Nagy a baj a román nyugdíjrendszerrel - Sokan aggódnak a kormány tervei miatt

MTI
2018. május 16. 17:50    
nyomtatás
 
A romániai külföldi befektetők tanácsa (FIC) aggodalmát fejezte ki szerdán a bukaresti kormány nyugdíjrendszer-átalakítási tervei miatt, a magánnyugdíjrendszer tervezett felszámolása ugyanis hosszú távon óriási terhet róna az állami nyugdíjrendszerre a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt.


A bukaresti kabinet azt fontolgatja, hogy megszünteti a 35 év alattiaknál előírt magánnyugdíj-befizetések kötelező jellegét.

Erről már tavaly elkezdődött a vita, akkor a kormány úgy döntött, hogy 2018 januárjától 5,1 százalékról 3,75 százalékra csökkenti a dolgozók bruttó bérének azt az arányát, amelyet az állami nyugdíjpénztárnak át kell utalnia a kötelező magánnyugdíjalapot kezelő magánbiztosítóknak. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábban elmondta: az állam gazdaságosabban tud bánni a biztosítottak pénzével, ezért olyan ösztönző rendszert igyekeznek bevezetni, hogy minél többen válasszák az állami nyugdíjat a kötelező magánnyugdíjak helyett. Teodorovici szerint ugyanis az állami nyugdíjnak nagyobb a hozama, mint a magánnyugdíjaknak.

A külföldi befektetők tanácsa szerint a kötelező magánnyugdíjak megtartása létfontosságú, hogy a biztosítottak nyugdíjba vonulásuk után is megfelelő életszínvonalnak örvendhessenek. Felidézték, hogy valamennyi becslés szerint 2040-ben demográfiai okok miatt a román állami nyugdíjrendszerre hatalmas nyomás fog nehezedni, ezért szerintük a kötelező magánnyugdíjak vehetik át ennek a tehernek egy részét. Úgy vélték, a kormánynak meg kell őriznie a jelenlegi rendszert, sőt az eredeti terveknek megfelelően 6 százalékra kellene növelnie a magánbiztosítóknak átutalt jövedelemarányt.

A 2007-ben beindított három pillérű - állami, valamint kötelező és fakultatív magánnyugdíjból álló - öregségi járandósági rendszert pénzügyi elemzők szerint a kormány azért akarja átalakítani, hogy betömje az államháztartásban keletkezett lyukakat. A kötelező magánnyugdíjalapokban eddig 42 milliárd lej (9 milliárd euró) gyűlt össze 7 millió személy után.


(Címlapkép forrása: ANDREI PUNGOVSCHI / AFP)


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Kövess minket a Facebookon

Klikkelj a forint és svájci frank árfolyamért
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium