Fenntartja az iráni atomalkut az EU és beint Trumpnak

MTI
2018. május 17. 17:13    
nyomtatás
 
Theresa May szóvivőjének tájékoztatása szerint a brit kormányfő, a német kancellár és a francia elnök ma abban állapodott meg a szófiai uniós csúcstalálkozón, hogy továbbra is érvényesnek tartják, ezért fenntartják az Iránnal 2015-ben kötött többoldalú atommegállapodást és azt szorgalmazták, hogy Iránnak is tartania kell magát a továbbiakban is a megállapodásból eredő kötelezettségeihez. Közben az EU aktiválni fogja azt a blokkoló rendeletet, amely megtiltja az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak.


Tartjuk magunkat a megállapodáshoz, ha Irán is betartja


A három nyugat-európai vezető azután állapodott meg erről, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette az Egyesült Államok kilépését az iráni megállapodásból, amelyet éles szavakkal illettek a nyugat-európai vezetők az elmúlt napokban és az észak-atlanti együttműködésen keletkezett komoly sebként látják.

2018.05.16 18:33 Kemény kritikát kapott Trump: "Ilyen barátokkal nincs szükségünk ellenségekre"

A londoni kormányfői hivatal tájékoztatása szerint az iráni megállapodást aláíró három nyugat-európai hatalom vezetői szófiai megbeszélésükön megerősítették, hogy változatlanul szilárdan elkötelezettek az egyezmény érvényben tartása mellett, mivel a közös biztonsági érdekek szempontjából fontosnak tartják a szerződésben foglaltak végrehajtását. A három vezető megállapodott arról is, hogy a megállapodás érvényben tartásának biztosítása végett együttműködnek az egyezményben maradó többi aláíró országgal.

Theresa May szóvivőjének londoni tájékoztatása szerint a brit kormányfő, a német kancellár és a francia elnök hangsúlyozta, hogy Iránnak szintén tartania kell magát a továbbiakban is a megállapodásból eredő kötelezettségeihez.

A Downing Street beszámolója szerint a három nyugat-európai ország vezetői megerősítették, hogy változatlanul aggályosnak tartják a ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó iráni programot, valamint Irán térségi aktivitását, amely megítélésük szerint egyértelműen hozzájárul a régió destabilizálásához. May, Merkel és Macron a szófiai megbeszélésen megújította elkötelezettségét e problémák kezelésére - fogalmazott csütörtöki közleményében a brit kormányfő szóvivője.

A három vezető már Trump bejelentésének napján közös közleményt adott ki arról, hogy továbbra is részese marad az Iránnal kötött megállapodásnak, és folytatja együttműködését az egyezményben maradó többi aláíró országgal a szerződés érvényben tartásának biztosítására.

2018.05.17 14:18 Csúcsra drágult az olaj - Megvan a 80 dollár

Juncker: megóvjuk az európai cégeket


Aktiválni fogja az Európai Bizottság azt az úgynevezett blokkoló rendeletet, amely megtiltja az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak - jelentette be a brüsszeli testület elnöke csütörtökön a szófiai EU-Nyugat-Balkán-csúcs után.

Sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker az iráni atomegyezménnyel kapcsolatban leszögezte, hogy az EU-nak egészen addig eleget kell tennie vállalásainak, amíg Teherán is ezt teszi.

"Kötelességünk megóvni az európai vállalatokat (az amerikai szankciók negatív hatásaitól). Cselekednünk kell, és épp ezért péntek délelőtt aktiváljuk az 1996-ban született blokkoló rendeletet" - mondta.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium