Előfizetői tartalom

Néhány óra múlva jön az adat, ami megint próbára teheti a forintot

Portfolio
Júliusban 3,1%-ról 3,3%-ra, új öt és fél éves csúcsra gyorsulhatott a hazai infláció, erről számolhat be holnap a KSH - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ugyan elsősorban az üzemanyagárak hajtották felfelé az árakat, a következő hónapokban a szokásosnál nagyobb figyelem övezi majd a hazai inflációs statisztikákat. Ennek oka, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a 3% feletti árindex mellett fent kell tartania hitelességét, miszerint neki van igaza az infláció jövőbeli pályájával kapcsolatban, ezért egyelőre nincs szükség a laza monetáris politikától való elmozdulásra. Annak fényében, hogy a tényleges adat meglepetést okoz-e majd, a forint árfolyamára is érdemes lesz figyelni, hiszen továbbra is jelentős spekulatív tőke várja, hogy ki kerülhet ki az MNB és a piaci szereplők párharcából győztesen.

A forint jelentős májusi és júniusi gyengülését követően fokozott várakozás előzte meg a július 10-én közzétett magyar inflációs adatot. A megváltozott nemzetközi befektetői környezetben a piaci szereplők figyelme a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájára irányult, illetve arra, hogy a beérkező inflációs adatok mennyiben igazolják az MNB döntéshozóinak helyzetértékelését....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés