Előfizetői tartalom

Ma este felrobbannak a részvénypiacok?

Kovács Krisztina
Három főbb kérdésben kell állást foglalnia a ma este 8 órakor megjelenő kamatdöntéskor az amerikai jegybanknak, miután már négy hónapja elkezdte felkészíteni a piacokat a pénznyomtatási program korszakának végére. A három kérdésből azonban meglátásunk szerint inkább csak kettő esetén szembesül nagyobb dilemmákkal a kamatdöntő testület, azaz milyen mértékű és összetételű legyen a pénznyomtatási program lassítása, illetve mindezt hogyan "ellensúlyozza" az előremutató kamatpolitika keretrendszerével a jegybank. Éppen az a várakozás tartja optimistán a piacokat a mai bejelentés előtt, amely szerint a lassítás nyugtalanságot okozó hatását igyekszik majd más lépésekkel tompítani a Fed. Amennyiben ez így lesz, akkor a részvényindexek könnyen új történelmi csúcsra ugorhatnak, miközben a dollár továbbra is gyengülési nyomás alatt maradhat, az amerikai kötvényhozamok pedig süllyedhetnek valamelyest a következő napokban. Minden ettől eltérő üzenetű mai Fed-döntés markáns ellenirányú mozgásokat válthat ki. Az elemzés főbb üzenetei: A piac arra számít, hogy ma bejelenti a Fed a havi 85 milliárd dolláros QE3 program lassítását. A lassítás mértéke a várakozások szerint havi 10-15 milliárd dolláros lehet, ezen belül az államkötvények vásárlásának visszafogása nagyobb lehet. A Fed-közlemény és fél 9-től a sajtótájékoztatón Ben Bernanke ismét hangsúlyozhatja, hogy a QE3 befejezésétől még hosszú idő telik el az első kamatemelésig. Az első emelést a piac 2015 elejére árazza, miközben a legutóbbi Fed előrejelzésekből ennél (jóval) későbbi lépés következik. Valószínűleg a Fed most is igyekszik azt érzékeltetni, hogy a piac túl koránra árazza a lépést Az óvatos programlassítás és ez az üzenet együtt a rendkívül laza monetáris politika (tartós) fennmaradását jelzi. Ezek segíthetik a kockázati étvágy fennmaradását, így a részvénypiacokat is, közben a fejlett kötvénypiacokat nyugtathatják, míg a dollár általános erősödési trendje még várathat magára.

Most, vagy decemberben kezdi? A Fed-jegybankárok egyik fontos döntési pontja arra vonatkozik, hogy már a mai ülésen bejelentsék a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási program lassítását, vagy csak a decemberi ülésen. A kettő között októberben is lesz kamatmeghatározó ülés, de akkor az előre meghirdetett menetrend szerint nem tart sajtótájékoztatót Ben Bernanke...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés