Előfizetői tartalom

Olyan adat jön órákon belül, amibe beleremeghet a forint

Portfolio
Júniusban 2,8%-ról 3,2%-ra, öt és fél éves csúcsra gyorsulhatott a hazai infláció - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ugyan elsősorban az üzemanyagárak hajtották felfelé az árakat, a következő hónapokban a szokásosnál nagyobb figyelem övezi majd a hazai inflációs statisztikákat. Ennek oka, hogy a várakozásokat felülmúló, gyorsan emelkedő infláció esetén a Magyar Nemzeti Banknak egyre nehezebb dolga lesz hitelesen azt kommunikálni a piaci szereplők irányába, hogy neki van igaza az inflációs pályát illetően. Emiatt a forint árfolyamában is nagyobb mozgásokra kell felkészülni, hiszen (részben) ennek a bizalomnak a megingása vezetett az árfolyam júniusi zuhanásához.

Pontosan egy hónappal ezelőtt számolt be róla a Központi Statisztikai Hivatal, hogy májusban éves összevetésben 2,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami több mint ötéves csúcsot jelentett a hazai inflációban.A részletes adatokból kiderült, hogy elsősorban a dráguló olaj és a dollár erősödése által fűtött üzemanyagár-emelkedés hajtotta felfelé...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés