szerző

Hogy lesz ebből 4%-os növekedés? Sehogy, de ez nem is baj

Virovácz Péter, ING
2018. június 13. 10:45    
nyomtatás
 
A kibocsátási rés becslését nagy bizonytalanság övezi, azonban mostanra van egy közös az elemzésekben: mégpedig az, hogy mindenki szerint bezáródott. Nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben milyen gazdaságpolitikára van szükség? Az alábbiakban azt járom körül, hogy a kormányzatnak milyen lehetőségei vannak a növekedés támogatására és milyen korlátokkal kell szembenéznie.

A Portfolio hazai elemzőket kért fel, hogy írják le véleményüket a magyar gazdaság helyzetéről, illetve arról, milyen gazdaságpolitikát kellene végrehajtania a kormánynak. Az apropó, hogy a világgazdasági válság óta először (mostanra minden becslés szerint) bezáródott a kibocsátási rés, ami új helyzetet teremt a gazdaság makrofolyamatainak szabályozásában. A következő napokban ezeket a cikkeket közöljük.
2018.06.05 11:01 Mennyit tud valójában a magyar gazdaság?
2018.06.11 10:30 Száguldhat még a magyar gazdaság, de nagy feladatok előtt állunk



Az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai kommunikációjában fordulat állt be, még ha az átlagemberek éppen észre sem vették. A közgazdászok többsége azonban kidugta fejét a monitorok közül, amikor meghallotta, hogy bizony már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint is pozitív lehet a kibocsátási rés (output gap) a magyar gazdaságban. Kollégáimmal egyetértve én is csak megerősíteni tudom, hogy a kibocsátási rés becslése bizony úri (elemzői) huncutság, mivel nagyon sok időt el lehet rá pazarolni anélkül, hogy tudnánk, jók-e a számításaink. Nem véletlenül tehette meg a jegybank, hogy "szembe menve" más elemzésekkel, tartósan negatív kibocsátási rést becsült Magyarország esetében. Túl nagy a bizonytalanság ennek számításában ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, az ő számítása a helyes.

Hogy lesz ebből 4%-os növekedés? Sehogy, de ez nem is baj


Hol van a potenciális szint?


Amikor a gazdaság a potenciális szintje felett teljesít, elvileg inflációs nyomás keletkezik. Utóbbi hiányában kár lett volna azt feltételeznünk, hogy a kibocsátási rés már pozitívba fordult. Az MNB becslése tehát könnyen lehet, hogy a legjobb mind közül.

Aztán persze ott van a másik magyarázat is: az output gap bezáródására utalhat a belső kereslet élénkülése, valamint a hazai termelőegységek csúcshoz közeli kapacitáskihasználtsága, a munkaerőpiac soha nem látott feszessége. Ez az állapot azonban elég régóta fennáll ahhoz, hogy azt mondhassuk: lehet, hogy már egy-két éve pozitív a kibocsátási rés. Az infláció elmaradását pedig külső tényezők okozzák, függetlenül a gazdaság potenciális teljesítményétől.

Nem olyan régen volt szerencsém meghallgatni a Goldman Sachs (GS) kutatási igazgatójának előadását a magyar gazdaságról. Természetesen Kevin Daly sem tudta megkerülni azt, hogy ne tegyen említést a potenciális növekedésről.

A GS különböző módszerekkel becsli az egyes országok kibocsátási rését, de egy dolog közös: minden esetben jelentősen pozitív kibocsátási résről beszélt 2018-ban.


Szerinte valahol 1,0-2,5 százalék között mozoghat az indikátor. Ezzel szemben a jegybank 2017 végére mindösszesen 0,3 százalékra becsülte a mutatót. De hogy még több számmal bombázzam az olvasót, az Európai Bizottság kalkulációi alapján a kibocsátási rés 2015-ben bezárulhatott, 2018-ban pedig már 2,4 százalékos lehet. Az OECD modellje alapján 2017-ben zárult az output gap, és 2018-ra vonatkozó előrejelzésükben 2 százalékos kibocsátási többlettel számolnak.

Hogy lesz ebből 4%-os növekedés? Sehogy, de ez nem is baj


A fenti számháborúból már jól kivehető - Török Zoltán kollégám szavaival élve -, hogy a potenciális növekedés témaköre

egy meglehetősen obskurus valami.


Nagyon nehéz igazságot tenni, így én sem vállalkoznék erre. Amire azonban reflektálnék, hogy feltétlenül szükség van-e arra, hogy Magyarországot belehajszoljuk monetáris és fiskális impulzusokkal a tartósan 4 százalékos gazdasági növekedésbe. Ahogyan az az 1986-os Egészséges erotika című kultikussá vált magyar filmben is elhangzik Falkay elvtárs (Rajhona Ádám) szájából: "ez jó, de hogy állunk a minekkel?"

A magyar gazdaság a 2008-2009-es válság hatására igen tetemes növekedési hátrányt halmozott fel a korábbi trendnövekedéshez képest. Ezt próbálja most a kormányzat és a jegybank közös erővel, a fiskális és monetáris politikák összehangolásával ledolgozni. A cél nemes, különös tekintettel arra, hogy tudjuk, jelen pillanatban a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése jelentős részben az EU-s forrásoknak köszönhető. Az MNB saját számításai alapján az ebből származó gazdasági impulzus 2017-ben a GDP 1,8, míg 2018-ban 1,3 százaléka. Ez a hatás 2019-ben semleges, 2020-ban pedig az uniós források elapadása és az előző évi bázis miatt 2,1 százalékponttal fogja vissza a GDP-növekedést. Ezt a hatást kell ellensúlyoznia a gazdaságpolitikának, hogy fenntartható legyen a 4 százalék körüli növekedés.

Az ehhez rendelkezésre álló eszközökről már itt a Portfolio hasábjain is sokat lehetett olvasni. Szó esett a minimálbér emeléséről, az egyes szektorok termelékenységének javításáról és úgy általánosságban a versenyképesség növeléséről, a munkaerőpiaci tartalékok kiaknázásáról vagy épp a hitelezés felfuttatásáról. Én ezekkel kapcsolatban szeretném megosztani néhány gondolatomat.

Gyenge kkv-szektor


Kezdjük rögtön a munkaerőpiaccal. Nagyon sok véleményformáló arról beszél, hogy még több embert kell bevonni. Azon most első körben elegánsan túllépnék, hogy valóban van-e a magyar gazdaságban 450-500 ezer fő potenciális tartalék, ahogyan azt Suppan Gergely is írta (egyébként szerintem nincs, de erről majd később). Ami nekem először szöget üt a fejembe, hogy valóban elég-e az, ha csupán többen dolgoznak. A válasz természetesen az, hogy nem. Erre azt mondja a közgazdászok egy része, hogy akkor lépjen be az állam és segítse a hatékonyság, a termelékenység növekedését, mert ugyebár abban még van bőven tartalék. Véleményem szerint azonban a hatékonyság növelésére az állam közvetlen módon igen nehezen tud hatni. Sok esetben ez csak ablakon kidobott pénz lesz. A vállalatok maguktól is nagyon sokat tehetnének hozzá a hatékonyság növeléséhez.

Ha már a produktivitásról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a kkv-szektor mellett. A kkv-k termelékenysége csupán harmada a nagyvállalatokénak. Persze, ha csak a mikro- és kisvállalatokat nézzük, még rosszabb a helyzet. A vállalkozásokon belül több mint 99 százalék számít kkv-nak, azokon belül 95 százalékuk mikro. A foglalkoztatatás 67-68 százalékát adja kkv-szektor, mindeközben 48-49 százalékot adnak a bruttó hozzáadott értékből. A maradék nagyjából 51 százalékot a hazai vállalatok 0,8-0,9 százaléka termeli meg.

A kkv-k a nemzetgazdaság beruházásainak csupán 25 százalékát teszik ki, az exportrészesedésük 6 százalék. Persze, lehet támogatni a kkv-szektort, de eddig is azt tettük, és érdemi változást a fenti számokban mégsem láttunk. Gyökeres szemléletváltásra lenne szükség, a kulcs pedig a méretgazdaságosság. A kevesebb néha több: kevesebb, de hatékonyabb kkv-val lehet, hogy többre jutnánk.

Hol a tartalék?


De térjünk most vissza a potenciális munkaerőtartalékra. Miért vagyunk abban olyan biztosak, hogy még félmillió ember ténylegesen bevonható? Úgy beszélünk erről az embertömegről, mintha csak arról lenne szó, hogy egy kis ösztönzéssel már ugranak is az új munkahelyre. A közfoglalkoztatást magát is úgy emlegetik, hogy még rengeteg embert fel tud szívni a munkaerőpiac. A Belügyminisztérium megbízásából készült kutatás alapján elmondható, hogy a közfoglalkoztatottak csupán fele dolgozik jól, és különböző intézkedésekkel a munkájukat jól végzők 50 százaléka (az összes közfoglalkoztatott nagyjából 25 százaléka) alkalmas a közfoglalkoztatásból való kilépésre. Ezt a szintet már elértük, így ebben nagyon sok tartalék nem maradt.

A regionális különbségekből fakadóan valóban van még arra lehetőség, hogy tovább csökkentsük a munkanélküliséget. Könnyű erre azt mondani azonban, hogy majd az oktatás, a felnőttképzés megoldja ezt a problémát. Igen, megoldja, sok esetben évtizedek alatt, de mi most arról beszélünk, hogy a kormányzat a következő négy évben szeretné 4 százalék felett tartani a növekedést. Ezek a nagyívű reformok (amikre kétség kívül szükség van) a rövid távú javulás eléréséhez nem megfelelőek.

Hitel helyett EU-forrás


A hitelezésről is érdemest említést tenni, hiszen sokszor elhangzik, hogy még ebben is van potenciál. Nagyon alacsony a lakosság vagy a vállalatok hitelvállalási aránya (akár GDP arányában, akár darabszámban nézve), ráadásul a bankszektor is sokszor mumusként van beállítva. Egy dolgot szerintem nagyon sokan elfelejtenek, amikor erről értekeznek: Az uniós források bizony igen komoly kiszorítási hatással bírtak és bírnak a mai napig is.

A vállalatok sokszor az ingyenforrást választják a költségesebb és persze kockázatosabb bankhitel helyett, legfeljebb addig alakítgatják az eredeti elképzelést, amíg meg nem felelnek a kiírási feltételeknek.


Ebből aligha lesz hatékony, hosszú távon produktivitást növelő beruházás. Az eddigi kutatások is azt mutatják, hogy bizony az uniós források hatékonysága nem feltétlenül megfelelő.

Kétségek és visszavonulás


A magas nyomású gazdaság elmélete tehát lehet jó, az eszközök akár rendelkezésre is állhatnak, bár ahogy a fentiekből kiderült, igen erős kétségeim vannak efelől, már ami a rövidtávú hatásokat illeti. A legnagyobb félelmem azonban mégiscsak az, ha a gazdaságpolitika semmivel sem törődve, tűzön-vízen át meg akarja valósítani a vízióját. Szerencsére úgy tűnik azonban, hogy a 4 százalék körüli tartós gazdasági növekedés továbbra is inkább egy optimális forgatókönyv marad, semmint egy mindenáron végrehajtandó terv.

Miből gondolom ezt? Látva a jelenleg igen komoly piaci turbulenciát (gyengülő forint, emelkedő rövid és hosszú kamatok), a kormányzat a lehető legjobbat teszi, és úgy tűnik, visszavonulót fúj (még ha csak valószínűleg átmenetileg is). Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozata alapján vissza kell fogni a deficitet, tartalékot kell képezni, még azon az áron is, hogy közben a GDP-növekedés volatilisebb lesz.

Persze könnyen lehet, hogy ez nem csak a kormányzat saját döntése, különös tekintettel, ha figyelembe vesszük, hogy az Európai Bizottság eljárást indított Magyarország ellen, mert tartósan megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályát.

Végezetül válaszolnék a legfontosabb kérdésre, hogy fenntartható-e a 4 százalékos növekedési ütem. Kétségtelen, hogy kell hozzá az állami intézkedés, kell hozzá a laza monetáris és fiskális politika, csak nem minden áron. Egy jó nagy adag szerencse is kell, és kedvező külső konjunktúra, de rendkívül nagy kockázatot vállalunk azzal, ha "csakazértis" be akarjuk bizonyítani, hogy létezik magas nyomású gazdaság a gyakorlatban. Egyelőre nem látom biztosítottnak a feltételeket ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, de a tévedés jogát azért fenntartom.



A szerző Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza




(Címlapkép forrása: MTI Fotó / Mohai Balázs)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium