a licitre kínált autók 70 százaléka elkel magas árakon a dolgozók körében

- mondta el az üzletágvezető.

Nem céges autók értékesítésével is foglalkozik az online aukciós oldal, de ez a piac 2008 után néhány évig virágzott igazán, amikor a bankok nem tudtak mit kezdeni az eladósodott emberektől visszavett autókkal. Ekkor a gyors likvidálási kényszer miatt sokszor áron alul lehetett hozzájutni ezekhez, viszont minőség szempontjából egyáltalán nem voltak megbízhatóak: többnyire egy kulccsal rendelkeztek, nem voltak rendszeresen szervizelve, hiszen aki a megnövekedett törlesztőrészletet nem tudta fizetni, az a szervizköltségen is kénytelen volt spórolni, de az is előfordult, hogy valaki a motorba öntött egy pohár homokot, mielőtt a behajtó elvitte volna az autóját. Ilyenkor pedig mindig kérdéses volt, hogy ki vállalja a szavatosságot, hiszen sem az előző tulajdonos, sem a bank nem volt erre hajlandó. A fenti dilemmák miatt tudatosan nem foglalkoztak ezeknek a banki autóknak az értékesítésével, azóta pedig már el is fogytak a banki visszavett autók a piacról.

Cikkünk megjelenését az auto-licit.hu támogatta.

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Hatalmas gyógyszergyártó van születőben