Előfizetői tartalom

Nyártól meccsenként egymilliót is érhet egy fiatal magyar focista

Átalakítja ösztönző rendszerét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), így a következő szezontól nem elsősorban azt fogják jutalmazni, ha valamelyik csapatban 20 év alatti játékos lép pályára, hanem arra próbálják sarkallni a klubokat, hogy olyan fiatalokat neveljenek ki, akik évekig meghatározó játékosok lehetnek - hangzott el egy múlt heti sajtóbeszélgetésen. Az új programra négymilliárd forintot szánnak az első évben, de mindenkinek az lenne az érdeke, hogy több tehetséges futballista nőjön fel, és így kénytelen legyen emelni az összeget a szövetség. Az MLSZ számításai szerint az új rendszerben egy fiatal saját nevelésű focista akár meccsenként egymillió forintot is termelhet a klubjának, ezért pedig már megérheti olyan játékosokat nevelni, akik valóban pályára is tudnak majd lépni a meccseken.

Több sebből vérzett az eddigi modellÉvek óta létezik egy premizálási rendszer a magyar futballban, ez az úgynevezett fiatal szabály, melynek lényege, hogy az NB1-es és NB2-es klubok annak függvényében kapnak pénzt, hogy hány fiatalt játszatnak a mérkőzéseken. A szabály értelmében az első osztályban legalább nyolc hazai játékosnak kellett minimum 25 meccsen pályára lépnie...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés