Lekapcsolták a gépeket a magyar autógyárakban

2018. szeptember 12. 09:00  english version   
nyomtatás
 
Júliusban az ipari termelés volumene 2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A nyár nem volt erős hónapja a szektornak, már júniusban is esett a termelés. A ma megjelent részletes adatokból kiderül, a visszaesést egyértelműen a nagy autógyárak nyári leállása magyarázza.

A magyar gazdaság növekedési kilátásai és versenyképessége is téma lesz a Budapest Economic Forum idei eseményén.



Ahogy az előzetes kapcsán is jeleztük, az ipar hagyományosan cikcakkos, de trendjében emelkedő pályájában a június-júliusi visszaesés már szemmel látható döccenőt jelent. Aggódni azonban nem igazán kell, a nyári leállások megszokottak a szektorban, a mostani megingás bőven belefér ebbe a jelenségbe.

Lekapcsolták a gépeket a magyar autógyárakban


Az utóbbi években meglehetősen változékony volt a nyári leállások mintája a hazai iparban. Az átállások, kisebb felújítások jellemzően egy-két hetes szünetet jelentenek, így a termelésben megszokott a nyári "lyuk". Míg korábban egy egy hónapra esett (főleg augusztusra) mostanában akár több kisebb leállás is előfordult, akár több hónapra elosztva. Ez alapján bizonytalan, hogy a nyári leállásoknak vége volt-e júliusban, vagy még az augusztus is gyengébb termelési adatokat hoz. Az eddigi visszaesés mérete alapján bizakodhatunk a látványos felpattanásban, ugyanakkor a hosszú hétvége akár hozhatott még rövidebb leállásokat.

Ahogy megszokhattuk, a leállások egyértelműen a járműiparban voltak erőteljesek. Az alábbi ábrán látható, hogy a többi ágazat sokkal kiegyensúlyozottabban teljesített, ám a feldolgozóipar közel 30%-át kitevő ágazat rányomta bélyegét az összteljesítményre.

Lekapcsolták a gépeket a magyar autógyárakban


A növekedést ettől függetlenül rövid távon nem kell félteni, bár a lendület az idén valamivel kisebb, mint tavaly. A kereskedelmi háború ellenére a bizalmi indexek erős konjunktúrát ígérnek, ráadásul a rendelésállományi mutató is javulni látszik. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 12,0%-kal nagyobb volt a 2017. júliusinál. Az új belföldi rendelések 15,4, az új exportrendelések 11,4%-kal nőttek. Az összes rendelésállomány július végén 1,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, de a trend javuló.

Lekapcsolták a gépeket a magyar autógyárakban




A címlapkép forrása: ATTILA KISBENEDEK / AFP



Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium