Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek

2018. december 7. 11:04  english version   
nyomtatás
 
A korábbi évekhez képest nem kiugró hiány keletkezett a költségvetésben. Ezzel azonban az első tizenegy havi kumulált deficit már az éves előirányzat 135%-án áll.


A havi adat


164,3 milliárd forintos mínusszal zárta a novemberi hónapot a költségvetés központi egyenlege. Ez a korábbi évekhez képest nem kimagasló.

Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek


A Pénzügyminisztérium előzetes tájékoztatójából kiderül, hogy

novemberben jelentős, 102,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a büdzsébe.


Emellett a novemberi hónapot terhelte a nyugdíjprémium kifizetése, ami a tárca közlése szerint 41,2 milliárd forintot tett ki. Ezen túlmenően folytatódott a hazai forrásból megvalósuló fejlesztések (mint például a közúthálózat felújítása, a Modern Városok Program stb.) finanszírozása - teszi hozzá a PM.

Így áll az éves deficit


A tárca már a közleményének címében is azt hangsúlyozza, hogy "minden feltétel adott a hiánycél eléréséhez", majd később hozzáteszik: "a várhatóan jóval négy százalék felett alakuló növekedés mellett a 2,4%-os uniós módszertan szerinti államháztartási hiánycél tartható". Emlékeztet a tárca arra, hogy 2018 harmadik negyedévében kiemelkedő mértékű, 5,2%-os GDP-bővülést láthattunk. Erről itt írtunk részletesen:

2018.12.05 09:00 A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet: száguld a magyar gazdaság

A fentiek nyomán 2018 novemberéig általános forgalmi adóból 343,6 milliárd, személyi jövedelemadóból 235,4 milliárd, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 247,3 milliárd, míg jövedéki adóból 81,3 milliárd forinttal több bevétel folyt be, mint a tavalyi év azonos időszakában - részletezi a tárca, hogy miért is van kedvező helyzetben az idei büdzsé.

A 2018. januártól-novemberig terjedő időszakban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forintra nőtt, ez minden eddiginél magasabb a korábbi évekkel összevetve. De valósabb képet ad a költségvetés évközi teljesítményéről, ha az éves előirányzathoz viszonyítjuk az elszaladást.

Ebben az esetben 135,4%-os arányt látunk, ami már jobb a tavalyi arányszámnál és 2010-ben is láttunk ennél magasabb éves hiánycél-teljesülést. Vagyis a kormány novemberben már nem engedte el a gyeplőt annyira, mint a tavalyi évben. Ebben segíthették az előző hónapban a brüsszeli források is.

Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek


Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek



Az a bizonyos uniós egyenleg


Érdemes minden hónapban megvizsgálni, hogy az uniós projektek finanszírozásának egyenlege mit okozott a költségvetésben. A tárca most azt közölte, hogy novemberben 102,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett, már 574,6 milliárd forintra emelkedtek a Brüsszeltől hazánknak megtérített összegek. Eközben a költségvetés eddig 1737,4 milliárd forintot fizetett ki a kedvezményezettek részére.

Számításainkból kiderül, hogy az uniós pénzek érkezésének felpörgése miatt az EU-források egyenlege egyre kisebb szerepet játszik az általános költségvetési hiányban. Az október végi 66%-ról ennek szerepe 63%-ra mérséklődött.


Érdemes azt is megemlíteni, hogy eközben a költségvetés (EU-források egyenlegétől) tisztított mérlege 679 milliárdos mínuszt mutat, vagyis itt sem látunk nagyarányú ugrást októberhez képest.

Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek


Nagy brüsszeli utalás is segített a költségvetésnek


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Pricing Specialist
Tőzsdei adatszolgáltatás Üzletágvezető
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium