Itt a fontos januári inflációs adat - Van benne egy nagy meglepetés!

2019. február 12. 09:01  english version   
nyomtatás
 
Idén januárban az előző év azonos időszakához képest 2,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Az elemzők 2,7%-os indexre számítottak, így az adat nem okozott meglepetést. Az éves maginflációs index értéke viszont váratlanul 2,8%-ról 3,2%-ra ugrott, ami ötéves csúcs, és egyben a mögöttes árnyomás erősödésére utal.


Miután tavaly októberben közel hatéves csúcsra, 3,8%-ra emelkedett az éves infláció Magyarországon, a november jelentős fordulatot hozott. Nagyrészt az olajár esésének következtében az éves árindex értéke novemberben 3,1%-ra, decemberben pedig 2,7%-ra mérséklődött, a legfrissebb (ma közzétett) adat szerint pedig januárban 2,7%-on stagnált. A Portfolio által megkérdezett elemzők szintén 2,7%-os adatot vártak, így ebben a tekintetben nem beszélhetünk meglepetésről.

Itt a fontos januári inflációs adat - Van benne egy nagy meglepetés!


Nem mondható el ugyanez a maginflációs mutatóról, amelynek értéke a decemberi 2,8%-ról 3,2%-ra, ötéves csúcsra ugrott.


A hirtelen emelkedésben ugyan kis mértékben szerepet játszott a bázishatás, illetve a dohánytermékek jövedéki adójának növekedése, ezek nem magyarázzák a 0,4 százalékpontos ugrást, így kijelenthető, hogy januárban tovább erősödött a mögöttes inflációs nyomás a magyar gazdaságban. Az alábbi, rövid bázisú maginflációs mutatón is jól látszik mindez, igaz, a dohánytermékek jövedéki adójának változása itt is torzítja kicsit a képet.

Itt a fontos januári inflációs adat - Van benne egy nagy meglepetés!


Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy míg az élelmiszerárak növekedési üteme lassult decemberhez képest, illetve az üzemanyagárak visszaesést mutattak, addig az alkohol, a dohányáruk és a szolgáltatások ára emelkedett.

Utóbbi esetében 2,8%-os éves bázisú emelkedésről számolt be a KSH, ami ötéves csúcs.


Ez különösen fontos fejlemény, hiszen a piaci szolgáltatások árszínvonala keresletérzékenysége miatt jól jelzi a mögöttes inflációs folyamatokat. A hivatal osztályvezetője szerint a munkaerőhiány és a dinamikus bérnövekedés jól láthatóan hozzájárul a piaci szolgáltatások árszínvonalának gyorsuló emelkedéséhez.

A januári (éves) inflációs adat főbb számai:

  • Az élelmiszerek ára 4,2%-kal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 20,5, a liszté 8,7, a kenyéré 5,8%-kal magasabb, a tojásé 25,0, a cukoré 10,3%-kal alacsonyabb lett.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 6,9, ezen belül a dohányáruké 9,6%-kal emelkedett.
  • A szolgáltatásokért 2,8%-kal kellett többet fizetni.
  • A háztartási energia 1,2%-kal drágult, ezen belül a palackos gáz 12,3, a tűzifa 7,8%-kal.
  • A járműüzemanyagokért 3,0%-kal kellett kevesebbet fizetni.

Itt a fontos januári inflációs adat - Van benne egy nagy meglepetés!



Hogyan értékeljük a januári adatot?


A legnagyobb meglepetést egyértelműen a maginflációs mutató jelentős gyorsulása jelentette, amiben nem csak a bázishatás, illetve a dohánytermékek jövedéki adójának emelkedése játszott szerepet. A mögöttes árnyomás idén év elején tovább erősödött a magyar gazdaságban, amit jól példáz a szolgáltatások rég nem látott mértékű drágulása. Annál is inkább kiemelt fontosságú az éves maginflációs index gyorsulása, mivel nagyon sok vállalkozás januárra időzíti árazási döntését, így az inflációban jelentkező változások ekkor fokozottabban érvényesülnek.

Rövidesen közzéteszi a Magyar Nemzeti Bank saját, az alapfolyamatokat jobban megragadó inflációs mutatóit, amelyekre érdemes lesz figyelni, hogy hasonló folyamatokról árulkodnak-e. A KSH januári adatai alapján egyértelműen szűkült az MNB mozgástere, hogy meddig halogathatja tovább a monetáris politika szigorításának megkezdését. A jegybank inflációs mutatóiról külön cikkben számolunk majd be.


Frissítés: időközben megjelentek az MNB-s alapmutatók.

2019.02.12 11:00 Elérte a kritikus szintet a hazai infláció! - Az MNB-nek hamarosan lépnie kell


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium