Gazdaság

Jövő évre csúszhat az EU/IMF megállapodás (QUAESTOR)

Portfolio
Az év végéhez közeledve érdemes lehet óvatosabb álláspontra helyezkedniük a befektetőknek az amerikai költségvetési szakadék közelsége miatt, vélik a QUAESTOR elemzői. A szokásos negyedéves Navigátor kiadványban az elemzők a hazai EU/IMF tárgyalások jövő évre való átcsúszásával számolnak, a hazai részvények közül a MOL esetében várnak erősebb negyedévet, miközben az OTP piacán jelenleg nem látnak felhajtóerőt a szakértők. Az amerikai piacon érdemes lehet az elemzők szerint a magas osztalékhozamú részvényeket keresni.

A növekedési kilátások nem javultak az utóbbi időszakban a világban, Balog-Béki Márta szerint az amerikai gazdaság idén is 2% körüli növekedést tud majd felmutatni, Európa lemaradó lesz, de a növekedés az ázsiai régióban is lassabb lehet. Az amerikai jegybanki élénkítés addig fennmaradhat az elemző szerint, amíg a munkanélküliség nem csökken 7% alá, illetve az infláció nem emelkedik 3% fölé. Amennyiben ráadásul a makroadatok tovább romlanak, úgy még fel is emelheti majd a havi szintű eszközvásárlások mértékét a Fed.

Az amerikai piacon az év végéhez közeledve a bizonytalanság fokozódására számít a QUAESTOR, ami miatt nem árthat majd a befektetői óvatosság. Ezt részben a költségvetési szakadék közeledte magyarázhatja, ami egy rossz szerkezetű hiánylefaragást jelenthet, akár 3%ponttal csökkentve az amerikai növekedést, újabb recesszióba taszítva az országot.

Magyarországon a gyenge növekedés és magas infláció a jellemző. Idén 0,9%-os visszaesésre, jövőre 0,2%-os növekedésre számít a QUAESTOR. A húzóerőt az export jelentheti, de ez csak jövő év közepétől élénkülhet majd fel. A magyar kockázati megítélés az utóbbi időszakban sokat javult, de ebben nagy szerepe volt a kedvező külső tényezőknek, melynek kilátásait alapvetően befolyásolja majd a válságkezelési folyamat előrehaladása. A csökkenő magyar kamatprémium sebezhetővé teheti majd a forintot, amennyiben a befektetői hangulat elromlik. További kamatcsökkentésre idén akkor kerülhetne sor, ha az EU/IMF tárgyalások előre haladnának, azonban a QUAESTOR-nak nem ez az alapforgatókönyve. A megállapodásra szükség van, de a jelenlegi kedvező külső környezet miatt várhatóan csak jövőre kerül sor a végleges megállapodásra. Tartósabb erősebb, 275-ös forintárfolyammal csak a tárgyalások sikerét követően számolhatnánk.

Amennyiben nem akad el az európai válságkezelés, és sikerül a bankunióval kapcsolatban előrébb lépni, akkor az, az euró árfolyamának további erősödését hozhatja majd év végéhez közeledve. Az ipari fémek piacán emelkedést várnak az elemzők a kínai infrastrukturális beruházások hatására, az agrártermékekkel kapcsolatban viszont már inkább korrekciót vetítenek előre.

Az amerikai részvényindexek értékeltségük szerint még nem tekinthetők nagyon túlvettnek, ráadásul a tengerentúli cégek rekordnagyságú készpénzállományon ülnek. Ez az osztalékfizetések emelkedését jelentheti az előttünk álló időszakban is, ami azért is fontos lehet, mert eközben az állampapírpiacokon nagyon alacsony szinten állnak a hozamok. A negyedéves jelentési szezonban viszont inkább negatív meglepetések érkezhetnek, hiszen a marzsok már magas szinten állnak, a gazdasági kilátások pedig romlanak. Ezért érdemes lehet olyan magas osztalékot fizető részvényekre fókuszálni, mint például a Procter and Gamble.

Az OTP-vel kapcsolatban jelenleg nem látnak sok felhajtóerőt a szakértők, a rossz hitel állományt fűtő tényezők bár jobb irányba mozdultak, de érdemi változás nem várható ezen a fronton. A részvény a jelenlegi szintek körül maradhat Bánhalmi Gábor szerint. A MOL esetében az elemző jobb harmadik negyedévet vár, mint amit másodikban láthattunk, emiatt az árfolyamnak is több tere lehet felfelé. A gyógyszerpapírok esetében az Egisnél nagyobbak a lehetőségek a jelentős árazási diszkont miatt, miközben a Richterben inkább hosszabb távon van lehetőség a papírban. A Magyar Telekomnál a jövedelmezőség romlásával számol az elemző, de az 50 forintos osztalékszintet fenntarthatónak tartják, ami nagyon vonzó osztalékhozamot jelent a részvény esetében.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
repulo nyaralás