Lassulgat a magyar építőipar

2019. augusztus 12. 09:10  english version   
nyomtatás
 
Júniusban az előző hónaphoz képest 1,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. Mivel a megelőző három hónapban havi alapon csökkenést mért a KSH, a korrekció csak kis mértékű volt. Ez alapján elmondhatjuk, hogy az ágazat őrült tempója a második negyedévben sokat szelídült, de éves alapon még így jelentős a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez.


Ahogy az alábbi ábránkon látható, a (szezonálisan igazított) februári csúcstól lefelé fordulat az építőipar teljesítménye, de a növekvő trendet ez sem törte meg:

Lassulgat a magyar építőipar


Éves alapon még mindig 20%-os volumennövekedést mutat az ágazat, vagyis a júniusi teljesítmény egyáltalán nem mondható gyengének. Mindkét építményfőcsoport termelése bővült: az épületeké 23,5, az egyéb építményeké 16,5%-kal. Az épületeknél ipari és raktárépületek építése, az egyéb építményeknél pedig (a főként uniós forrásból finanszírozott állami megrendeléseknek köszönhetően) az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Ugyanakkor a jövőben várhatóan tovább mérséklődik majd az ágazat lendülete. Erre utal ugyanis, hogy a megkötött új szerződések volumene gyakorlatilag stagnált. Ez úgy jött össze, hogy az épületek építésére kötött szerződések még 27,4%-kal magasabbak voltak a tavalyinál, ám eközben az egyéb építmények építésére vonatkozóké 12,6%-kal csökkentek. Utóbbi arra utalhat, hogy az uniós forrásokból finanszírozott nagy állami beruházások megrendelése már túl van a csúcson, ebben az uniós költségvetési ciklusban valószínűleg mér apadásra érdemes számítani (2022-2023-ig).

Az új szerződések visszafogott alakulása, illetve a tavaly folyamatosan emelkedő bázis miatt az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 11,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Lassulgat a magyar építőipar


Nagy visszaesésre azért még nem kell számítani a termelésben, hiszen a rendelésállománynak volt honnan esnie, és továbbra is magas szinten áll.

Lassulgat a magyar építőipar


Ami az építőipar második negyedéves teljesítményét illeti: a minta nagyon hasonlít a "nagytestvér" iparéhoz. Eszerint az első negyedévhez képest már nem tudott tovább javítani az ágazat, de éves alapon még mindig jelentős lehet a hozzájárulása a GDP-növekedéshez. Számításaink szerint a kontribúció meghaladhatja a 0,5%-ot, vagyis a kis súlyú ágazat továbbra is a gazdasági növekedés fontos motorja.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Könyvelő
Senior befektetési tanácsadó
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium