Manfred Weber lett az Európai Néppárt csúcsjelöltje

2018. november 8. 14:55    
nyomtatás
 
Amint az várható volt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, az Európai Néppárt mostani frakcióvezetőjét, Manfred Webert választotta meg csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) a csúcsjelöltjének a Helsinkiben rendezett kongresszuson.


Így tehát vele vág neki a jövő évi Európai Parlamenti választásoknak a párt és ő pályázhat majd az Európai Bizottság elnöki posztjára a csúcsjelölti státusza miatt. Az, hogy ezt a posztot megkapja, eléggé esélyes, de azért semmiképpen sem borítékolható, mert bár a Néppárt lehet a legnagyobb frakció ismét az új parlamentben, de feltehetően egyezkedni lesz kénytelen más frakciókkal (pl. szocialistákkal).

Weber csúcsjelöltté válása nem meglepő, hiszen előzetesen 8-ból 7 néppárti miniszterelnök, köztük Orbán Viktor, is mellé tette le a "voksát", nem pedig a másik jelölt, a volt finn miniszterelnök Alexander Stubb mellé. Ezzel összhangban a kongresszusi szavazáson a 619-ből 492 szavazatot kapott Weber, azaz simán legyőzte Stubbot.

A kongresszuson egyébként az is eldőlt, hogy nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (hivatalosan fel sem merült ez a kezdeményezés, csak egy finn párt jelezte tegnap a szándékát), mivel a fideszes delegáltak mindegyike aláírta azt a deklarációt, amelyben erőteljesen kiálltak az aláírók a liberális demokrácia, a jogállamiság, a szabad média és az erős civil szervezetek fontossága mellett.

Az MTI összefoglalója szerint Orbán a kongresszuson tartott beszédében többek között újra a nemzetek Európájának fontosságát, azaz a szuverenista modell működőképességét hangsúlyozta a föderalista felfogással szemben. Kijelentése szerint a nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát; ezért Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz. Leszögezte: "nincs erős Európa sikeres nemzetek nélkül". Megismételte meglátását, hogy a mi európai víziónk a nemzetek Európája, amelynek 27 arca van, és amely "egyszerre keresztény és demokrata", egyúttal sürgette: meg kell hirdetni "a kereszténydemokrácia reneszánszát".

Orbán Viktor világossá tette, hogy "mi egységesen Manfred Weber mögött sorakozunk fel" és egyúttal megköszönte Manfred Webernek, hogy a magyar választási kampányban eljött Magyarországra. "Egy olyan embert tisztelünk benned, aki tudja, mikor van ideje a vitának, és mikor van ideje az egységnek" - mondta a bajor politikushoz fordulva. Orbán hozzátette: a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy jövőre sikerre vezesse az EPP-t Magyarországon.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium