Ezen fognak csak igazán meglepődni a magyar nyugdíjasok

2019. március 30. 13:12    
nyomtatás
 
Idén év végén megint egyszeri kompenzációhoz juthatnak a nyugdíjasok a tervezettnél magasabb várható infláció miatt. Az átlagnyugdíj szintjén a havi 500 forint plusz azonban nem fog sokakat vigasztalni.


Fontos jelzést kaptak a héten a nyugdíjasok. A jegybank ugyanis frissített prognózisát és a legutóbbi Inflációs jelentésében már 3,1 százalékos inflációval kalkulál a 2019-es évre a korábbi 2,9%-os pénzromlási ütem után.

Ez azért lényeges, mert a kormány az idei költségvetést (még tavaly nyáron) 2,7%-os átlagos inflációval tervezte meg, és a kormány ezt a tavaly év végi makrogazdasági prognózisában is fenntartotta. Ez egyben azt is jelenti egyben, hogy idén januárban 2,7%-kal emelkedtek a nyugdíjak.

Ezen fognak csak igazán meglepődni a magyar nyugdíjasok


Külön érdekes a jegybank előrejelzéséből az infláció felbontása. Az MNB közgazdászai szerint a termékek közül az egyik leglátványosabb drágulás az élelmiszerek esetében következhet be (5%), ezen belül is pedig a nem feldolgozott élelmiszerek 7,8%-kal drágulhatnak. Ez pedig rossz hír a nyugdíjasok számára.

Éppen ezért nem mindegy, hogy mit lép a kormány, látva a friss jegybanki inflációs prognózist. Mivel a kormánynak törvényileg garantálnia kell a nyugdíjak reálértékének megőrzését, ezért ha elfogadja a magasabb inflációról szóló feltevéseket, akkor legkésőbb novemberben (visszamenőleges hatállyal) módosítania kell az áremelkedésre vonatkozó várakozását és emiatt nyugdíjkiegészítést kell utalnia.

Megítélésünk szerint a kormányt nem érné váratlanul ez a lépés, hiszen legutóbb nem is olyan rég, 2017-ben is előfordult egyszeri nyugdíjkiegészítés az inflációs folyamatok miatt. Nemrégiben pedig Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jelezte, hogy "ha az infláció a tervezett érték alatt van, akkor a különbözet a nyugdíjasoknál marad és a következő évtől beleépül a nyugdíjakba, ha viszont az infláció magasabb lesz, akkor novemberben kompenzációban részesülnek. Ebben a rendszerben tehát a nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet".

Ha abból indulunk ki, hogy a kormány a következő hónapokban szintén 3,1%-ra emeli fel az inflációs várakozását az idei évre, akkor ez 0,4%-os nyugdíjemelés-többletet eredményez.

A 130 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva ez havi 500 forintnyi pluszt jelent (amit először novemberben kaphatnak meg az időskorúak 10 hónapra visszamenőleg) az átlagnyugdíj szintjén, éves szinten pedig 6000 forinttal gazdagodhatnak.


A korábbi években ez a nyugdíjkompenzáció 25 milliárd forintos kiadási tételt jelentett, vagyis idén is körülbelül ekkora plusz kiadás terhelheti a büdzsét a korrekció miatt.

Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy idén is 3,5% felett lehet a gazdaság növekedése (a jelenleg érvényben lévő prognózis szerint 3,9%), ezért idén is várható nyugdíjprémium (a jegybank szakértői is ezzel számolnak egyébként). Ez a költségvetés szintjén további 30-40 milliárd forintos kiadási tételt jelenthet.

Egy átlagos összegű havi járandóságban részesülő nyugdíjas esetében ez egyszeri 8 ezer forintot jelent, szintén novemberben.


Vagyis 2019-ben az átlagnyugdíj szintjén összesen várhatóan 14 ezer forintnyi többletpénznek örülhetnek a nyugdíjasok.

Sokakat ez nem vigasztal


Ugyanakkor az infláció mértékének megfelelő nyugdíjemelés aligha vigasztalja az időseket, ha közben a béremelkedés ütemére pillantanak. Erről alábbi cikkünkben írtunk:

2018.12.13 13:30 Elégedetlenek a nyugdíjasok - Tényleg kevés a nyugdíj?

Szintén elégedetlenek lehetnek azok, akik úgy érzik, a drágulás számukra nagyobb mértékű, mint a hivatalos inflációs adat. Mivel minden háztartás fogyasztási szerkezete egyedi, ez előfordulhat. Például aki kevesebbet költ rezsire, tartós fogyasztási cikkre, és többet zöldségre (vagy egyéb, jelenleg gyorsabban dráguló termékre), mint az "átlagos" nyugdíjas, az nagyobb mértékű értékvesztést tapasztalhat. Mindezt szubjektív hatások is erősítik: a pénztárcánkat kellemetlenül érintő jelentősebb drágulás erősebben megragad a fejünkben, mint mondjuk a befagyasztott rezsiszámla.

A nyugdíjasok helyzetével idén év elején több elemzésünkben is foglalkoztunk részletesen:

2019.01.16 13:43 Friss adatok bizonyítják: tavaly is jól jártak a nyugdíjasok

2019.01.20 13:35 13. havi nyugdíj: olyan adat érkezett, amit a magyar nyugdíjasok el sem hisznek

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Balázs Attila

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Kockázatelemző
Szerkesztő-újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium