Előfizetői tartalom

Orbán: legfeljebb 0,5%-os növekedés, az IMF-forrásokhoz nem járulunk hozzá

Portfolio
A miniszterelnökkel készült interjút ma este adja a Magyar Televízió, de szombat este már közölt belőle részleteket az MTI. Eszerint a Parlament már jövő héten tárgyalhatja a brüsszeli döntést. A kormányfő szerint Magyarország - az örökölt gazdasági problémák és az euróválság ellenére is - meg fog állni a lábán. Az interjúról alább beszámolunk, az új elemek: Fellegi Tamás a kormányban marad, még nem tudni, milyen új pozícióban. A növekedési prognózist legalább fél százalékra kell csökkenteni, a forintárfolyam-előrejelzést pedig feljebb kell vinni, erre tervezik a költségvetést. Orbán szerint nem kell sok intézkedés, mert nagy a tartalék, de cél, hogy tartalék maradjon is a költségvetésben. Az IMF-nek történő forrásnyújtásban Magyarország nem vesz részt. (Az nem világos, hogy kellene-e neki, korábban volt olyan értelmezés, hogy az EU-csúcs megállapodásait aláírók mindegyike ad kölcsönt.) A devizahitelek ügyében már a bankok is belátták, hogy a terméket el kell tüntetni az országból, azért megegyezésre törekednek. "Ha az a megoldás marad, amit én javasoltam, és ami mentén elindultunk, akkor azt nem biztos hogy túl fogják élni (a bankok), tehát mindenki a megoldás felé halad."

Kapcsolódó cikkünk2011.12.10Vasárnap és hétfőn is megszólal Orbán Viktor - Mi várható?Fellegi Tamással miniszterrel, aki benyújtotta a lemondását, szombat délután találkozott Orbán Viktor. A miniszterelnök korábban azt jelezte, hogy Fellegi bejelentése számára is új információ. Az interjú végén Orbán Viktor jelezte, hogy Fellegi Tamás a kormányban marad, mert csak így...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés