Gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy Trump nem mondott igazat

2018. december 5. 20:17    
nyomtatás
 
Gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy Donald Trump vasárnapi Twitter-bejegyzésének tartalmával ellentétben nem született konkrét megállapodás az USA és Kína között az autókat és autóalkatrészeket érintő vámok csökkentését illetően - foglalja össze a helyzetet a CNBC. Az elnök tegnapi ködösítése után már sejthető volt, hogy olyan dologgal dicsekedhetett, ami meg sem történt, amolyan fake newst gyártott.


Egy nappal azután, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel Buenos Airesben két és fél órán keresztül tárgyalt, Donald Trump a Twitteren vasárnap este részletek ismertetése nélkül annyit közölt, hogy Kína beleegyezett az Egyesült Államokban gyártott autók jelenleg 40 százalékos vámtarifájának csökkentésébe és eltörlésébe.

2018.12.03 12:16 Trump elintézte: zúdulhatnak az amerikai autók Kínába




Larry Kudlow, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának elnöke tegnap már igyekezett tompítani Trump kijelentését, mintegy utalva rá, hogy tényleges megállapodás nem született, azt azonban hozzátette, hogy elkezdődtek az egyeztetések. Később, tegnapi Twitter-bejegyzésében Trump is már csak annyit mondott, hogy folyik a párbeszéd a két fél között, az állítólagos megállapodásról viszont nem írt semmit.

A CNBC beszámolója szerint a Fehér Ház gyakorlatilag elismerte, hogy nem született az autókat sújtó vámok csökkentéséről semmiféle megállapodás, vagyis az elnök vasárnapi Twitter-bejegyzése nem felelt meg a valóságnak.


A JPMorgan elemzői rövid helyzetértékelésükben úgy fogalmaznak, hogy Trump környezete nem győzi eléggé csűrni-csavarni az elnök szavait, hogy ne tűnjön hazugságnak kijelentése.

A tényleges megállapodás hiánya rossz hír az autógyártóknak, akik mind abban reménykedtek, hogy a kereskedelmi viszály enyhülésének köszönhetően bátran bővíthetik amerikai operációjukat, hogy onnan Kínába exportáljanak. Most úgy tűnik, hogy Trump alaposan keresztbe tett nekik kereskedelmi háborús keménykedésével,

  • hiszen a kínai hatóságok korábban az USA-ból érkező autókra vonatkozó 25%-os vámot 15%-ra készültek csökkenteni,
  • az amerikaiak által a kínai termékekre kivetett vám mértékének tervezett emelése (15-ről 25%-ra, amit átmenetileg 90 nappal elhalasztott a Trump kormány a tárgyalások segítése érdekében) miatt viszont büntetésből a kínaiak 40%-ra emelték a vámot.


A Volvo vezérigazgatója kijelentette, hogy az amerikai Charlestonban található gyárukból akarták kiszolgálni a kínai piac egy jelentős részét, a vámháború viszont ellehetetleníti ezt, ezért fontolgatják, hogy a termelés egy részével együtt munkahelyeket telepítenek át Kínába. Ezzel pedig nem csak a Volvo lehet így. Mindez nagy érvágást jelentene Trumpnak, hiszen az egész kereskedelmi háborús konfliktust azért kezdeményezte, hogy munkahelyeket hozzon vissza az Egyesült Államokba.

Meglehet azonban, hogy közeledünk egy megállapodáshoz, ami a kereskedelmi feszültség enyhülését hozhatja magával, hiszen a kínai kereskedelmi minisztérium rövid nyilatkozatott közölt kedden, amelyben leszögezte, hogy folytatják az egyeztetési folyamatot, illetve, hogy a Trump-Hszi találkozón megbeszélteknek megfelelően lépéseket tesznek a problémák megoldása érdekében, konkrétumokat azonban egyelőre nem nagyon ismerünk. Egy biztos, Trump előreszaladt vasárnapi kijelentésével, ami nem tesz jót hitelességének a piaci szereplők szemében, ez is hozzájárulhat a tegnapi, csúnya részvénypiaci eséshez.



(Címlapkép: AFP Fotó Saul Loeb)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Pricing Specialist
Tőzsdei adatszolgáltatás Üzletágvezető
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium