Előfizetői tartalom

Egyetlen tollvonással kettészakították Koreát - Igaz történet a nyomorról és egy csodáról

Kovács Ádám
Egyre intenzívebbé válik a feszültség a Korea és Amerika között, miután az elszigetelt ország immár a hatodik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre vasárnap hajnalban. Igaz, egyelőre csak szavak szintjén folyik a szembeszállás Phenjannal, de hiba lenne kizárni egy esetleges háború kitörését, már ha csak azt vesszük figyelembe, hogy két olyan ember között zajlik az egyre durvuló szócsata, akik a világ legkevésbé kiszámítható politikusainak számítanak. Bár valószínűleg nagy a kísértés Donald Trump számára, hogy újabb szintre emelje a konfliktust, egy nyílt háború, még ha az észak-koreai rezsim végét is jelentené, beláthatatlan következményekkel járna az USA két fontos szövetségesére, Dél-Koreára és Japánra nézve. Mindezek kapcsán érdekes történet, hogy mi vezetetett a helyzet ilyen szintű elmérgesedéséhez, hogyan vált ketté végérvényesen Észak- és Dél-Korea története, és minek tudható be, hogy míg Dél-Koreára Kelet-Ázsia csodájaként, addig Észak-Koreára a világ egyik legnyomorultabb országaként tekintünk.

Kis történelmi kitekintőAz egységes koreai állam története egészen az időszámításunk szerinti 668-ig nyúlik vissza, amikor is a legenda szerint a félszigeten uralkodó három királyság közül a legkisebb és leggyengébb Silla bravúros diplomáciai és katonai egyezmények útján le tudta győzni riválisait, és egyesíteni tudta az országot. A kezdeti időkben külső hatások...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés