Gazdaság

Üzentek a gyógyszeripari cégvezérek!

Portfolio
Előadások és panelbeszélgetések keretében, valamint a közönség aktív bevonása mellett zajlott kedden a Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 című konferencia.
Megosztás

Amit a gyógyszergyárak vezérei üzennek

A konferencia utolsó panelbeszélgetésén a gyógyszergyártók vezetői a szektor legfontosabb kihívásairól beszéltek.

Nagy konszenzus mutatkozott közöttük abban, hogy elsődlegesen az oktatás minőségét kellene javítani. Gyakorlatilag az összes cégvezető az oktatás fontosságát hangsúlyozná, ha meghívást kapna a kormány és a jegybank által kezdeményezett Versenyképességi Tanácsban.

Bogsch Erik egy válaszában nyomatékosította és egyben üzent a kormányzati döntéshozók felé is: elitegyetemekre van szükség Magyarországon, ahol nem az kell legyen a cél, hogy minél több (külföldi) diák végezzen, mert az bevételt jelent az intézmény számára, hanem a minőségi szakembergárda kiképzése a cél. A beszélgetők egyetértettek abban is, hogy egyre komolyabb gond a gyógyszeriparban is a munkaerőhiány, egyelőre a gépkezelők esetében érzékelik erőteljesebben ezt. Bogsch Erik, a Richter Gedeon vezérigazgatója példaként megemlítette, hogy legutóbb épp az egyik hegesztő munkatársukat csábították el kétszeres fizetéssel. Hodász István, az Egis vezérigazgatója ennek kapcsán azt emelte ki, hogy más szektorokból tapasztalnak elszívó hatást és ezzel kell megküzdenie a gyógyszerszektornak. Kollektív bűnösség elvét be kellene szüntetni, ami a gyógyszerkassza sávos befizetését illeti - mutatott rá egyik válaszában Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár vezérigazgatója. Greskovits Dávid, a Meditop ügyvezető igazgatója ezzel egyetértett és emellett azt is hangsúlyozta, hogy az adminisztratív szabályozói terhek nem érzékenyek a cégméretre, ami a hazai gyógyszeripari kkv-kat jelentős kihívás elé állítja. Hodász István, aki egyben a MAGYOSZ elnöke azt is kiemelte, hogy a tagvállalataik számára az EU által elvárt biztonsági elemek rendszere beruházás szintjén 13,5 milliárd forintos költséget jelent. Bogsch Erik elmondása szerint a Richternél ebből 3,5 milliárd forint jelentkezik és ez csak a beruházás költsége, a fenntartással kapcsolatos kiadások ebben még nincsenek benne. A gyógyszerkassza alultervezettségével kapcsolatos kérdésre Hodász István úgy reagált, hogy a gazdasági növekedés lehetőséget adna most már a gyógyszerkassza kereteinek növelésére, szerinte több pénzt kell ebbe beletenni. Bogsch Erik úgy vélekedett válaszában, hogy Magyarország az egészségügyre költ nagyon keveset és először ezt a kérdést kellene rendezni. Az egészségügyben dolgozók bérrendezése élvez számára elsőbbséget és ezt követően lehet beszélni a gyógyszerkassza emeléséről.


Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár vezérigazgatója, Hodász István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, a MAGYOSZ elnöke, Greskovits Dávid, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója és Bogsch Erik, a Richter Gedeon NyRt. vezérigazgatója.
Megosztás

Merre tovább gyógyszeripar?

A Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 című konferencia utolsó előtti panelbeszélgetésén a résztvevők a szektor előtt álló kihívásokról és nehézségekről fejtették ki véleményüket. Abban egyetértettek, hogy amikor a gyógyszerek esetében a biztonságról beszélünk, akkor a termékbiztonságról és az ellátásbiztonságról kell beszélnünk. Kontor Csaba egészségügyi attasé hozzászólásában aláhúzta: több lépésre lenne lehetőség az illegális kereskedelmi lánc elleni fellépés esetén. Ezzel összefüggésben hangzott a kérdés a közönségnek: a biztonsági elemek rendszere megoldja-e a gyógyszerhamisítást? A válaszadók kétharmada gondolta úgy, hogy nem oldja meg a hamisítást.


Megosztás

Jön a "magyar nemzeti gyógyszerellenőrző szerv"

Kontor Csaba, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének egészségügyi szakdiplomatája előadásában az uniós szinten előírt biztonsági elemek rendszerét mutatta be részletesen. Ez a rendszer részben a biztonsági elemekre fog épülni (egyedi azonosító), valamint az adattárházak rendszerére. A jogalkotó arról döntött, hogy ezt az új rendszert a gyógyszerpiac szereplőinek kell létrehozniuk, vagyis a stakeholdereknek. A határidő 2019. február 2. A nemzeti államok, szabályozók azonban dönthetnek a rendszer keretfeltételeiről, ezért számos kérdésben dönteni kell. Például el kell dönteni, hogy ki akarjuk-e terjeszteni az egyéb vényes gyógyszerekre is? Vagy, hogy a hatóságok milyen módon tekinthetnek bele az adattárházba. Előadásában úgy vélekedett, hogy a hamisítás szempontjából nem tartjuk arányos eszköznek a biztonsági elemek rendszerét, de ha már kötelező, akkor el kell gondolkozni, hogy milyen hasznos funkciókat lehet hozzátársítani. A gyógyszerpiac szereplőinek létre kell hozniuk egy ellenőrző szervet és itt is felmerül a kérdés, hogy milyen mértékben vesz részt a kormányzat ebben a szervezetben. A jogszabály csak annyit mond ki, hogy a szavazat arányának maximum 30%-át képviselheti a kormányzat - ismertette.


Megosztás

Minden a pályázatokról

Szigeti Gyula Péter a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kutatás-fejlesztési elnökhelyettese előadásában bemutatta azokat a pályázati típusokat, ahol a gyógyszeripari cégek sikerrel pályázhatnak. Külön kitért arra, hogy a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Programot jövőre is folytatja a hivatal: Neurodegeneratív betegségek, agykutatás, Digitális gyártástechnológia Biotechnológia, ez az utolsó pont megítélése szerint a gyógyszergyártók jelenlévő képviselőinek kifejezetten érdekes lehet


Megosztás

Vannak még tartalékok

Timler Viktor, a Kühne + Nagel közúti szállítmányozási osztályvezetője előadásában a pharma-logisztikában rejlő tartalékokat és profitot mutatta be a gyógyszergyártók jelen lévő képviselőinek.


Megosztás

Exportösztönző intézkedéseket a kkv-k számára!

Greskovits Dávid, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója előadásában bemutatta a hazai gyógyszeripari múltját és jelenét. Hangsúlyozta, hogy a hazai gyógyszeripari kis- és közepes vállalkozások is végeznek értékes kutatás-fejlesztési tevékenységet. Megítélése szerint a jövőben szükség van több területen is az állami támogatásra, itt megemlítette a gyógyszeripari pályázatok fontosságát (a Pest megyei cégek kiesnek az uniós támogatások köréből), figyelembe kellene venni a gyógyszaripari kkv-kat a közbeszerzések kiírásánál és ezentúl exportösztönző intézkedéseket javasolt a hazai kkv-k számára. A hazai gyógyszeripari kkv-k számára ugyanis jelenleg a hazai piac a meghatározó, de az árbevétel 13%-a már exportból érkezik - árulta el az ügyvezető, aki szintén kiemelte a patrióta gazdaságpolitika fontosságát.

Meg kell az értékes munkaerőt becsülni. Ennek nem feltétlenül csak a bérben kell megjelennie

- válaszolta egy közönségkérdésre Greskovics Dávid.


Megosztás

Vonzó terep lehetne Magyarország a kutatás-fejlesztő cégeknek

Greiner István, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. kutatási igazgatója előadásában a hazai kutatás-fejlesztés főbb számait mutatta be, ezen belül pedig értelemszerűen a hazai gyógyszeripar jelentőségét. Úgy vélekedett előadásában, hogy Magyarország vonzó terep lehet a kutatás-fejlesztési cégek számára, de ehhez állami támogatás is szükséges.


Megosztás

Amit kevesen tudnak

A Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 konferencia első panelbeszélgetésén a résztvevők arról beszéltek, hogy mit tesz az iparág az emberek egészségmegőrzése érdekében. A szakértők a beszélgetés során bemutatták a saját cégeik egészségmegőrző programjait, de közben azt is hangsúlyozták, hogy elsődlegesen az egyén felelőssége az egészség megőrzése és a betegségek megelőzése.


Amit kevesen tudnak - mit tesz az iparág az egészségmegőrzésért? című panelbeszélgetés résztvevői.


Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. stratégiai igazgatója a konferencia hallgatóságában.
Megosztás

NGM: a gyógyszergyártók példát mutatnak a magyar ipar számára

A gyógyszeripar nem hontalan, a minisztérium nagy felelősséget érez az ágazat iránt. Mivel kimondottan K+F igényes terület, az iparfejlesztés szempontjából példát tud mutatni - kezdte előadását Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 konferenciáján. Az államtitkár az Irinyi terv gyógyszeripart érintő fejlesztési irányait, céljait fejtette ki az eseményen, ahol kiemelte: a gazdaság diverzifikációja és az ipar fejlődésének fenntartása szempontjából a gyógyszergyártás kiemelt fontossággal bír.
Megosztás

Ónodi-Szűcs: dolgozunk a gyógyszergyártók sávos befizetésének szabályozásán

Harmadik előadóként lépett a pódiumra Portfolio-MAGYOSZ Gyógyszeripar 2016 című konferencián Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki az egészségügyi kormányzat legfontosabb feladatairól, célkitűzéseiről beszélt.
Megosztás

Ezeket a számokat még biztosan nem ismerted a gyógyszeriparról

Hodász István, az Egis vezérigazgatójának előadásával vette kezdetét a Portfolio-Magyosz Gyógyszeripar 2016 című konferencia. A MAGYOSZ elnöke előadásában a számok segítségével mutatta be a gyógyszeripar globális és hazai jelentőségét.
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Uber_app_Budapest