szerző

A nagy magyar bérrobbanás: fele sem igaz?

Dedák István
2018. szeptember 3. 05:50    
nyomtatás
 
A munkaerőpiaci statisztikák szerint az elmúlt három évben a reálbérek 21%-kal emelkedtek Magyarországon. A gazdaság termelékenysége (az egy foglalkoztatottra vagy munkaórára jutó GDP) azonban csak szerény 3-4%-kal növekedett, így az alacsony hatékonysággal együtt járó, s a közgazdasági elmélettel makacsul szembeforduló "nagy bérrobbanás" szinte már a gazdasági csodák kategóriájába tartozik. Nem meglepő ezért, hogy a munkaerőpiaci fejleményeket számos hazai és külföldi közgazdász meghökkenve, s rendkívül érdeklődéssel figyeli. Ha azonban a bérek alakulását nem a munkaerőpiaci statisztikák alapján, hanem a nemzeti számlákban szereplő adatokat használva vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy nincs itt semmiféle közgazdasági csoda: a tények és a közgazdasági elmélet kifejezetten jóban vannak egymással.


A közelmúltban Magyarországra látogató világhírű közgazdász, Williem Buiter a hazai béralakulás tekintetében a következőképpen fogalmazott a Portfolio-nak adott interjújában:

Magyarország pedig ebben a környezetben egy kis csoda. Soha nem láttam olyan országot, amely kétszámjegyű bérinflációval rendelkezik, és sikerül tartania az inflációt a cél alatt.


Való igaz, mivel a termelékenység növekedése a fejlett és közepesen fejlett országokban általában nem haladja meg az évi 4-5%-ot, ezért a nominális bérek kétszámjegyű emelkedése - pontosabban a termelékenység növekedését meghaladó része - nem magasabb reálbérekben, hanem magasabb inflációban csapódik le, ami az inflációs cél elérését valóban nehézzé teszi. Buiter kijelentése tulajdonképpen ekvivalens azzal, hogy a reálbérek növekedésének a termelékenység változásához kell igazodnia, attól jelentősen és tartósan nem térhet el, hiszen az egyet jelentene a vállalati jövedelmezőség számottevő és permanens romlásával.

Nálunk viszont az elmúlt években - nagyjából 2015-től kezdődően - a munkaerőpiaci statisztikák rendkívül gyors reálbérnövekedést - valóságos bérrobbanást - jeleznek, miközben a termelékenység növekedése - mind korábbi önmagunkhoz, mind régiós versenytársainkhoz képest - kirívóan gyenge volt. Bár a reálbérek alakulását a termelékenység alakulásától rövid távon számos tényező eltérítheti (a szerző a közelmúltban minderről részletesen írt itt), a nálunk megfigyelhető jelentős mértékű elszakadásra csak elvétve lehet gazdaságtörténeti példát találni.

A reálbérek alakulását első lépésben érdemes a KSH nemzeti számláiban, illetve a munkaerőpiaci statisztikáiban meglévő adatainak segítségével egyaránt szemügyre venni. Mint azt rögtön látni fogjuk, jó okunk van arra, hogy határozott különbséget tegyünk a 2010 előtti, illetve a 2010 utáni időszak között, ezért először fókuszáljunk az ezredfordulót követő évtizedre.

A nagy magyar bérrobbanás: fele sem igaz?


Az ábrán láthatjuk, hogy a bérek alakulásáról számot adó munkaerőpiaci statisztikák adatai és a nemzeti számlákból származó béradatok meglehetősen szorosan együttmozognak. Ez az együttmozgás persze nem tökéletes, amit módszertani eltérések magyaráznak: a döntő különbség az, hogy míg a munkaerőpiaci statisztikák a (legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél) teljes munkaidőben alkalmazásban állók béralakulását veszik alapul, addig a nemzeti számlás adatokon alapuló számítások a GDP jövedelmi oldalán megjelenő bértömegből és a keresők számából (wage and salary earners) vezetik le az egy munkavállalóra jutó bér alakulását, de emellett persze más módszertani eltérések is léteznek.

Az elmúlt évtized bérfolyamatait tekintve nagyon fontos, hogy a bérek alakulásáról eltérő módszertan használatával számot adó statisztikák eredményei még rövid távon sem térnek el jelentősen egymástól, hosszabb távon pedig az illeszkedés rendkívül szoros. Példának okáért a 2000-2010 közötti tízéves időszak egészét tekintve a munkaerőpiaci statisztikák mindössze 2,9%-kal jeleznek nagyobb bérnövekedést a nemzeti számlákon alapuló adatokhoz képest.

Ebből következően a bérhelyzet jellemzését illetően lényegében bármelyik statisztikára támaszkodhatunk, s nem követünk el kolosszális hibát, ha az egyiket vagy másikat részesítjük előnyben. Ennek ellenére a valóságban, a gazdasági híradásokban, a közvélemény tájékoztatására szolgáló médiákban kizárólag a munkaerőpiaci felmérések eredményei jelennek meg, ezek alkotják a gazdasági hírek "headline" adatait. Ennek oka alapvetően az, hogy a munkaerőpiaci statisztikák havi bontásban, míg a nemzeti számlás adatok csak negyedévente állnak rendelkezésre, aminek az információáramlás gyorsasága szempontjából döntő jelentősége van.

A béralakulás adatainak tekintetében 2010 után azonban a helyzet gyökeresen megváltozik és az események markáns fordulatot vesznek. Ezt szemlélteti a következő ábra.

A nagy magyar bérrobbanás: fele sem igaz?


Mint az ábrán láthatjuk, az országos bérhelyzet alakulását bemutató statisztikák között korábban meglévő szoros összhang az elmúlt években tulajdonképpen teljesen szétesett. Az olló elképesztően tágra nyílt, s immár ott járunk, hogy az elmúlt hét év vonatkozásában a munkaerőpiaci statisztikák több mint 20%-kal nagyobb bérnövekedést mutatnak, mint a nemzeti számlákon alapuló adatok.

Kicsit markánsabban fogalmazva: az eltérés 2017-re olyan mértékűre duzzadt, hogy a munkaerőpiaci és a nemzeti számlás béradatok ma már köszönő viszonyban sincsenek egymással.


Ami pedig konkrétan az elmúlt három év "nagy bérrobbanását" illeti, nos, természetesen a nemzeti számlák is számottevő bérnövekedést jeleznek, ám lényegesen kisebbet annál - kicsit kevesebb, mint felét -, mint amit a munkaerőpiaci statisztikák mutatnak. A nemzeti számlákban meglévő béradatok így lényegében véve azt üzenik, hogy az ország egészét tekintve a gazdasági híradásokban megjelenő bérdinamikának a fele sem igaz.

Minderre tekintettel érdemes egy pillantást vetni a (GDP deflátorral számított) reálbérek és a termelékenység (egy foglalkoztatottra jutó GDP) alakulására.

A nagy magyar bérrobbanás: fele sem igaz?


Az ábrán a nemzeti számlákon alapuló béradatokat tekintve azt láthatjuk, hogy miközben az egyes években a reálbérek és a termelékenyég alakulása olykor számottevően is eltért egymástól, ám az elmúlt hét év egészét tekintve a reálbérek átlagos növekedése mégis rendkívül szorosan illeszkedett a termelékenység változásához. Pontosan úgy, ahogyan azt egyébként a közgazdasági elmélet alapján várhatnánk. 2017-ben a reálbérek gyakorlatilag annyival voltak nagyobbak 2010-hez képest, mint amennyivel a termelékenység növekedett ezen időszak alatt. Igaz, ez a (GDP deflátorral számított) reálbérnövekedés nem volt túl magas, ám ez mindössze azt a közgazdasági racionalitást tükrözi vissza, hogy alacsony hatékonyságot felmutató gazdaság alacsony reálbérnövekedésre számíthat.

A munkaerőpiaci statisztikák ezzel szemben jelentős reálbérnövekedést jeleznek, így a munkaerőpiaci béradatok most már nem csak a nemzeti számlás béradatoktól szakadnak el jelentősen, hanem a gazdaság fundamentumaitól (a termelékenység változásától), s ezen keresztül magától a közgazdasági elmélettől is.


Végezetül említést érdemel, hogy a bérek alakulása a makrogazdasági kutatásokban fontos szerepet betöltő számos indikátorra (bérhányad, ULC - unit labour cost, stb.) jelentős hatást gyakorol. Ezért ha a bérdinamikában (a termelékenységhez képest) valóban markáns változások történnek, akkor ezeknek a mutatóknak szintén markáns értékeket kell felvenniük. A nemzetközi - egyébként nyilván magasan jegyzett, és a tudományos munkák alapjául szolgáló - statisztikai adatbázisokban (pl. Ameco, OECD database) azonban ezeknek a markáns változásoknak nyomát sem láthatjuk. Ennek az a magyarázata, hogy ezek az adatbázisok a bérdinamika alakulásának tekintetében a nemzeti számlákra, s nem pedig a munkaerőpiaci statisztikákra támaszkodnak.

Illusztrációképpen vessünk egy pillantást a bérhányad alakulására, amelyet többek között Thomas Piketty 2013-ban megjelent sikerkönyve állított napjaink közgazdasági kutatásainak egyik fókuszába.

A nagy magyar bérrobbanás: fele sem igaz?


A hipotetikus bérhányadot mutató grafikon azon a feltevésen alapul, hogy a bérdinamika a munkaerőpiaci statisztikákban megjelenő adatokból származik. Ebben az esetben 2017-ben a bérhányad az Európai Unió 28 tagállama közül nálunk lenne a legmagasabb. Más szóval, a munkaerőpiaci statisztikákra támaszkodva nem csak a reálbérekben, hanem számos más közgazdasági mutató alakulását nézve is "gazdasági csodára" lelhetünk.

A nemzetközi szinten magasan jegyzett - és az Európai Bizottság fennhatósága alá tartozó - Ameco adatbázisában azonban Magyarországra vonatkozóan semmiféle csodát nem találunk Sőt! A bérhányad (a bérek és a bérek utáni munkáltatói járulékok együttesének GDP-hez mért aránya) 2017-ben némileg még kisebb is volt, mint 2010-ben! Ennek az a magyarázata, hogy a nemzeti számlák adatain alapuló reálbérek (az elmúlt hét év átlagában) követték ugyan a termelékenység alakulását (lásd a megelőző ábrát), ám a munkaadói járulékok elmúlt évben végbement jelentős csökkentése következtében összességében mégis kisebb bérhányad adódott.

Mindent összevetve, azzal a meghökkentő helyzettel kell szembenéznünk, hogy a "nagy bérrobbanás" keltette zaj csak Magyarország határain belül hallatszik. Mindez azonban aligha fogja hazánkat, vagy az ún. sajátos "magyar modellt" a nemzetközi közgazdasági érdeklődés centrumába terelni. A tudományos kutatásokhoz használt nemzetközi adatbázisok ugyanis a béralakulás tekintetében a KSH nemzeti számláira, s nem pedig a munkaerőpiaci statisztikáira támaszkodnak. Ebből eredően a nemzetközi statisztikák az elmúlt hét év magyarországi bérfolyamatait - a hazai gazdasági híradásokkal szöges ellentétben - összességében éppen olyan szerénynek mutatják, mint amilyen szerények az azok alapjául szolgáló makrogazdasági fundamentumok.

Dedák István
A szerző közgazdász




(Címlapkép forrása: MTI Fotó / Ujvári Sándor)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Pricing Specialist
Tőzsdei adatszolgáltatás Üzletágvezető
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium